Országos razziát tartott a német rendőrség a náci propaganda terjesztői ellen

| Szerző: hirado.hu
Országszerte razziákat és házkutatásokat tartott szerdán a német rendőrség náci ideológia és más szélsőséges nézetek internetes terjesztése ellen – közölte a wiesbadeni székhelyű szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).

Az ügyek elsősorban közösségi médiában közzétett bejegyzésekhez kapcsolódnak – derült ki a BKA által végzett 140 különálló nyomozás alapján, amelyeket politikai indíttatású bűncselekmények gyanúja miatt indítottak az ország 16 tartományában.

A rendőrök ingatlanokat kutattak át, mobiltelefonokon tárolt adatokat vizsgáltak át, és elektronikus eszközöket foglaltak le. Egyes gyanúsítottakat rendőrségi meghallgatásra idéztek be, másokat otthonukban kerestek fel a bizonyítékok lefoglalása érdekében.

Az eljárások valamivel több mint fele a szélsőjobboldalhoz kapcsolódik, de baloldali és vallási indíttatású ügyeket is vizsgálnak.

Az akciót koordináló bűnügyi hivatal közölte: a nyomozások során felbujtás, betiltott vagy terrorista szervezetekhez köthető jelképek használata, bűncselekmények éltetése, valamint sértő tartalmak miatt merült fel gyanú.

Németországban tilos a náci jelképek – például a horogkereszt vagy a náci karlendítés – használata, és a náci jelszavak ismétlése is jogszabályba ütközik.

A BKA arra kérte a lakosságot, hogy értesítsék a hatóságokat a jogellenes internetes tartalmakról, mert azok terjesztése a hivatal szerint a radikalizálódás melegágyává válhat, és erőszakos cselekmények elkövetését idézheti elő.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Lukas Schulze)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még