A vádirat szerint a két férfi hosszabb ideje haragos viszonyban állt egy hajdúböszörményi élettársi kapcsolatban élő párral, amelyik ugyanabban az utcában élt. A konfliktus 2023 júniusában fajult tettlegességig. A fiatalabb vádlott szóváltásba keveredett a férfival, majd egy faléccel rátámadt, és megütötte a kezét.
Aznap este – ittas állapotban – ismét összetalálkozott a sértettekkel, amikor azok hazafelé tartottak. A vádirat szerint bottal támadt rájuk, és életveszélyesen megfenyegette őket. A helyszínre érkező apja autóval az út szélén haladó férfinak hajtott, majd a nőt is elsodorta. Mindketten a földre estek, ahol a vádlottak tovább bántalmazták a férfit: rúgták és ütötték, súlyos sérüléseket okozva.
Néhány nappal később a fiatalabb férfi ismét megjelent a sértettek otthonánál.
A vád szerint tudta, hogy a pár és egyik kiskorú gyermekük az utcafronti szobában alszik, ennek ellenére benzint locsolt az ablakpárkányra, majd meggyújtotta azt. Az ablak nyitva volt, a lángok a függönyön keresztül a lakás belseje felé terjedtek. A család időben észlelte a tüzet, így sikerült kimenekülniük, majd értesítették a hatóságokat.
A főügyészség a fiatalabb vádlottat minősített emberölés bűntettének kísérletével és további bűncselekményekkel vádolja. Az idősebb férfi ellen közúti veszélyeztetés és súlyos testi sértés kísérlete miatt emeltek vádat a Debreceni Törvényszéken.
Az ügyészség mértékes indítványa szerint amennyiben a vádlottak beismerik tettüket és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, a fiatalabb férfit 11 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, az idősebb vádlottat pedig 3 év börtönbüntetésre, 5 év járművezetéstől eltiltásra, valamint 3 év közügyektől eltiltásra ítélhetik.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)











