A Maszol beszámolója szerint a gyermek eszméleténél volt, ágyéki sérüléssel és lábtörés gyanújával szállították a besztercei sürgősségi kórházba.
Az intézmény igazgatója, Domnica Homei az Agerpresnek azt nyilatkozta: a fiú feltehetően szándékosan vetette ki magát az ablakon, miután a reméltnél rosszabb jegyet kapott fizikából.
Mint mondta, amikor megkérdezték a diákot tettének okáról, azt válaszolta: „Az élet nehéz.”
Az igazgató szerint a tanuló megpróbált jobb jegyet szerezni a tantárgyból, de a vártnál gyengébb eredmény annyira megviselte, hogy úgy érezte, minden hiábavaló.
Cselekedete megrázta hatodikos osztálytársait is. Az első információk szerint a diák jó tanuló, korábban nem volt vele probléma.
A szülőket az osztályfőnök értesítette, ők azonnal az iskolába siettek, majd elkísérték gyermeküket a kórházba.
A Besztercei Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház szóvivője közölte: a klinikai és képalkotó vizsgálatok a jobb boka, valamint az ágyéki gerinc sérülését állapították meg. A fiút orvosi javaslatokkal látták el, majd a hozzátartozók kérésére a délután folyamán elbocsátották.
Az ügyben a rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást, a hatóságok vizsgálják az eset pontos körülményeit.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!











