Hajnal Zsuzsa a műsorban elmondta: 1988. augusztus 1-jén léptem be a Bródy Sándor utca kapuján, tele izgalmakkal, mert óvónői munkám után felvételre jelentkeztem technikusi munkakörbe. Körbe vezettek a stúdiók közötti folyosókon, bekukkantottunk a technikai helyiségekbe és elképedtem. Keverőasztal, kütyük, ilyen kijelző, olyan kijelző… Az óvodában ilyet nem láttam – tette hozzá Hajnal Zsuzsa. Féltem, hogy mi sül ki ebből. Itt ragadtam. Lassan negyvenéve a Rádió a munkahelyem. Lelkileg elég megterhelő volt számomra a pedagógusi pálya.

Közel negyven óvodás volt egy csoportban, ez nagyon sok. Valaki vagy csinál valamit, vagy nem. Teljesen más munkát akartam végezni. És akkor jött egy lehetőség: a Rádió Műszaki Igazgatóságára munkatársakat kerestek. Jelentkeztem, s felvettek. Először technikus asszisztensként dolgoztam, aztán montírozó technikusként, emellett később egy ideig csoportvezetőként. Jelenleg hangmester vagyok. A Rádióban már csak ketten dolgozunk ebben a munkakörben. Amikor először keresztülmentem a Pagodán, csak azt láttam, hogy – itt egy híres ember, ott egy híres ember.

Cigarettafüstbe burkolózva beszélgettek, papírok fölé hajolva „szerkesztettek”, volt, aki húzogatta a szöveget, hogy na, ez most nem kell. Részben munka is folyt a kávé mellett, vagy elmesélték, hogy éppen mi történt. Ez egy jó találkozási hely volt. A technikai helyiségekben, stúdiókban műsorelőkészítési munkát végeztünk, vidéki tudósítók, külföldi tudósítók, sportosok tudósításait rögzítettük. Először nekem ez nagyon nagy kihívás volt. A munka szépségét igazán a vágások alkalmával tapasztaltam meg.

Alkotni: hogy készül el egy műsor. Akkortájt, 1988 után, szakmai szempontból rengeteg lehetőség adódott: sok dokumentumműsor, portréműsor készült. Ennek a műfajnak ez volt a „korszaka”. A műsorkészítés, szerkesztés tulajdonképpen műhelymunka: a szerkesztővel vagy dramaturggal hármasban, négyesben leültünk és együtt alkottunk egy műsort. Picit részt vehettem ebben, a fülemre is szükség volt ilyen szempontból, én voltam az első rádióhallgató. Nagyon szerettem vágni. Elég jó kapcsolat alakult ki a szerkesztőkkel, riporterekkel. Jó érzés, amikor emberek egymásra hangolódva hoznak létre egy műsort, az meg végképp „nagyon jól esett”, amikor elmentek ebédelni és azt mondták, hogy na, akkor ebből készíts valamit.

Ez nem azt jelenti, hogy én szerkesztettem a műsorukat, csak az alkotás miatt mondom ezt. Az esztétikai vágásokat rám hagyták, mert ahhoz türelem is kell és nem mindig volt türelmes a szerkesztő vagy a riporter. Annyi műsort vágtam, mindegyiknél úgy éreztem, hogy egy kicsit az enyémek is. Egy szerkesztőnek volt egy sorozata, a Megmentett hangszalagok. Az 50-es, 60-as, 70-es években készült, elég rossz technikai minőségű felvételekből állítottuk össze.

Jó, hogy az ember egy nyersanyagból létrehoz valamit, ami informatív, ami érdekes lehet másoknak. Szerettem a dokumentumműsorokat készíteni, részese lenni ezeknek. Furcsa az, amikor tudsz valamit a napi történelemből, és hogy a pici, apró részeket mások hogyan mesélik el a saját érzelmeiket belevegyítve, ez nagyon érdekes tud lenni. Élveztem, hogy ebből hogy alakul ki egy műsor.

Amikor bemondták a neved először, arra emlékszel?

Persze! Elpirultam; a szüleim nagyon büszkék voltak rám; a szomszéd néni megállított az utcán, hogy Zsuzsikám, hallottam a nevedet a Rádióban! : ) Jó érzés volt, de azért én inkább a háttérben szeretek lenni. Négy éve átkerültem az Archívumba. Jelenleg húsz, harminc, negyven évvel ezelőtti műsorok digitalizálását végezzük, A múlt feldolgozása történik, tulajdonképpen a jövőnek. Nagy kincsek vannak itt a Rádió Archívumában. Nap mint nap rácsodálkozom arra, hogy milyen nagyszerű felvételek készültek a 60-as, 70-es, 80-as években, jó érzés ezt visszahallgatni.

Végül is, ha nagyon régi felvételeket hallgatunk, akkor nekem mindig az a meglepő ebben, hogy rendkívül lassú és nagyon nagyok a szünetek. Vágom ki a szüneteket. Ez a felgyorsult mai világ leképezése tulajdonképpen. Ez észrevehető nálad is?

Igen, felgyorsult a világ, már kevésbé türelmesen hallgatom én is a „régi tempóban” hallható szövegeket a műsorkészítés során, na, bökje már ki! Én is felgyorsultam, az igényeim, az elvárásaim is másak lettek. A digitális technika felgyorsította a műsorkészítést is, a szalagos műsorkészítés már a múlté. A mostani munkám során is nagyon gyakran eszembe jut és szívesen emlékezem vissza, mint ahogyan az elmúlt 40 esztendőre is. Nekem ez megmarad. Azt gondolom, hogy örök emlék, és amikor egy pár év múlva nyugdíjba megyek, akkor is örömmel fogok emlékezni arra az időre, amit a Rádióban töltöttem.

Kiemelt kép: Hajnal Zsuzsa (Fotó: MTVA)