Az 1181-ben vagy 1182-ben született és 1226-ban elhunyt katolikus szent relikviáinak kiállítása a San Francesco pápai bazilikában egy hónapig, vagyis március 22-ig lesz megtekinthető. A Ferences rend arról számolt be, hogy már csaknem négyszázezer látogató regisztrálta magát különböző országokból.
Assisi Szent Ferenc földi maradványai évszázadok óta egy kőszarkofágban nyugszanak. A koporsót szombaton ünnepélyes keretek között átvitték a kriptából a San Francesco-bazilikába. Az ereklye most egy golyóálló üvegből készült vitrinben van kiállítva.
-
-
Assisi, 2026. február 22.
Bemutatják Assisi Szent Ferenc földi maradványait a nevét viselõ székesegyház altemplomában, a perugiai Assisiben 2026. február 21-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. A katolikus rendalapító földi maradványait február 22. és március 22. között állítják ki a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.
MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti

Szentmisén vesznek részt hívek az Assisi Szent Ferenc nevét viselõ székesegyházban, a perugiai Assisiben 2026. február 22-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. Szent Ferenc földi maradványait február 22. és március 22. között kiállítják a székesegyházban a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.
MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti
-
-
Assisi, 2026. február 22.
Szentmisét tartanak az Assisi Szent Ferenc nevét viselõ székesegyházban, a perugiai Assisiben 2026. február 22-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. Szent Ferenc földi maradványait február 22. és március 22. között kiállítják a székesegyházban a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.

Assisi Szent Ferenc a legismertebb katolikus szentek egyike. A tavaly elhunyt Ferenc pápa is az ő nevét vette fel.
Koporsóját egy titkos helyen helyezték el halála után. VII. Piusz pápa 1818-ban adott engedélyt arra a Ferences rendnek, hogy a sírt feltárják.
A szarkofág számára a bazilika altemplomában egy külön kriptát alakítottak ki.
A kiállítás ötletét az adta, hogy a szent halálának 800. évfordulóján „közvetlen, érzéki élményt” nyújtsanak a zarándok híveknek. Olaszországban, amelynek Assisi Szent Ferenc a védőszentje, az ünnepségek ezzel nem érnek véget. Október 4-ét, a szent halálának feltételezett napját, ünnepnapnak nyilvánították.
Évente zarándokok milliói özönlenek a közép-olaszországi Umbria régiójának 27 500 lakosú településére, hogy megtekintsék Assisi Szent Ferenc sírját és a fölötte lévő bazilikát, amelyet az 1337-ben elhunyt híres festőnek, Giotto di Bondonénak a szent életét ábrázoló freskói díszítenek.
Időközben egy másik szent is vonzza Assisibe a zarándokok új nemzedékét. A Santa Maria Maggiore zarándoktemplomban nyugszik Carlo Acutis, a 2006-ban, 15 évesen leukémiában elhunyt olasz fiatal, akit XIV. Leó pápa emelt a szentek közé tavaly, és aki internetes tevékenysége miatt az első „internetes szentként” vált ismertté.
Kiemelt kép: Bemutatják Assisi Szent Ferenc földi maradványait a nevét viselő székesegyház altemplomában, a perugiai Assisiben 2026. február 21-én (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti)
Array
(
[replacement] =>
-
-
Assisi, 2026. február 22.
Bemutatják Assisi Szent Ferenc földi maradványait a nevét viselõ székesegyház altemplomában, a perugiai Assisiben 2026. február 21-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. A katolikus rendalapító földi maradványait február 22. és március 22. között állítják ki a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.
MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti
-
-
Assisi, 2026. február 22.
Bemutatják Assisi Szent Ferenc földi maradványait a nevét viselõ székesegyház altemplomában, a perugiai Assisiben 2026. február 21-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. A katolikus rendalapító földi maradványait február 22. és március 22. között állítják ki a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.
MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti
-
-
Assisi, 2026. február 22.
Szentmisén vesznek részt hívek az Assisi Szent Ferenc nevét viselõ székesegyházban, a perugiai Assisiben 2026. február 22-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. Szent Ferenc földi maradványait február 22. és március 22. között kiállítják a székesegyházban a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.
MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti
-
-
Assisi, 2026. február 22.
Szentmisét tartanak az Assisi Szent Ferenc nevét viselõ székesegyházban, a perugiai Assisiben 2026. február 22-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. Szent Ferenc földi maradványait február 22. és március 22. között kiállítják a székesegyházban a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.
MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti
-
-
Assisi, 2026. február 22.
Szentmisét tartanak az Assisi Szent Ferenc nevét viselõ székesegyházban, a perugiai Assisiben 2026. február 22-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. Szent Ferenc földi maradványait február 22. és március 22. között kiállítják a székesegyházban a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.
MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti
-
-
Assisi, 2026. február 22.
Bemutatják Assisi Szent Ferenc földi maradványait a nevét viselõ székesegyház altemplomában, a perugiai Assisiben 2026. február 21-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. A katolikus rendalapító földi maradványait február 22. és március 22. között állítják ki a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.
MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti
-
-
Assisi, 2026. február 22.
Szentmisét tartanak az Assisi Szent Ferenc nevét viselõ székesegyházban, a perugiai Assisiben 2026. február 22-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. Szent Ferenc földi maradványait február 22. és március 22. között kiállítják a székesegyházban a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.
MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti
-
-
Assisi, 2026. február 22.
Bemutatják Assisi Szent Ferenc földi maradványait a nevét viselõ székesegyház altemplomában, a perugiai Assisiben 2026. február 21-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. A katolikus rendalapító földi maradványait február 22. és március 22. között állítják ki a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.
MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti
-
-
Assisi, 2026. február 22.
Bemutatják Assisi Szent Ferenc földi maradványait a nevét viselõ székesegyház altemplomában, a perugiai Assisiben 2026. február 21-én. A ferences szerzetesrend alapítója 1226. október 4-én halt meg, és már két évvel a halála után szentté avatták, majd 1939-ben Olaszország védõszentjének nyilvánították. Olaszországban Assisi Szent Ferenc október 4-i ünnepe 2026-tól nem kizárólag egyházi ünnep, hanem egyben országos munkaszüneti nap is. A katolikus rendalapító földi maradványait február 22. és március 22. között állítják ki a 800. évforduló alkalmából szervezett eseménysorozat részeként.
MTI/EPA/ANSA/Gianluigi Basilietti
[shortcode] =>

[title] => Assisi, 2026. február 22.

[image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2026/02/K_EPA20260222215-1024x682.jpg
[alignment] => aligncenter
)