A kormányfő hangsúlyozta: „mi is így látjuk, meg a szlovákok is, ez már eleve két szem, meg a jelentések is arról szólnak, hogy a Barátság-kőolajvezeték működőképes. Semmilyen technikai akadálya nincs annak, hogy az ukránok megindítsák az olajszállítást. Erről nem érdemes vitázni, ez ténykérdés”.
Orbán Viktor hozzátette: az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás szerint ukrán lépések nem kockáztathatják semmilyen európai uniós tagállam energiabiztonságát. Most éppen kockáztatják – tette hozzá.
Kifejtette,
a sérelmet szenvedett szerződő fél, Magyarország, amelyet ebben a szerződésben Brüsszel képvisel, ezért neki „meg kell hívnia, vallatóra kell fognia” az ukránokat, mondván, „emberek, itt szerződésszegés történt”, két uniós tagállam került veszélybe a döntésük miatt.
Megjegyezte: Brüsszelnek most azzal a nehéz helyzettel kell szembenéznie, hogy bár a szíve az ukránokhoz húz, Magyarország az EU tagja, Ukrajna pedig nem tagja az uniónak. Ezért nem a szíve szerint kell eljárnia – az ukránokat szereti, bennünket meg láthatóan nem –, hanem teljesítenie kell szerződéses kötelességét – fogalmazott.
Orbán Viktor azt mondta, Brüsszelnek a tagállamok érdekének védelmébe kell fellépnie, tehát most ki kell állnia Magyarország és Szlovákia mellett, Ukrajnával szemben. „Ez a dolga, ezt várjuk” – tette hozzá, annak a reményének hangot adva, hogy az egyeztetések ezzel az eredménnyel zárulnak.
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök a Donald Trump amerikai elnök által kezdeményezett Béketanács alakuló ülése után tartott sajtótájékoztatón Washingtonban 2026. február 19-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)











