Az amerikai igazságügyi minisztérium nemrég nyilvánosságra hozott több millió, Jeffrey Epsteinhez kapcsolódó dokumentumot, ezek egyikében merült fel Angela Merkel neve is. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy politikai okokból a német kancellár szerepelt a dokumentumokban: Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon gyakran emlegette őt a Jeffrey Epsteinnel folytatott levélváltásokban, mivel – mint írta – azon dolgozott, hogy Angela Merkelt és más európai politikusokat háttérbe szorítva előretörjenek a jobboldali populista pártok több országban.
Most azonban egy másik vonatkozásban is felbukkant Angela Merkel neve:
egy arab üzletember ugyanis olyan képeket küldött Epsteinnek 2013. április 14-én, amin három meztelen nő látható egy tónál.
A levél feladója, Szultan Ahmed bin Szulajem, a DP World vállalat elnök-vezérigazgatója, aki az egyik legbefolyásosabb üzletember a világon; az általa irányított vállalat kikötőin keresztül zajlik a világkereskedelem több, mint 10 százaléka. Bin Szulajem levele – a képet leszámítva – mindössze egy mondatból áll, amely úgy hangzott: „Az ott Merkel kancellár fiatalkorában!”
Ha a levél hiteles, akkor vélhetően zsarolás céljából küldte el Epsteinnek a levelet az arab üzletember. Ugyanakkor
egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a fotón szereplő nők egyike valóban a fiatal Angela Merkel volna.
A levélhez mellékelt fotót az amerikai igazságügyi minisztérium csak módosítva tette közzé, hogy ne lehessen könnyen kivenni a rajta szereplő embereket, de a beszámolók szerint az egyik nő állítólag valóban mutat némi hasonlóságot a fiatal Merkellel– számolt be az Index a Bild cikke alapján.
A fotó egyébként már azelőtt is szemet szúrt egyeseknek a közösségi médiában, hogy a sajtó beszámolt volna az ügyről. Van valakinek ötlete, hogy miért szerepel Angela Merkel NDK-s korszakából származó fényképe az Epstein-aktákban? – tette fel a kérdést az egyik felhasználó még január végén.
Kiemelt kép: Angela Merkel volt német kancellár nyilvános beszélgetésen vesz részt a Kathimerini görög újság fõszerkesztőjével a Szabadság: Visszaemlékezések 1954–2021 című memoárjának görögországi megjelenése alkalmából egy athéni kulturális központban 2025. július 2-án (Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Alexandrosz Beltesz)











