A sarki ürgék Alaszkában és Kanada északi részén élnek, ahol rendkívül hosszú a tél, a hőmérséklet pedig gyakran mínusz 30 Celsius-fok alá csökken. Ellentétben sok más hibernáló állattal, amelyek általában szigetelt odúkba vonulnak vissza, ezeknek az ürgéknek fagypont alatti talajhőmérsékletet kell túlélniük – írja a Forbes.
Az Amerikai Élettani Folyóirat kutatása szerint
a sarki ürge testének maghőmérséklete akár ‒2,9 Celsius-fokra is csökkenhet
a hibernálás eredményeként, ami az emlősöknél mért legalacsonyabb érték. Pulzusszáma pedig a percenkénti 200-ról kevesebb mint tízre csökken. A légzése szinte leáll, agyi aktivitása alig mérhető, mégsem szenved agykárosodást.
A sarki ürge agya télen a „torpor” nevű állapotba kerül, ilyenkor a neuronok aktivitása jelentősen csökken.
Alacsony energiafogyasztású üzemmódba kapcsolja az állat az agyát, amely rendkívül jól tolerálja a vér és oxigén hiányát.
A Stroke magazin 2006-os kutatása szerint az embereknél egy hasonló, rövid ideig tartó állapot is súlyos következményekkel járhat, a sarki ürge idegsejtjei viszont ellenállnak ennek a káros láncreakciónak. Ennek a bájos kis rágcsálónak az agysejtjei fenntartják a mitokondriumok integritását és elkerülik az oxidatív stresszt a torpor állapotban. Ez az állapot egyébként a legtöbb állat esetében a kognitív képességek hanyatlását idézné elő, ám a sarki ürge az ébredési fázisok alatt igen rövid időre felmelegszik, így mire beköszönt a tavasz, úgy ébred, mintha mi sem történt volna.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Kép forrása: X.com)