A portál hozzáteszi, a háború kitörésének évfordulóját követő napon, február 25-én megejtett telefonos egyeztetés volt az első az amerikai és az ukrán elnök között azóta, hogy január végén a davosi Világgazdasági Fórumon találkoztak. Az Axios szerint a Donald Trump és Zelenszkij közötti megbeszélés barátságos és pozitív légkörben zajlott, az ukrán elnök megköszönte Donald Trumpnak az amerikai segítséget, valamint megerősítette:
csak Trump képes lezárni a háborút.
A telefonos tárgyalás idején Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember is az elnök környezetében tartózkodtak, akik nemsokára a mai napon, azaz február 26-án találkozni is fognak Zelenszkijjel, ugyancsak Genfben. Az Axios szerint az újabb, tervezett genfi tárgyaláson az orosz felet Kirill Dimitrijev orosz elnöki különmegbízott képviseli.
„Zelenszkij arról beszélt, abban reménykedik, hogy még az idén véget érhet a háború, erre Trump pedig azt felelte, a háború már így is túl hosszú ideje tart, és azt szeretné, ha egy hónapon belül véget érne”
– árulták el az Axiosnak meg nem nevezett ukrán tisztviselők.
Donald Trump az idei nyárig szeretné megkötni a békemegállapodást, azonban az Axios szerint továbbra sem tudnak megállapodni az ukránok az oroszokkal a területi kérdésekben. Donald Trump azt mondta Zelenszkijnek, hogy segíteni fog egy újabb háromoldalú tárgyalás megszervezésében, a tervek szerint márciusra. Ezzel kapcsolatban az Axios idézi az ukrán elnök közösségi médiában írt bejegyzését, amelyben kifejtette: arra számít, hogy a következő tárgyalás már megteremtheti a vezetők – vagyis feltételezhetően egy Trump–Putyin–Zelenszkij – közötti közvetlen egyeztetések lehetőségét.
„Arra számítunk, hogy ez a találkozó már lehetőséget teremthet arra, hogy a megbeszéléseket vezetői szintre tereljük. Trump elnök támogatja ezt a lépést. Ez az egyetlen módja annak, hogy megoldjuk az összes komplex és érzékeny kérdést, és végre lezárhatjuk a háborút”
– írta Zelenszkij az X közösségi oldalon.
Az Axiosnak nyilatkozó egyik ukrán tisztviselő arról is beszélt: Donald Trump megerősítette elköteleződését az Ukrajnának nyújtandó amerikai biztonsági garanciákkal kapcsolatban, mint a lehetséges békemegállapodás egyik tételét. J. D. Vance amerikai alelnök a minap megerősítette, hogy az Egyesült Államok folytatja közvetítő szerepét az ukrajnai béke érdekében. Az Egyesült Államok alelnöke a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy Donald Trump amerikai elnök bizonyos mértékű optimizmussal tekint a háború lezárásának lehetőségére.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök évértékelő beszédét tartja a törvényhozás két háza előtt a washingtoni Capitoliumban 2026. február 24-én. Mögötte J. D. Vance alelnök (b) és Mike Johnson, az amerikai képviselőház republikánus elnöke (Fotó: MTI/EPA/Kenny Holston pool)











