Közhelyszámba megy, hogy az emberiség, ami alatt elvakult gőgünkben mi általában a nyugati civilizációt szoktuk érteni, semmit sem tanult a vérzivataros XX. századból. Az intellektuális restség és a gondolattalanság tág teret nyit a hibás válaszoknak. Csak hogy a legfrissebb példákat soroljuk: így történhetett meg, hogy a „woke”-nak címkézett faji alapú osztályharcot, vagyis a fasiszta kommunizmust kritikátlanul és ájult tisztelettel propagálta a haladár elit, vagy hogy az orosz-ukrán háború kitörése után ellenpont nélkül kollektíven bűnösnek nyilvánítottak minden oroszt. Művészeket, sportolókat stb. tiltottak ki pusztán nemzeti hovatartozás alapján. A vitára és konszenzuskeresésen alapuló európai demokráciákban ma már mindenféle erkölcsi skrupulus nélkül helyeznek karanténba választói  tömegeket képviselő politikai pártokat, és minden eszközzel próbálják megakadályozni azt, hogy a mainstream fősodortól eltérő világnézetű közösségek képviselői egyáltalán elindulhassanak a demokratikus megmérettetéseken.

A demokráciát tehát antidemokratikusan akarjuk működtetni, a vélemény- és szólásszabadságot gondolatrendőrség tartaná az egyedüli helyesnek tartott irányban. Mindeközben olyan társadalmi átalakulást segítenek elő, ami a józan ész előrejelzése szerint folyamatosan konfliktust fog eredményezni (lásd illegális migráció), a konfliktusmenedzsment viszont azt jelenti, hogy letagadják a valóságot.

Ennek az őrületnek a következményei emberéleteket követelnek.

Legutóbb hidegvérrel, előre megfontolt szándékkal, megtervezetten meggyilkoltak egy keresztény fehér férfit egy amerikai egyetemen. Két gyermeke maradt árván. Azt hiszem, a részvét a legkevesebb.

Charlie Kirk halála megrázta a fél világot, világnézettől függően reagál rá mindenki.

Ha az Amerikai Egyesült Államokból nézzük, akkor a puszta tényleírásban benne van a lényeg: előre megfontolt szándékkal, hidegvérrel meggyilkoltak egy keresztény fehér férfit egy amerikai egyetemen. Minden szónak jelentősége van.

Itthon, ebben az akasztozós, fejbelövős bulikázásban lett egy pillanatnyi csend.

És ebben a gondolatnyi csendben, amíg a kivégzőosztag újratölt, érdemes eltöprengeni azon, hogy akarjuk-e ezt. Ismét.

Nálunk ugyanis a kivégzésnek, fejbelövésnek, akasztásnak történelmi távlata van. Éltünk már olyant, hogy származás, vagyoni helyzet (osztályhovatartozás), vagy pusztán világnézeti különbözőség okán kollektíve bélyegeztek meg honfitársakat. A szerencsésebbje munkatáborban, börtönökben túlélte. A kevésbé szerencséseket lelőtték, felakasztották, vagy elpusztították őket különböző haláltáborokban.

Amikor tehát szibériázol, IFA-platózol, lámpavasazol, vonatozol, akasztasz vagy fejbe lősz
(ha csak szimbolikusan is), akkor ehhez térsz vissza.

Charlie Kirk halála emlékeztessen arra, hogy a gondolatot szó követi, a szót pedig tett.

Nem kéne kétszer ugyanabba a folyóba lépni.

Kiemelt kép: A merénylet áldozatává vált Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista arcképe (Fotó: MTI/AP/Lindsey Wasson)