Az Unian által közölt jelentés kiemeli, hogy 2025 volt a legvéresebb év, bár a valós adatok valószínűleg ennél is magasabbak. Az ENSZ szerint a háború erősödése és az energiaellátást célzó támadások intenzitásának növekedése mellett egy harmadik tényező is egyre súlyosabban érintett: a nők jogait védő szervezetek finanszírozásának csökkenése. A megkérdezett jogvédő női szervezetek egyharmada jelezte, hogy a jelenlegi finanszírozási szint mellett legfeljebb hat hónapig tudják folytatni működésüket. A tervezett támogatáscsökkentések következtében 2025–2026 folyamán az ukrajnai női szervezetek előrejelzések szerint legalább 52,9 millió amerikai dollárnyi forrást veszíthetnek az év végéig.
„A női jogokat védő szervezetek és a felmérésben részt vevő női szervezetek figyelmeztetnek, hogy
2026-ban legalább 63 000 rászoruló nő és lány számára kell megszüntetniük életmentő szolgáltatásaik nyújtását.
Leginkább azok szenvednek, akik amúgy is a legnagyobb veszélynek vannak kitéve: a front menti és vidéki térségekben élő nők és lányok, az idős nők, valamint a fogyatékkal élő nők és lányok a fokozódó veszély idején el lesznek vágva a védelemtől, a humanitárius segítségtől és a rehabilitációs támogatástól” – hangsúlyozza az ENSZ.
A The Guardian adatai szerint a polgári áldozatok száma Ukrajnában az orosz támadások következtében 2025-ben 26 százalékkal emelkedett. Ebben az évben 2248 civil vesztette életét, további 12 493-an megsebesültek. Emellett nőtt az egy orosz támadásban elhunytak átlagos száma is.
Bár saját veszteségeikről egyik fél sem szokott adatokat közzétenni, a The New York Times kiadott egy jelentést, amely szerint a háborúban Ukrajna és Oroszország összesített veszteségei a tavasz folyamán már meghaladhatják a kétmillió főt, amelyből körülbelül kétharmad az orosz oldalt érinti.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Ölben viszi a macskáját egy nõ egy ukrán rakétatámadásban súlyosan megrongálódott lakóház elõtt a kelet-ukrajnai Donyeckben 2023. december 19-én (Fotó: MTI/EPA/Valerij Melnyikov)











