/
Erdély úgy van, hogy nincs, pedig igény lenne rá – ezt a mondatot évente leírom, mert több mint egy évszázados hiányérzet teszi igazzá. És az elnökválasztások eseményei azt mutatják, hogy a románok is rádöbbentek: az elmúlt bő 150 évben Románia is úgy volt, hogy tulajdonképpen nem létezett. Ennek megértéséhez vissza kell mennünk Románia születéséig.
Titu Maiorescu 1868-ban tette közzé a „tartalom nélküli formák” elméletét.
A tartalom nélküli formák (románul: forme fără fond) teóriájában Maiorescu azt állította, hogy Románia a modernizáció során számos nyugati intézményt, eszmét és kulturális formát vett át, azonban ezek mögött nem állt valódi társadalmi, gazdasági vagy kulturális tartalom.
A nyugati modellek mechanikus átvétele csak látszólagos fejlődést jelentett, mivel hiányoztak azok az alapvető feltételek, amelyek ezeket az intézményeket a nyugati országokban működőképessé tették.
Így jöttek létre Romániában azok a „tartalom nélküli formák”, amelyek a modernitás külső jegyeit viselték, de nem voltak képesek betölteni valódi társadalmi szerepüket.
Ez a jelenség megfigyelhető nemcsak a politikai életben, hanem az irodalomban, a tudományos életben és a közbeszédben is, ahol a formális keretek gyakran nem párosultak mélyebb gondolati vagy erkölcsi tartalommal. Maiorescu kritikájának célja nem a modernizáció elutasítása, hanem éppen annak hangsúlyozása, hogy a fejlődésnek szerves módon kell végbemennie, belső szükségszerűségekből fakadva.
Maiorescu mindezt 1868-ban vetette papírra, alig pár évvel az 1859-es kis egyesülés után, amikor Havasalföld és Moldva ugyanazt a fejedelmet, Alexandru Ioan Cuza-t választotta meg uralkodójuknak. Bár a két fejedelemség formálisan külön maradt, a közös vezetés révén de facto unió jött létre. A kettős megválasztást fokozatosan elfogadták a nagyhatalmak is, és 1862-re az egyesülés hivatalossá vált, ekkortól kezdték használni a Románia nevet.
Ez a lépés alapozta meg a román nemzetállamot, és indította el a reformok és a nemzeti egység megvalósulásának folyamatát.
Csakhogy rosszul fogtak neki, ezt próbálta meg Maiorescu helyrebillenteni. Sikertelenül. Már akkoriban sem hallgattak az okos szóra. Röpke fél évszázadra rá egy világégés elfojtásaként a nagyhatalmaktól Trianonban megkapták mindehhöz Erdélyt is, hogy aztán a második világégést követően minden lehetséges organikus fejlődés esélyét elvegyék tőlük a kommunisták.
Nicolae Ceaușescu gyakorlatilag egy új Romániát konstruált, csakhogy a suszter és a kaptafa esete, ugye, olyan is lett, a nacionálkommunizmus kísértete azóta is köztünk jár. Az 1989-es sorcsere után a román kommunisták gyorsan átváltottak kaméleon-üzemmódba (ami, amint azt megtapasztalhattuk jópárszor, a román politika karakterjegye, mindenféle skrupulus nélkül tudnak átállni a győztes oldalára), vagyis folytatódott a tartalom nélküli formák politikája.
Ha tehát meg akarjuk érteni, hogy most mi között is lehet választani, akkor innen érdemes nézni: az egyik jelölt a tartalom nélküli formák éltanulója, a másik a nyugati formák nélküli originál tartalom megtestesítője. Ezt gondolja és ennyit gondol a románok többsége.Akárki is győz az elnökválasztáson, ezzel nekünk, erdélyi magyaroknak valamit kezdenünk kell.
Mert ezekkel az emberekkel élünk együtt. Túléltük Ceaușescut, Iliescut, Funart, Vadim Tudort.
Diktátorokat, pogromvezénylőket, habzó szájú futóbolondokat. Ha nem bízunk a saját magunkban, akkor nincs az az anyaországi politikus vagy párt, aki meg tudna menteni minket.
Az erdélyi magyarság politikai közösségként hatalmas erő, nem véletlenül udvarolnak nekünk a jelöltek. És egy képviseleti demokráciában vagy fel tudod mutatni ezt az erőt, akkor számolnak
veled, vagy nem, és akkor a fejed fölött döntenek rólad – nélküled.
Nem csak az a fontos kérdés, hogy ki győz a vasárnapi választásokon, hanem az, hogy mi fog történni hétfőtől.
A románok élére állították a kérdést: még nem tudják, hogy micsoda is Románia, de hogy megy valahová, az biztos. Ezért én csak annyit javasolnék: mindenki menjen el szavazni. Mutassuk föl az RMDSZ mögötti közösségi erőt! Annak érdekében, hogy legyen esélyünk Bukarestben kiküzdeni magunknak azt, ami a miénk: Erdélyt – és benne Székelyföldet.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Veres Nándor)