A miniszter ismertette, az IMF egy frissen megjelent tanulmányban vizsgálta a magyar energiaellátás és versenyképesség helyzetét. A kutatás legérdekesebb része egyértelműen az energiaellátásról szól. Régóta világos, hogy a brüsszeli vezetés folyamatos nyomást gyakorol hazánkra ebben a kérdésben – hangsúlyozta.
Hozzátette, „többször is jeleztük: a 2027 végére tervezett uniós orosz energiaembargó súlyos veszélyt jelentene a magyar gazdaságra, hiszen földrajzi adottságainkon nem tudunk változtatni”.
Most a Nemzetközi Valutaalap is kristálytisztán, számokkal alátámasztva leírja, mit is jelentene Magyarország számára az orosz energiahordozókról való teljes leválás – fejtette ki a miniszter.
Az említett elemzés így fogalmaz: „Magyarországnak kell a gazdasági teljesítmény legnagyobb kiesésével számolnia, ha EU-szerte leállítanák az orosz földgázszállítást – ez a GDP 4 százalékát is meghaladná” – tette hozzá a miniszter
Ennek fényében talán már érthetővé válik a magyar álláspont és az, hogy a teljes leválással Magyarország energiabiztonságát alapjaiban tennénk kockára – jegyezte meg Bóka János.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA-PAP/Marcin Bielecki)











