Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette: Megduplázzák az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet

| Szerző: hirado.hu
Megtartotta második értekezletét és újabb intézkedésekről döntött a kritikus infrastruktúra védelmének megerősítésére összehívott egyeztető törzs – jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: megduplázták az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet. Ezek a helikopterek arra hivatottak, hogy elhárítsák azokat a Magyarország területére berepülő eszközöket, amelyek túl lassan és túl alacsonyan repülnek ahhoz, hogy az egyébként ügyeletben lévő légvédelmi erők el tudják őket hárítani – magyarázta.

A miniszter közölte: nagy számban osztottak szét elektronikus zavaróeszközöket a védelmi erőknek, továbbá az Energiaügyi Minisztérium javaslatára összeállítottak a kritikus végpontok közül egy húszas listát, amelyekre megszervezték a katonai kitelepülést.

Pénteken mind a húsz végponton megjelennek a megerősítésre hivatott erők

– hangsúlyozta.

Nemzeti petíció: Ukrán zsarolás – Az emberek érzik, most mindennél fontosabb, hogy hallassák a hangjukat

Rövid idő alatt több mint háromszázezren éltek a lehetőséggel, hogy véleményüket kifejezzék a hazát érintő fontos kérdésekben a kormány által indított nemzeti petícióban. Hidvéghi Balázs államtitkár szerint a kezdeményezés sikere azt mutatja, hogy a magyarok kiállnak a kormány politikája mellett, a petíció március 23-ig tölthető ki, és becslések szerint várhatóan az egymilliót is meghaladhatja a visszaküldött ívek száma.

„A nemzeti petíció kiemelt jelentőségű, mivel Brüsszel 1500 milliárd eurós támogatást tervez Ukrajnának, és 2027-re kívánja a tagságát. Az utóbbi napok eseményei szerint mindez most különösen fontos, hogy a magyarok hallassák a hangjukat: Ukrajna politikai okokból nem indította újra az olajszállítást Magyarország felé, miközben a brüsszeli vezetés Ukrajna oldalára állt” – írta meg a Magyar Nemzet Hidvéghi Balázs parlamenti államtitkár posztja alapján.

A politikus videóüzenetében arról beszélt, hogy

Magyarország komoly fenyegetés és nyomásgyakorlás célpontjává vált, és ezért most nem lehet hallgatni. Hozzátette, a kormány arra kéri a magyarokat, hogy álljanak ki a Brüsszel–Ukrajna–Tisza-paktum ellen, és csatlakozzanak a nemzeti petícióhoz.

A petíció három pontban ad lehetőséget a vélemény kifejezésére:

  • Nem az orosz–ukrán háború finanszírozására!

  • Nem Ukrajna tízéves támogatására!

  • Nem a rezsiárak emelkedésére!

Orbán Viktor miniszterelnök korábban kiemelte, hogy Ukrajna EU-tagsága közvetlen katonai konfliktust jelentene Oroszországgal, ezért kívül kell maradnia az unióban, különben Magyarország folyamatos háborús veszélynek lenne kitéve.

„Ukrajnának kívül kell maradnia az Európai ­Unión, beengedni őket életveszély, és Magyarország számára folyamatos háborús veszélyt jelent”

– fogalmazott.

A Magyar Nemzet megjegyzi, hogy a nemzeti petíció nem az első alkalom, hogy a kormány az emberek véleményét kéri ki fontos ügyekben: az elmúlt években a nemzeti konzultációk során gazdasági és társadalmi kérdésekben több millió magyar mondta el véleményét, és túlnyomó többségben támogatták a kormány álláspontját.

Kiemelt kép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (Fotó: MTI/Bús Csaba)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még