Nyomozás indult Radnai Márk ellen költségvetési csalás gyanúja miatt

| Szerző: hirado.hu
A Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal (NAV) hivatalos vizsgálatot indított Radnai Márk, a Tisza Párt alelnökének korábbi üzleti ügyeivel kapcsolatban, miután Budai Gyula miniszteri biztos büntetőfeljelentést tett a hatóságnál – közölte a hatóság. A feljelentésben a NAV‑hoz eljuttatott dokumentumok szerint költségvetési csalás, közokirat‑hamisítás és fiktív üzletrész‑átruházás gyanúja is felmerült.

A nyomozás szálai a Lánchíd-botrányból ismert Vig Mórhoz és egy fiktív számlákra épülő, százmilliókat érintő hálózathoz vezetnek, amely a gyanú szerint jelentős kárt okozhatott a magyar államkasszának – írta a Hír TV.

Mint írták, „a Tisza Párt háza táján tehát nemcsak a fehér por, hanem a NAV is megjelent: Budai Gyula szerint Radnai üzleti pályafutása inkább emlékeztet egy krimi történetére, ahol a hamis számlák kiállítása volt a fő tevékenység. A vádak szerint strómanok és hajléktalanok nevére írt cégekkel próbáltak százmilliókat tisztára mosni, ami súlyos, százmilliós nagyságrendű botrányt jelent a politikai paletta baloldalán.”

Hollik István országgyűlési képviselő szerint a formációban nincs olyan személy, aki a nemzeti érdeket képviselné. Szerinte amíg Magyar Péter titokban paktumokat köt Kijevvel, addig a helyettese a köztörvényes bűncselekmények „mocsarában” süllyed el.

A kiemelt kép forrása: Facebook.com

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még