Rendhagyó módon a Zeneakadémián kezdődött a Hogy volt?! című műsor legutóbbi adása, ahol Kurtág Györgyöt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem díszdoktorává avatták. Itt köszöntötte őt az elismerés és századik születésnapja alkalmából a Duna műsorvezetője, Radványi Dorottya a közmédia nevében. A szombati adásban két olyan ember idézte fel Kurtág György Wolf-díjas, valamint kétszeres Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus, a Közmédia Év Embere 2024-es díjazottja munkásságát és életének talán kevésbé ismert mozzanatait, akik szorosan kötődnek hozzá. Gőz László jazz-zenész, a Kurtág György otthonául is szolgáló Budapest Music Center igazgatója, valamint Nagy Dénes rendező, aki az elmúlt négy évben kísérte a művészt, filmjében megmutatva egy alkotó géniusz gondolatait és mindennapjait.
Gőz László elmesélte: Kurtág György pályája akkor indult, amikor 1945-ben, 19 évesen átszökött a határon. „Azzal a határozott szándékkal érkezett, hogy a Zeneakadémián Bartók Bélától tanuljon. Ekkortájt Ligeti György is átszökött a román határon, hasonló szándékkal, akivel az intézmény folyosóján találkoztak először, és ott alakult ki köztük egy rendkívül szoros barátság” – árulta el Gőz László, hozzátéve: Bartók egy hónappal később meghalt. Kurtág György ekkor visszament Romániába, majd egy évvel később tért vissza, és kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémián.
A műsor másik vendége, Nagy Dénes tapasztalatait és Kurtág György személyes történeteit megosztva kiemelte: a művész egész munkássága során arra törekedett, hogy a zenén keresztül megérintse az embereket. E vágy egy, az édesanyjához köthető mozzanatból eredhet. „Négykezeset játszottak a zongorán, és azt mondta, a leggyönyörűbb pillanat az volt, amikor zongorázás közben véletlenül összeért a könyökük” – mesélte. Felidézte azt is, hogy Kurtág György még százévesen is komponál: délelőtt művein dolgozik, kottát ír, délutántól pedig akár éjfélig tanít. „Gyuri bácsi még ezután is folytatná, a hozzá érkező művészek fáradnak el, bár mindig gazdagabban távoznak az órákról” – szögezte le.
Kurtág György szerzői életműve rendkívül bonyolult, hullámvölgyektől sem mentes; voltak ugyanis évek, amikor egyáltalán nem komponált. Az egyik ilyen mélypontról és az abból való kiemelkedésről is mesélt a rendező a Hogy volt?! stúdiójában. „Amikor a hetvenes években megkapta a Kossuth-díjat, már három éve nem írt semmit, azt érezte, itt a vége. Fia javaslatára azonban az elismeréshez járó pénzből elutazott Olaszországba, ahol találkoztak egy ott élő emigrált magyar karmesterrel. Bologna főterén ültek le kávézni, egy espresso macchiatóra. Ahogy a karmester ecsetelte, miként készül az ital, Kurtág György azt érezte: ez a kávé felébresztette, kizökkentette” – mesélte a rendező arról a hétköznapi esetről, amely egy újabb nagy alkotói korszak kibontakozásának kiindulópontja lett.
Azzal kapcsolatban, hogy Kurtág György számára az inspiráció forrásai milyen széles spektrumon mozognak, Gőz László is megosztott egy történetet. „Ligeti Györggyel sétáltak Rómában, amikor az utcán egy focimeccs után őrjöngő olasz szurkolókkal futottak össze, akik egyfolytában nyomták a gázdudát. Gyuri bácsi mesélte, hogy mindketten ott álltak, és tátott szájjal nézték őket. Ez is összekapcsolt nála egy hangot a zajjal, és máris elindított egy alkotói folyamatot” – mondta Gőz László, kiemelve: nemcsak egy duda, hanem egy filmforgatáson látott szélgép vagy egy kézzel hajtható, hordozható sziréna is hasonló impulzusként hatott rá.
A Hogy volt?! vendégei a műsor zárásaként a felvezetőben látott eseményre, a zeneakadémiai doktorrá avatásra is reflektáltak egy olyan történettel, amely kiválóan mutatja a százéves művész szellemi frissességét és rá egész életében jellemző sajátos humorát. „Az egyik ápolójának mondta, miután átvette a kitüntetést, hogy nem lesz gond a receptekkel: lemegyünk a patikába, bemutatkozom Doktor Kurtágként, és kikérem a gyógyszereket” – mesélte Gőz László.
A teljes adás újranézhető a Médiaklikken.
Hogy volt?! – legendás történetek, ritka televíziós felvételek és személyes történetek szombatonként 15:45-től Radványi Dorottyával és Sztankay Ádámmal a Dunán.
Fotó: MTVA











