A vádirat szerint Gy. Béla családjával egy XIX. kerületi társasházban lakott, amelynek környékén, az utcán élt egy hajléktalan nő – számolt be az Index.hu. A sértett koldult és italozott és többször hangoskodott is.
A nő 2020-ban fizikailag legyengült állapotban volt, helyváltoztatásra csak korlátozottan, járókerettel volt képes.
A vádlottat zavarta a nő életmódja, ezért megkérte, hogy menjen máshova. Miután ez nem történt meg, többször tett bejelentést, azonban a hatóságok intézkedéseit nem tartotta megfelelőnek, tehetetlennek érezte magát. Gy. Béla 2020 nyarán és őszén többször leöntötte a hajléktalan nőt vízzel azért, hogy távozásra bírja. Volt, hogy emiatt a nő rövid időre elhagyta a teret, de újra visszatért. December 13-án éjszaka a vádlott ismét
arra az elhatározásra jutott, hogy leönti a sértettet vízzel.
A férfi a plédekkel betakarózva alvó sértetthez lépett, és – annak tudatában, hogy a mozgásában korlátozott, leromlott egészségi állapotban lévő nő kihűlhet és akár meg is halhat – egy egész vödör vizet a sértettre öntött, majd magára hagyta.
A sértett kihűlés miatt még az éjszaka folyamán életét vesztette.
Holttestét reggel fedezték fel, és emiatt rendőri intézkedés indult. Amikor a vádlott ezt észrevette és megtudta azt is, hogy a sértett kihűlés miatt halt meg, az elkövetéshez használt vödröt összetörte és kidobta a társasház melletti szemetesbe, az éjszaka során viselt ruháit és sapkáját pedig szétvagdosta és szintén kidobta.
A férfit korábban a Fővárosi Törvényszék bírája négyévnyi szabadságvesztésre ítélte, de mivel fellebbeztek, az ügy az ítélőtáblán folytatódott. A vegyész- és villamosmérnökként végzett Gy. Béla most a bíróságon elmondta, komoly belső válságot okozott neki a nő halála, ezért szakemberhez is kellett fordulnia. Hozzátette, hogy
úgy gondolta, ha leönti vízzel a nőt, akkor az elég kellemetlen lesz neki, és továbbáll,
így nem a decemberi volt az első alkalom, hogy így hozta kínos helyzetbe a nőt.
A decemberi esetnél pedig nem vettem észre, hogy megváltoztak a körülmények, és a következménye is más lesz, ha leöntöm – mondta az utolsó szó jogán, hozzátéve, hogy nem akarta a nő halálát, nagyon sajnálja a történteket.
Védőügyvédje is kérte a bíróságot, hogy téves minősítés miatt ismételjék meg az eljárást első fokon, ezúttal gondatlan emberölés ügyében, de a Fővárosi Ítélőtábla tanácsa védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt ötévnyi börtönbüntetést szabott ki Gy. Bélára.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)











