Nem mindennapi látvány: Videón, ahogy egy Tesla úszik a csatornában

| Szerző: hirado.hu

Vasárnap délelőtt kezdték meg a tűzoltók annak a járműnek a kiemelését a Hortobágy-Berettyó-főcsatornából, amely szombaton délután hajtott a vízbe a 4-es főút mellett – közölte a Haon.hu. A helyszínen jelen volt a sofőr is, aki elmondta, hogy szerinte hogyan kerülhetett a Tesla a csatornába.

„Sok mindenre nem emlékszem, az egyik pillanatban megelőzött egy autó, a másik pillanatban pedig már a folyó túlpartján voltam, nekifordulva a partnak. Megfogtam egy faágat, kinyílt az autó, és én csak kiléptem a járműből” – mesélte.

A férfi – aki Szolnokra tartott Debrecen felől, amikor a baleset történt – hozzátette, hogy rosszul lett a volán mögött, ami korábban már előfordult nála. Elmondása szerint az elektromos autó különböző hangjelzésekkel jelezte, hogy víz alá került, és bár nem süllyedt el azonnal, sokáig a felszínen maradt.

„Nagyon sajnálom, de nagyon hálás vagyok az autónak, sok olyan funkciója volt, amelynek köszönhetően megmenekültem”

– tette hozzá a sofőr. Hangsúlyozta, hogy a gát előtti híd előtt hajtott le a csatornába, és ha a hídnak ütközik, sokkal súlyosabb következményekkel kellett volna számolni. Bár szeretné megjavítani az autót, esélytelennek érzi, mivel túl sokáig volt víz alatt ahhoz, hogy menthető legyen.

A sofőr kiemelte azt is, hogy mérgező anyag nem kerülhetett a főcsatornába, mivel az autó rendszerei zártak, így semmi káros anyag nem oldódhatott ki belőle.

Kiemelt kép forrása: Facebook

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még