A portál emlékeztetett arra, hogy a megállapodást február 5-én, Kijevben tartott közös sajtótájékoztatójukon jelentették be, ahol Donald Tusk arról is beszélt: a lengyel–ukrán együttműködésnek a gyakorlatban is új szintre kell lépnie (az ukrajnai vizitről a hirado.hu-n is beszámoltunk).
A felek olyan szándéknyilatkozatot írtak alá, amely a politikai elhatározások rögzítésén túl kézzelfogható, konkrét együttműködést is jelentenek, amely új lehetőségeket nyit ezen a téren, valamint a közös biztonság érdekében, amelyet hatékonyan meg is tudnak tenni „a SAFE program keretében is”.
„Ez volt a célunk hónapok óta. Beszéltünk róla, és sokat dolgoztunk azon, hogy a lengyelországi és ukrajnai vállalatok közötti közös termelés, vagyis a védelmi anyagok közös gyártása valósággá váljon, és hogy eltűnjenek azok az akadályok, amelyek eddig lehetetlenné vagy nehézzé tették a technológiacserét”
– jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő, aki a megállapodást üzletileg is jónak Lengyelország és Ukrajna szemszögéből nézve.
Amit most elérünk, az az, hogy európai pénzből, lengyel pénzből és ukrán pénzből közös biztonságot fogunk építeni – és már építünk is. Mindenki nyerni fog vele: Ukrajna és Lengyelország biztonsága erősödik, és közben létrejön egy modern védelmi ipar – fejtette ki Donald Tusk, aki egyúttal utalt a szülővárosában, Gdanskban sorra kerülő konferenciára is, amelyen a világ minden tájáról érkező partnerekkel „nemcsak a tervekről beszélünk, hanem összefoglaljuk a lengyel–ukrán együttműködés első konkrét eredményeit is”.
„Emellett dolgozni fogunk Ukrajna további fegyverellátásán és az Oroszország elleni háborúban nyújtott támogatáson is”
– húzta alá Donald Tusk.
Ukrán jólét 800 milliárd dollárból, hadi kiadások további 700 milliárd dollárból – Összesen 1500 milliárd dollárt szórhat ki az EU a magyar adófizetők rovására
Mindeközben az EU elkezdete az ukrán jóléti tervnek nevezett, 1500 milliárd dolláros támogatási tervezet előkészítését, amely az eredetileg decemberben benyújtott 800 milliárd dolláros ukrán támogatási igényből és a további, hadi kiadásokra szánt 700 milliárd dolláros tételből tevődik össze. Bóka János európai ügyekért felelős tárca vezető számításai szerint
Kapcsolódó tartalom
Kaja Kallas elismerte, hogy az Európai Bizottság dolgozik Ukrajna jóléti tervén – VIDEÓ
Kaja Kallas elismerte, hogy az Európai Bizottság dolgozik Ukrajna jóléti tervén – VIDEÓ
csak az eredeti, 800 milliárd dolláros ukrán igény közel másfél millió (közel 1,3 millió) forintos adóterhet jelentene minden magyar család számára.
A 700 milliárd dollárról szóló hadi kiadási támogatás jelentette adóteherről pedig még nem esett szó. A tervezet hivatalos, január végi előterjesztését követően az unió állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón
Orbán Viktor az ukrán jóléti tervet lényegében eladósodásnak nevezte.
„Szerintem a következő száz évben nem lesz olyan parlament Magyarországon, amely az ukránok mellett szavazzon, hogy beüljenek az Európai Unióba” – fogalmazott Orbán Viktor az uniós állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után.
Kiemelt kép: Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a lengyel–ukrán kétoldalú találkozót követően tartott sajtótájékoztatón 2026. február 5-én (Fotó: Sergei Supinsky/AFP)











