Elesett bajtársaik levágott testrészeit juttatják ki a frontról az ukrán katonák, hogy azonosítás után a család megkaphassa a kártérítést

| Szerző: hirado.hu
Az ukrán hadsereg katonáinak sok esetben le kell vágnia elesett bajtársainak testrészeit azért, hogy megkaphassák a kártérítést a hozzátartozók – erről számolt be Richard Pendlebury brit haditudósító a Daily Mailnek.

A Daily Mail arról is írt, a kártérítés felvétele mellett a végtisztesség megadásának szándéka is meghúzódik a gyakorlat mögött, mivel sok esetben nem lehet a holttesteket elszállítani a frontvonalról. Richard Pendlebury ezzel kapcsolatban megszólaltatta az ukrán hadsereg egyik katonáját is. „Szörnyű veszteségeket szenvedtünk. És nem mindig tudtuk felszedni azoknak a holttesteit, akik a visszavonulás során meghaltak.”

„Egyszer parancsot kaptunk, hogy vágjuk le a dandárparancsnok egyik rokonának lábát és karját. Ezt azért kellett megtenni, hogy így bizonyítsák be: meghalt, nem eltűnt, és családja kártérítést kaphat. Minden éjjel látok ilyen dolgokat rémálmaimban”

– mondta a megszólaltatott ukrán katona a Daily Mail tudósítójának. Az egészségügyi okok miatt leszerelt ukrán katona azonban még ennél is vérfagyasztóbb, konkrét példákat is említett erre vonatkozóan, elmondása szerint

egy ukrán katona kénytelen volt levágni az elhunyt bajtársa fejét azért, hogy édesanyja számára tudassa: meghalt a fia.

A levágott fejet így haza lehetett szállítani a család számára, akik ilyen módon tisztességes módon, keleti keresztény szertartás szerint elbúcsúzhattak az elhunyttól. A Zelenszkij-féle kijevi hatalom egyre elkeseredettebb eszközökhöz folyamodik a háború folytatása és Ukrajna uniós tagságának előmozdítása érdekében, de közben semmibe veszi azokat az embereket, katonákat, akik az életükkel fizetnek a frontvonalon. Ahogy erről beszámoltunk a hirado.hu oldalán, nemrégiben

az ukrán hadsereg több mint kétezer katonájának lefagyasztott, temetetlen holttestére bukkantak egy vasúti teherszállító vagonban az odesszai vasútállomáson.

A megtalált katonák holttestei több mint egy éve heverhettek a vasúti vagonokban. 2022. február 24-én Oroszország teljes körű támadást indított Ukrajna ellen, ennek következtében a háború négy éve alatt Ukrajna lakossága 16 millió főre csökkent. Egyre többen menekülnek el az országból a harctéren tapasztalható vérengzés és az erőszakos kényszersorozás elől.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: AFP)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még