A mondatok azért érdekesek, mert a kínai vezetés általában nem szokott nyíltan beszélni a belső problémákról, így a hadseregen belüli válságról sem.
Márpedig most nem egyszerű kihívásokról van szó.
A hadsereg vezetését ellátó szerv ugyanis gyakorlatilag kiürült.
Egyetlen fő maradt az elnökön kívül a katonai csúcsszervben
A Korea Times szerint – amelyre a Reuters is hivatkozott – a két legmagasabb rangú tábornok bukása után a hétfős Központi Katonai Bizottság két fősre zsugorodott: Hszi elnök vezeti ezt a testületet is, mellette pedig egy frissen előléptetett alelnök lát még el feladatokat, Csang Seng-min. A testület további helyei üresek, miközben korábban már több kulcsfigura is kiesett: Li Sang-fut 2024-ben, Miao Huat 2025-ben távolították el, Liu Csen-li pedig januárban került célkeresztbe.
Hszi a beszédben a sorállományt dicsérte, „megbízhatónak” nevezve őket, miközben a vezérkar méltatását látványosan elkerülte.
„Az elmúlt év szokatlan és rendkívüli volt. A néphadsereg elmélyítette a politikai nevelést és forradalmi edződésen ment át a korrupció elleni harcban.”
– mondta a kínai elnök
A kínai politikai nyelvben a „politikai nevelés” és a „párt abszolút vezetése” nem üres szólamok, hanem fontos alapvetések. A januári letartóztatások indoklása szerint az egyik fő ok a korrupciós vádak mellett éppen az volt, hogy Csang tábornokék „megsértették a hadsereg feletti abszolút pártvezetés elvét”, Pekingben a hűség hiánya pedig a legveszélyesebb hibák közé tartozik.
Hullanak a fejek védelmi iparban is
A régi vezetők cseréje nem állt meg a tábornokok szintjén. A Reuters február 5-i beszámolója szerint három, védelmi szektorhoz kötődő törvényhozót is eltávolítottak, indoklás nélkül röviddel az után, hogy a védelmi minisztérium bejelentette Csang Ju-hszia eltávolítását és vizsgálat alá helyezését.
A három érintett:
- Csou Hszin-min, az AVIC vállalat (katonai repülőgépek és drónok fő gyártója) volt vezetője,
- Liu Cang-li, nukleáris fegyverekkel foglalkozó kutató,
- Luo Csi, a CNNC (nukleáris ipar) főmérnöke.
A Reuters beszámolója azt is megemlítette, hogy Csou neve eltűnt az AVIC hivatalos felületeiről, holott a cégnél a leváltása előtti napon még antikorrupciós értekezletet tartott.
Gyorsan fogytak a tábornokok
A tisztogatás méretét több forrás is történelmi léptékűnek írja le. A The Week összefoglalója szerint „Mao kora óta” nem volt ilyen volumenű tisztogatás, és a lépés különösen azért rendkívüli, mert Csang korábban Hszi egyik legközelebbi szövetségesének számított a „hercegecske” hátterével, és régi családi barátságon alapuló ismeretségükkel.
Kapcsolódó tartalom
A The New York Times kínai forrásokra alapuló részletes elemzése azt állítja: 2023 eleje óta a 30 legmagasabb rangú tábornokból és katonai vezetőből mindössze öten maradhattak beosztásukban, a többieket vagy kizárták, vagy egyszerűen eltűntek a nyilvánosság elől. A tisztogatások a rakétaerőktől a haditengerészetig szinte minden fő területet érintetek.
Csökkentett módban működik a katonai vezetés
Egy amerikai elemzőintézet szerint a Központi Katonai Bizottság, valamint a vezérkar – vagyis a döntéshozatal és a végrehajtás kulcsintézményei – továbbra is működésben vannak, de a csúcsvezetés hosszabb ideje tartó labilitása komoly problémákat okozna bármely modern hadseregben.
Hszi Csin-ping ugyan beszédében azt állította, a hadsereg „erősebb lett” a korrupció elleni harcban, és dicséretet fogalmazott meg a sorállomány felé, amiért az megbízhatóan követte a pártot, de hatékony vezetés nélkül egyetlen hadsereg sem teljesít jól egy éles szituációban, így a Kínai hadseregnek most időre van szüksége a helyreálláshoz.
Kiemelt kép: 2024. október 24-én a vietnámi védelmi minisztérium hanoi épületében készített kép Csang Ju-hszia kínai tábornokról, a Központi Katonai Bizottság alelnökéről, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjáról. A kínai védelmi minisztérium szóvivője 2026. január 24-én bejelentette, hogy Csang és egy másik magas rangú kínai katonatiszt ellen „súlyos fegyelemsértések” gyanúja miatt vizsgálat indult (Fotó: MTI/EPA/Luong Thai Linh)











