Az ENSZ legbelsőbb tanácskozásaira is bevitte Epsteint egy francia miniszter, aki a Rothschild bank tanácsadója is volt

| Szerző: Udvardy Zoltán
Szinte naponta bukik bele egy-egy újabb, a francia diplomáciában korábban vezető szerepet betöltő tisztségviselő, sőt kormánytag is a Jeffry Epstein szexuális predátor és bűnöző ügyeivel kapcsolatos, sorra napvilágra kerülő botrányok sorozatába. Most éppen Fabrice Aidanról, a Közel-Keletért felelős volt miniszterről derült ki, hogy napi kapcsolatban állt Epsteinnel: bejuttatta az ENSZ bizalmas találkozóira. Aidan személyesen intézett intim ajándékokat Epstein norvég bizalmasa és egyik feltételezhető kerítője számára, aki Aidan felettese is volt.

Megdöbbenését és felháborodását fejezte ki Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter azokkal a sajtóban megjelent információkkal kapcsolatban, amelyek Fabrice Aidan francia diplomatát, a külügyminisztérium korábbi, közel-keleti ügyekért felelős miniszerét érintik. A nyilvánosságra került dokumentumok szerint Aidan nemcsak hogy évekig állt szoros, személyes kapcsolatban Jeffry Epsteinnel, de még be is juttatta a bűnözőt az ENSZ magas szintű közel-keleti tanácskozásaira.

A meglepett külügyminiszter

„Amint tudomást szereztem erről, felvettem a kapcsolatot az ügyészséggel, közigazgatási vizsgálatot indítottam az igazságszolgáltatás munkájának elősegítése érdekében, és fegyelmi eljárást indítottam” – nyilatkozta szerda reggel a francia külügyi tárca vezetője az RTL rádióban. Jean-Noel Barrot.

nem tartotta kizártnak azt sem, hogy újabb diplomaták nevei kerüljenek nyilvánosságra a Jeffrey Epstein-botrány kapcsán.

A külügyminiszternek igen sok feladatot adott az Epstein-ügy: az elmúlt napokban például Jack Lang volt kulturális miniszterről, a párizsi Arab Világ Intézet volt elnökéről derült ki, hogy évtizedes barátság fűzte a gyermekek és fiatalkorúak tömegeit az orgiáin részt vevő, szinte kivétel nélkül a balliberális szférához tartozó média- és politikai és gazdasági elit számára szállító és kiszolgáltató bűnözőhöz.

A francia kapcsolat

A legújabb botrány főszereplője, Fabrice Aidan, aki 2010 és 2017 között a francia külügyminisztérium közel-keleti ügyekért felelős minisztere volt, és

25 évig állt a külügyminisztérium szolgálatában.

Aidan neve közel 200 alkalommal szerepel Jeffrey Epstein aktáiban. Aidan az Engie francia multinacionális energiaipari vállalatnál is tisztségeket töltött be. A cég a botrány kirobbanásakor, kedden felfüggesztette munkaviszonyát. Aidan beágyazottságát a francia baloldali és liberális pártok háza táján érzékelteti az a felvétel is, melyen jó barátságban ölelkezik Julie Gayet-val, a szocialista politikus, Francois Hollande volt köztársasági elnök feleségével és Rima Abdul Malakkal, Macron korábbi bizalmi embere, Élisabeth Borne kulturális miniszterével.

Aidant 2010-ben Franciaország kirendelte az ENSZ-hez, ahol a francia diplomata Terje Rod-Larsen norvég diplomata, egy zavaros pénzügyeibe belebukott, volt államminiszter tanácsadójaként szolgált. Rod-Larsen és felesége, Mona Juul ellen Norvégiában „súlyos korrupcióban való bűnrészesség” és „súlyos vesztegetés” miatt folyik nyomozás Jeffrey Epsteinnel való kapcsolataik miatt – jelentette be hétfőn a rendőrség. A diplomata házaspár jelentős szerepet játszott az 1990-es évek elején az oslói megállapodáshoz vezető titkos izraeli–palesztin tárgyalásokban.

Rod-Larsen egy általa ma sem megvilágított ügylet miatt korábban 130 ezer dollárral tartozott Epsteinnek.

A Mediapart és a Radio France szerint Fabrice Aidan „diplomáciai információkat, hírszerzési szolgáltatásokat és hozzáférést biztosított Jeffrey Epsteinnek egy ENSZ-hez tartozó e-mail-címen keresztül”.

Gyermekpornográfia?

A Mediapart beszámolója szerint Aidan „az ENSZ-től származó dokumentumokat és jelentéseket küldött személyesen Epsteinnek”.

De Jeffrey Epstein hétköznapibb kéréseket is intézett a francia diplomatához: például arra kérte, hogy tudja meg Terje Rod-Larsen cipőméretét, mert szeretne neki venni egy pár cipőt.


Miközben a Le Monde című baloldali lap máris megkezdte Aidan mosdatását, azt a csúsztatást közzétéve, hogy nem fedhető fel direkt összefüggés a gyermekek elleni cselekmények és Aidan tevékenysége között, a Mediapart szerint az ENSZ-t 2013-ban értesítette az FBI egy New York-i nyomozásról, miszerint Fabrice Aidant gyermekpornográfiai weboldalak megtekintésével gyanúsíthatják.

Társalkodót ajánl Bill Gatesnek a Rothschildok embere

Miután nyolc évig Terje Rod-Larsen különleges asszisztenseként dolgozott az ENSZ-ben,

Aidan egy befolyásos pénzügyi hálózat része is lett, így később az Edmond de Rothschild-csoport tanácsadójaként is dolgozott.

Ez az ENSZ utáni átmenet azért fontos, mert a folytonosságot tükrözi: ugyanaz a személy, aki az ENSZ-rendszeren belül politikai hozzáférést biztosított, később újra felbukkant Európa magas pénzügyi ökoszisztémájában – emeli ki a Certioraris.com.

A bank neve nem a véletlen kapcsán kerül az ügybe. Hogyan keveredett bele a Rothschild-ház az Epstein-ügybe? című cikkében a minap a Fiancial Times boncolgatta a bank és Epstein kapcsolatának történetét.


A Certioraris.com kutatási platform a nyilvánosságra került e-maileket is leközölve kiderítette: „Ahelyett, hogy azt tette volna, amiért egy ENSZ-tisztviselőt fizetnek, Aidan közvetítő tisztviselő szerepét játszotta Epstein mellett.” Személyesen kozmetikázta a bűnöző hamis „életrajzát”, és Terje Rod-Larsennel együttműködve elintézték például, hogy Epstein az Egyesült Arab Emírségekben részt vehessen Bill Gates és Abdullah sejk vacsoráján, ahol a bűnöző egyfajta közvetítő szerepében tündökölhetett.

Aidan és Rod-Larsen még arra is ügyelt, hogy elnémítsák az „akadékoskodó” ENSZ-alkalmazottakat: „Van ott néhány merev ember is, akiket meg kell fékeznünk” – olvasható Aidan és Epstein levelezésében.

A diplomata nemcsak abban működött közre, hogy a bűnöző kapcsolatot építhessen a világszervezet hálózatában, hanem belső információkat is kiszivárogtatott Epsteinnek. Így például 2011 augusztusában egy olyan dokumentumot készített környezetének munkatársaival, amelynek címe:

A főtitkár telefonbeszélgetése Törökország külügyminiszterével. Ez a küldemény is szerepel az Epsteinhez eljutó levelezésláncban.

A dokumentum a Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkár és Törökország külügyminisztere közötti magánbeszélgetést tárgyalja.

Elvásik a vörös piramis?

Az Epstein-dosszié, mely most francia szálakat fed fel a világszervezettel kapcsolatos botrányok terén, a napokban kirobbant Jack Lang-ügy miatt a francia közéletet, sőt az elmúlt időszak kulturális életét és jelképpé vált építészeti teljesítményeit is érinti.


Jack Langot „nyilvánvalóan felelősségre kell vonni” – jelentette ki Bertrand Delanoe, Párizs volt polgármestere a France Inter rádióban hétfőn.

A volt kulturális miniszter szombaton mondott le az Arab Világ Intézet igazgatói posztjáról, miután Jeffrey Epstein archívumában többször is említést tettek róla. A francia pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség nyomozást indított ellene és lánya ellen súlyos adócsalás és pénzmosás miatt. Lang a Mitterrand-éra (1981–1995) alatt 10 éven át (1981–1986, 1988–1993) vezette az ország kulturális tárcáját, és később is

meghatározó figurája maradt a francia Szocialista Pártnak.

Később, kiváltva pártja haragos ellenkezését, Nicolas Sarkozy utazó nagykövete lett. Ebben a minőségében tárgyalt Kubában és Észak-Koreában is. Az ügyészség most adócsalásból származó jövedelem tisztára mosása gyanújával indított nyomozást ellene, de Lang ezenfelül amiatt is bekerült a hírekbe, hogy a neve több mint 700-szor fordult elő az Epstein-aktákban. A baloldali kulturális elit meghatározó tagja, Lang nevéhez kapcsolódik az új diadalív a párizsi Défense-ban, a Bastille Operaház és a híres üvegpiramis is a Louvre udvarán. Jack és Caroline Lang nevei több mint 673 alkalommal szerepeltek Jeffrey Epstein nyilvánosságra hozott aktáiban.

Kiemelt kép: Fabrice Aidan francia diplomata, a francia külügyminisztérium korábbi, közel-keleti ügyekért felelős miniszere (Forrás: Facebook)

VilágPont Járai Judittal

Ajánljuk még