A tervezet szerint Ukrajna már a reformfolyamat lezárása előtt helyet kaphatna az uniós döntéshozatalban, miközben a teljes jogú tagsághoz szükséges átalakításokat csak később fejezné be. A brüsszeli elképzelést informálisan „fordított bővítésnek” nevezik – közölte a Politico.
Az ukrán vezetés szerint a gyorsított csatlakozásnak biztonságpolitikai jelentősége van. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy fogalmazott: Oroszország megpróbálja megakadályozni Ukrajna európai integrációját, ezért kulcsfontosságú egy konkrét csatlakozási dátum rögzítése. Kijev állítása szerint technikailag készen állna a tagságra 2027-re.
Részleges tagság, teljes reformok később
Az Európai Bizottság már megkezdte az ukrán csatlakozási tárgyalások előkészítését: a hat jogi tárgyalási fejezetből hármat már megnyitottak, továbbiakról pedig márciusban tárgyalnának. Brüsszel ugyanakkor hangsúlyozza: a demokratikus, igazságügyi és intézményi reformokat Ukrajnának végre kell hajtania.
A tervek szerint az új modell nem csökkentené a belépési feltételeket, hanem politikai üzenetet küldene azoknak az országoknak – köztük Ukrajnának, Moldovának és Albániának –, amelyek csatlakozását háború vagy egyes tagállamok ellenállása hátráltatja.
Magyarország akadály lehet
A legnagyobb akadályt Magyarország jelenti, mivel az uniós bővítéshez egyhangú döntés szükséges. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ugyanis következetesen ellenzi Ukrajna EU-tagságát. A Politico cikkében megjegyezte: Brüsszelben ezért figyelemmel kísérik az áprilisi magyarországi választásokat.
Uniós források szerint abban bíznak, hogy kormányváltás esetén a Tisza Párt vezetője, Magyar Péter – aki korábban népszavazást ígért a kérdésben – enyhíthet a magyar ellenálláson.
Trump szerepe és végső eszközök
Amennyiben Orbán Viktor hivatalban marad, Brüsszel más megoldásokat is mérlegel. Uniós vezetők szerint Donald Trump amerikai elnök – aki jó kapcsolatot ápol a magyar miniszterelnökkel – közvetítő szerepet vállalhatna egy ukrajnai békemegállapodás részeként.
Ha ez sem vezet eredményre, végső eszközként felmerülhet Magyarország szavazati jogának felfüggesztése az uniós alapszerződés 7. cikke alapján. Ez lehetővé tenné, hogy Magyarország ne akadályozhassa Ukrajna csatlakozását. Uniós diplomaták szerint erre csak a választások után kerülhet sor.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Magyar Péter (b); Manfred Weber (k), az Európai Néppárt elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének találkozója Brüsszelben, 2025 májusában. (Fotó: AFP)











