Mindebből egy könyv is készül, amelyben a legrégebben érkezett, és még mindig aktív kollégák beszélnek majd élményeikről a hőskorból. Az első, abszolút rangidőssel, Novotny Zoltánnal, aki 1963-ban lépett be az intézménybe, már elhangzott egy műsor.

Március 5-én 14.30 után a Felfedezőben pedig a második rangidős,

az 1975-ben érkezett, Zsoldos Barnabás mátészalkai tudósító is megszólalt.

Zsoldos Barna 1975-ben érkezett a Magyar Rádióhoz, és elérzékenyült, amikor megtudta, hogy ő a második rangidős. Azt mondta, a verebek már csiripelték a szatmári síkságon, bokorról bokorra szállva, hogy ő a második, és úgy vélte, biztosan a Jóisten ajándéka, hogy dolgozik, és talán jó helyen is él. A keleti régióban, az ország keleti csücskében nem sokan maradtak rádiósok. Amikor a nyíregyházi stúdió kapuját, mint stúdióvezető 2007-ben bezárta, a bezárás előtti öt évben 2002-től 2007. június 30-ig stúdióvezetője is volt ennek a közösségnek.

Zsoldos Barna a kezdetekkel kapcsolatban arról beszélt Felszeghy Csaba műsorában, hogy 1975 januárjában kezdődött a rádiós élete.

Nyíregyházának meghirdették még ’74 őszén, hogy tudósítót keresnek. Többen jelentkeztek, és hárman maradtak a rostán, de végül is rádiós, aki a rádió létszámába került, az ő volt. Akkor a vasútnál dolgozott, mert nem vették fel tanári pályára. Nem titkolta az adásban, és nem is restellte, szégyellte, hogy „a jövő szocialista embertípusának nevelését nem lehet rábízni” – ez volt a jellemzése, amiről ma sem tudja, hogy mit jelent.

Mindenesetre a vasúthoz ment, akkor már elvégezte a MÁV tisztképzőt és Mátészalkán dolgozott főállásban. Mivel váltott műszakban tevékenykedett, volt szabad ideje, és már akkor dolgozott a Magyar Rádiónak, a rádió nyíregyházi stúdiójának. A legfontosabb az volt, hogy egy közösséghez tartozott.

Aztán kapott egy R7-es magnót , de természetesen még a lakásáról adta a tudósításokat telefonon. Így kezdődött.

Majd a 80-as években, amikor Debrecen önálló stúdiót kapott, akkor az ottani stúdió berendezések a nyíregyházi stúdió leltárában voltak, és megkérdezték, hogy tudna-e helyet szerezni ezeknek?  Mátészalka ekkor is mellé állt, és a művelődési központban kapott egy szobát, onnan küldte a tudósításokat és a riportokat. Nem volt telefonvonal, de Mátészalkán ment keresztül a Moszkva-Budapest K-vonal, és az erősítővel rátették erre a K-vonalra, úgyhogy a legtökéletesebb hangminőségben jutott el a tudósítás és a hanganyag Budapestre, mert akkor már rendszeresen dolgozott a Kossuth Rádió különböző műsoraiba.

Ötvenéves a nyíregyházi rádió 2002. december 16. A képen balról: Antal István budapesti munkatárs, Acél Géza József Attila díjas költő és Zsoldos Barnabás, a rádió nyíregyházi stúdióvezetője (Fotó: MTI)

Szerinte a szatmári, beregi, az ott élő embereknek a habitusa és pozitív kisugárzás biztos, hogy hatott rá. Mindig is olyan beállítottságú volt, hogy inkább a jó dolgokról szeretett az ország felé hírt adni, mint a negatív dolgokról, mert hiszen amúgy is ezt az országrészt eléggé elkalapálták. Azt mondták, hogy „sötét Szabolcs”, meg „tirpákok”. De akik mondták, azt sem tudták, hogy mit jelentenek ezek a szavak. Például a tirpákok nagyon szorgalmas emberek voltak, bár mindenki olyan szorgalmas lenne, mint a tirpák! Na, de hát ezt nem tudták, és mondták a butaságot.

Élvezi a mai napig ezt a munkát, és valószínű, hogy a Jóisten is erre a pályára irányította, amikor ’75-ben belépett.

Azóta töretlenül a rádióhoz tartozik.

„Ez nekem nem munka, vagyis nem érzem munkának” – fogalmazott Zsoldos Barna. Bármikor hívják, szólnak vagy ő keresi a kollégákat Budapesten, nem munkaként fogja fel, mert ez szerinte nem az. Ez belőle árad és szereti csinálni. Akkor lenne beteg, ha nem csinálhatná. Számára ez egy olyan tevékenység, hívatás, amit ráosztott a Teremtő, és nagy örömmel végzi nap mint nap, reggeltől estig, éjjel-nappal, ahogy éppen kívánja a helyzet.

Kiemelt kép: Zsoldos Barnabás (Fotó: Sándor Margit)