Brutálisan megvertek egy fideszes aktivistát, Ferencz Orsolya szerint egyértelműen politikai okokból történt a támadás

| Szerző: hirado.hu
Súlyosan bántalmaztak szerdán Budapesten egy fideszes aktivistát, korábbi képviselőjelöltet, aki számonkérte azt, amikor egy illető a körzetben induló fideszes jelölt plakátjait vagdosta le. Ferencz Orsolya kormánypárti képviselőjelölt, miniszteri biztos világossá tette, hogy aktivistájukat azért verték össze, mert a magyar nemzeti kormány támogatójaként fel merte emelni a szavát egy közterületen történt rongálás miatt. Azoknak, akik ezért felelősek, azonnal le kell vonniuk a konzekvenciákat – hangsúlyozta a miniszteri biztos, és közölte azt is, hogy az ügyben feljelentést tesznek.

Ököllel ütötték, és még a földön fekve is bántalmazták Bocskai Tamást, a Fidesz korábbi ferencvárosi képviselőjelöltjét Budapest belvárosában szerdán hajnalban.

Az esetről videó is készült.

Ferencz Orsolya miniszteri biztos, aki az április 12-i országgyűlési választáson a kormánypártok jelöltje Budapest 2-es számú, józsefvárosi egyéni választókerületében, elmondta:

az aktivistát ért incidens egyértelműen politikai támadás volt, és az ügyben feljelentést tesznek, a megtámadott fideszes aktivista sérüléseiről pedig látleletet vetetnek.

Az űrkutatásért felelős kormánypárti politikus a Blikknek elmondta: az eset szerdán hajnalban történt a VI. kerületben, a Hunyadi térnél, amikor Bocskai Tamás arra lett figyelmes, hogy egy illető sniccerrel, egy szikével a kezében levagdossa a körzetben induló fideszes jelölt, Kovács Balázs plakátjait.

A kormánypárti aktivista a rongálást látva rákérdezett, hogy mi történik, mire az illető visszafordult, és először verbálisan fenyegette meg, majd ököllel többször arcon ütötte, mire Bocskai Tamás a földre esett, ám a bántalmazó ekkor sem állt le, tovább folytatta a fizikai agressziót.

Isteni szerencse, hogy nem történt nagyobb baj, hiszen a támadó kezében egy vágószerszám volt, és szemmel láthatóan semmilyen gátlás nem volt benne

– hangsúlyozta a Blikknek nyilatkozva a miniszteri biztos.

Ferencz Orsolya arra is felhívta a figyelmet, hogy egyesek ezt szeretetországnak hívják, miközben szerinte az látható, hogy bűnözők is kiállnak bizonyos politikai nézetek mellett.

Ami a szerda hajnalban készült videón látható, az a miniszteri biztos megítélése szerint bűncselekmény, nyilván a joghatóság feladata, hogy ezt eldöntse.

Felszólítok minden hatóságot és minden illetékest, hogy a törvény szigorával állítsák meg ezt az erőszakhullámot. Ez ugyanis nem arról szól, hogy kinek mi a véleménye, vagy mit gondol Magyarország jövőjéről, hanem arról, hogy elszabadult agresszióval támadnak rá bűnözők a nyílt utcán olyan emberekre, akik nekik nem szimpatikusak

– hangsúlyozta.

Felidézte, hogy ilyesmit már a budapesti antifa támadások idején is lehetett látni, amikor védtelen emberekre viperával rontottak rá, nem véletlenül nyilvánította az országgyűlés terrorszervezetté a szélsőségesen baloldali szervezetet, egyben politikai oldaltól függetlenül elhatárolódásra szólított fel mindenkit az ilyen cselekményektől.

Kiemelte, hogy ezt az ügyet a leghatározottabban végig fogják vinni, és nemcsak azért, mert a kollégájukról van szó, hanem amiatt is, hogy ezt az egyre terjedő erőszakhullámot meg lehessen állítani.

Ezt a fiút azért verték így össze, mert a magyar nemzeti kormány támogatójaként fel merte emelni a szavát egy közterületen történt rongálás miatt. Azoknak, akik ezért felelősek, azonnal le kell vonniuk a konzekvenciákat

– jelentette ki a Blikknek Ferencz Orsolya.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még