Kollégánk a centenáriumi adásban elmondta, hogy még 1990-ben lépett be a Magyar Rádióba, és hamarosan a vidék magazinjának, a Magyarországról jövök műsorának vezetőjeként tevékenykedett.

Vágner Mária közölte: még 1990-ben kerültem a Rádióba, akkor még riporterstúdiósként. Most valami rózsaszín ködöt illenék felidézni, de nekem ez nem volt az. Én akkor az életemnek egy nagyon válságos periódusát nyögtem, éppen haldokolt a házasságom, megszűnt a könyvkiadó, ahol dolgoztam, és ott álltam munka nélkül két gyerekkel.

Felhívott egy barátnőm, kérte, hogy olvassak fel egy, a tévéújságban megjelent felhívást arról, hogy lehet jelentkezni riporteriskolába. Azt mondta, ő ezt nem tudja teljesíteni, mert magnókazettára kell mondani jegyzetet. Elgondolkodtam, hogy megpróbálom. Miért ne? Olyan helyzetben vagyok, lent, a földön, hogy ha nem csinálok valamit, akkor örökre ott maradok.

Felmondtam magnóra egy jegyzetet, és részt vettem egy több lépcsős kiválasztáson, és végül elindult a riporterstúdió.

Volt a Rádiónak egy nagyon jól működő, kétéves riporter tanfolyama. Amikor megkaptam a belépőt, azt mondták (nemcsak nekem, mindenkinek), hogy ez a legnagyobb kincs, mert mindent el lehet sajátítani tapasztalatból, a többiektől való tanulással.

És az, hogy én ezzel mehetek a Rádión belül akárhová, megkereshetem az utamat, az minden pénzt megért. És így is volt. Az első kettő, ahová mentem, az a Napközben és az Oxigén volt. Ez megváltoztatta az életemet. 1991-92 között megtaláltam a „Magyarországról jövök…” műsort, amely nekem a családom volt. Kevesen tudják, hogy ez egy Szép Ernő-idézet, és a Vecsésen túl Magyarországra utal.

A szignálja Bartók Allegro barbarója volt, Emerson, Lake & Palmer feldolgozásában, és alatta hallható volt egy vonat zakatolása. Én úgy éreztem, hogy engem ez a vonat visz is, hoz is. Nekem ez egy ajándék volt, imádtam csinálni. Néhány évig külsős voltam, mellette pedig tanítottam a jövendő óvónéniket. 1994-ben vettek fel aztán belsősként a „Magyarországról jövök…”-be, aminek aztán 1999-től lettem a felelős szerkesztője, és elkísértem egészen a 2012-es megszűnéséig.

Azt is tudjuk, hogy te egy vidéki lány vagy, egy nagyon bájos, kedves faluból, Nádasdladányból származol.

A csöpp település csodálatos kastélyáról híres, a Nádasdy-kastélyról, amelyet nemrég újítottak fel. Ezért ilyen fontos neked a vidék? Neked valahogy a munkáidban, ahogy említetted a Napközbent és más adásokban is, és most A Helyben főleg, amelynek a felelős szerkesztője vagy, nagyon fontos a vidék jelenléte.

Ha már a kastélyt említed, a kisgyerekkorom nagy részét ott töltöttem. Ott volt az ovi, a hajdani kápolnában a vegyesbolt (!), ahol mindennap kaptam egy Inota csokit. De azért most sokkal szebb és méltóbb, úgyhogy nem sírom vissza, ez csak a személyes nosztalgia. De igaz, nekem tényleg nagyon fontos a vidék – folytatta Vágner Mária. Én sosem tagadtam, hogy falusi lány vagyok, sőt!

A hallgatók sokszor szóvá is teszik, volt, aki kérdezte tőlem, hogy dunántúli vagyok-e? Persze, zárt ë és nyílt e hangokat használok, és erre én vigyázok is. Nagyon sokszor előfordul, hogy olvasok egy könyvet, és valamit rossz e-vel olvasok (mert hiszen írásban nem jelöljük), és nem értem. Nem értem, mert mást jelent a szó nyílt e-vel, mint zárt ë-vel. Kérdezték, hogy erről nem akarok-e leszokni? Hát nem! Sőt, nagyon is vigyázok rá.

Persze észreveszem, hogy sajnos kopik ez, de még bennem van. De ha mérges vagyok, és kiborul a liszt, elönt az indulat, a fiaim megjegyzik, hogy anyuból előjön a Dunántúl. Szóval, visszatérve a vidék szeretetére: máig fantasztikus érzés, hogy utazom, és köszönnek nekem a helységnévtáblák, mert mindegyikhez tudok egy történetet társítani. Történeteket és embereket. Nagyon szeretem a kisemberek történeteit.

Csináltam én híres emberekkel is interjút, nem is keveset, de amikor az ember megtalálja a fényt abban a kisemberben, az az igazi. Nekem az az igazi. Ha azt mondtam, hogy a „Magyarországról jövök…” volt a családom, ugyanezt a családi közeget tapasztalom meg A Hely című műsorban, amelynek most felelős szerkesztője vagyok. Most ez az otthonom.

Ez is mindenhová eljut az országban és az országhatárokon kívül is, és olyan sorsokat, történeteket mutat meg, amelyek érdemesek a megismerésre. És ugyanígy szívügyem a Regényes történelem is.

Merthogy te egy történészaggyal megáldott kolléga vagy…

Így van, magyar-történelem szakos vagyok, és ahányszor azt hallom a gyerekektől, hogy a történelem a világ legunalmasabb tantárgya, olyankor mindig felhorgad bennem valami, és arra gondolok, hogy édes Istenem, ez a világ leg magával ragadóbb dolga, csak meg kell mutatni, meg kell ismertetni a hallgatókkal. Ehhez persze kell a „mézesmadzag” – fogalmazott Vágner Mária. Mert az emberek többsége nem az évszámokra meg nem a diplomáciai tárgyalások történetére figyel.

De ha azt hallom, hogy József nádornak hány felesége volt, mi történt köztük, hogyan működött egy főhercegi szerelmi házasság, milyen veszélyes volt a szülés még főúri körökben is, arra már odafigyelnek. Innen persze eljutunk oda, hogy egy-egy főhercegi házassággal milyen politikai egyezségeket pecsételtek meg. Valamit meghallok – közölte-, csak egy történetfoszlányt, és elkezdek utánanézni. Sokszor magamat is kinevetem, mert az egyik történet hozza magával a másikat.

Amikor hozzáolvasok, mindig egy új szál bomlik ki, és ha az ember utánamegy, akkor olyan sok érdekességet talál, amit szeretne mindenkinek megmutatni. Nekem ez máig játék, és ezért is vagyok abban biztos, hogy a rádiózásnak mindig lesz jövője. Egyrészt nagyon intim műfaj. Ha odamegy valaki kamerával és egy óriási stábbal, borzasztó nehéz intim helyzetet teremteni úgy, hogy közben valakinek a megrázó történetét még húsz másik ember hallgatja. Ha én odamegyek egy diktafonnal, akkor hamarabb megteremthető ez az intim viszony.

Van időm kivárni, amíg megnyílik. Van időm meghallgatni az üresjáratokat is, ami ahhoz kell, hogy az az ember elfelejtse, hogy nem csak ketten vagyunk, mert harmadikként ott az a fránya mikrofon… Tudom, hogy ki fogom vágni. De ez a bemelegítés. Ez a vágott műsor óriási, semmivel össze nem hasonlítható előnye az élő műsorral szemben. Ez olyan, mint egy színház. Egy jó riport úgy épül fel, mint egy színdarab vagy egy novella.

A bevezetéstől és a tárgyalástól eljutunk a csúcspontig és az a jó, ha ott van a végén a katarzis, és a hallgató megélheti ezt velem és a riportalannyal együtt. Ezért is gondolom, hogy a rádiózás nem egy haldokló műfaj. Lehet, hogy nem csak a rádióban hangzik el egy műsor, lehet, hogy bejönnek az internetes felületek. Lehet, hogy az eszközök változnak, de az, hogy ezeknek a műfajoknak a királynője a riport, a mi rádiós riportunk, én ebben biztos vagyok.

Kiemelt kép: Vágner Mária (Forrás: Kossuth rádió)