Ukrajnának 2026 végéig az új hitelprogram keretében lehívott források döntő részét korábbi IMF-kölcsönök törlesztésére kell fordítania – írja a Strana.ua a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hivatalos fizetési ütemezéséből.
Az ukrán jegybank csütörtök este jelentette be, hogy az IMF igazgatótanácsa jóváhagyta az Ukrajnának indított új hitelprogramot az Kibővített megállapodás (EFF) keretében. A program teljes összege 5,9 milliárd SDR (az IMF elszámolási devizája), ami körülbelül 8,1 milliárd dollárnak – mintegy 2900 milliárd forintnak – felel meg. Ebből Ukrajna idén 3,8 milliárd dollárt (1360 milliárd forint) kap négy részletben.
A fizetési ütemezés szerint ugyanakkor 2026-ban Ukrajnának 1,88 milliárd SDR-t, azaz 2,7 milliárd dollárt (970 milliárd forint) kell visszafizetnie az IMF-nek a korábbi hitelek után.
Ez az idei lehívott összeg 71,1 százalékának felel meg, vagyis a frissen érkező források nagy része gyakorlatilag azonnal adósságszolgálatra megy el. A törlesztési csúcsok februárra, áprilisra és májusra esnek.
Februárban 287,7 millió dollárt (103 milliárd forint), áprilisban 271,04 millió dollárt (97 milliárd forint), májusban pedig 272,4 millió dollárt (98 milliárd forintot) kell visszautalnia Kijevnek a Valutaalap felé.
Az új IMF-program feltételei között szerepel a közüzemi díjak és az adók emelése is, amely a háború sújtotta gazdaságban további terheket róhat a lakosságra.
Mindeközben a magyar kormány nem támogatta az Európai Tanács elnökének azon kezdeményezését, amely egy 90 milliárd eurós uniós hitelcsomag jóváhagyására irányult Ukrajna számára.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)











