Az intézmény szerdai közleménye szerint a díszdoktori avatást az ELTE Krasznahorkai-év programsorozatának részeként, szeptember 18-án tartják.
Mint felidézték, az ELTE Nobel-díjas alumnusa, Krasznahorkai László 1983-ban szerzett magyar-népművelő diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.
A Svéd Akadémia tavaly október 9-én jelentette be Stockholmban, hogy a most 72 éves Krasznahorkai Lászlónak ítélte oda az irodalmi Nobel-díjat látnoki erejű életművéért, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét. Az író december 10-én vette át az elismerést; a 2002-ben Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre után ő a második magyar nyelven publikáló író, aki megkapta a legrangosabb nemzetközi irodalmi kitüntetést.
Kiemelt kép: MTI/Marjai János











