Három, a maga területén innovatív kezdeményezéseiről is ismert intézmény, egy előadó-művészeti szervezet, egy egyetem és hazánk egyik vezető kulturális létesítménye együttműködésében nyílt kiállítás tervezőgrafikus hallgatók plakátjaiból „Csak zene” címmel a Müpában egy vándorkiállítás első állomásaként.
Mivel a Danubia időről időre izgalmas repertoárt állít össze, valamint folyamatosan keresi az együttműködést más zenei műfajok, művészeti területek képviselőivel, a METU-val karöltve plakátpályázatot hirdetett a METU 2024. februári Projekthetének keretében. Olyan plakáttervek beérkezését várták, amelyek szubjektív szemszögből láttatják a zene összekötő erejét, híd szerepét, továbbá vizuális nyelvezetükkel frissességet, lendületet, humort, kreativitást hordoznak magukban, bátran nyúlnak a képi metaforák használatához.
Több mint száz plakátterv érkezett a pályázatra, a május 4-én nyílt kiállítás ennek eredményét mutatja be. A tárlaton a METU Vizuális Kommunikáció Tanszék Tervezőgrafika szakos hazai és nemzetközi hallgatóinak 44 kiválasztott plakátja szerepel. A nyitóeseménynek és eredményhirdetésnek a Müpa hangulatos földszinti tere, a Zászlótér ad otthont.
A vándorkiállítás célja, hogy a hagyományos plakátművészet segítségével ünnepelje két művészeti ág, a zene- és a képzőművészet egymásra hatását, egyben bemutassa a plakát új vizualitásban betöltött szerepét. A tárlat május 15-ig látható a Müpában, ezt követően, a nyár folyamán az alkotásokkal egyebek mellett Veszprém új rendezvényhelyszínén, az egyszerre dizájnboltként, galériaként és közösségi térként működő Kunszt!-ban lehet majd találkozni.
A beérkezett műveket négytagű zsűri értékelte: Hámori Máté, a Danubia Zenekar művészeti vezetője, karmestere; Kádár-Csoboth Judit, a Danubia Zenekar kommunikációs vezetője; valamint Gál Krisztián és Tóth Andrej grafikusművészek, a Magyar Plakát Társaság tagjai, a METU oktatói.
Díjazottak: 1. helyezett – Szabó Réka; 2. helyezett – Nghia Nguyen; 3. helyezett – Fábián Lili; Különdíj – Piri Noémi
A harmincéves Danubia Zenekarnak rengeteg tapasztalata van abban, hogyan szólíthatók meg a legkülönbözőbb korosztályok tagjai mindenki számára a leginkább befogadható módon. Különleges programösszeállításai és ifjúsági, illetve szociális projektjei nyomán az egyik legkarakteresebb művészeti együttessé vált az elmúlt években. Innovatív előadásaival az elmúlt években lelkes gyermekek, fiatalok és idősebbek tízezreinek bizonyították már be, hogy a klasszikus zene nem feltétlenül komoly, hanem szórakoztató. A zenekar bátran lép át műfaji határokat, hozlétre formabontó előadásokat, vagy éppen zenél együtt olyan művészekkel, akik elsőre szokatlannak tűnnek a klasszikus zenei színpadokon. A hagyományos koncerttermek mellett a legkülönbözőbb helyszíneken lép fel a fővárosban és vidéken egyaránt. Az élet minden szakaszához, alkalmához kínál dallamokat, amelyek közt a friss sláger, az elektromos zene, a kortárs opera és a filmzene is egyformán helyet kaphat.
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Magyarország legnagyobb magánegyeteme, ahol két karon, az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Karon, valamint a Művészeti és Kreatívipari Karon folyik a képzés. A Budapesti Metropolitan Egyetem első és egyetlen magyar egyetemként működik együtt hosszú távú partnerségi megállapodás keretében az Arizona State University-vel (ASU), amely a Center for World University Rankings 2023–2024 szerint a világ legjobb egyetemeinek 1%-ába tartozik (https://cwur.org/2023.php). A METU folyamatosan bővülő magyar és angol nyelvű kínálatában, alap[1]és mesterképzések mellett szakirányú továbbképzések, felnőttképzés és felsőoktatási szakképzés közül választhatnak az érdeklődők. Az egyetem közel 7000 hallgatójából mintegy 1000 külföldi, akik a világ több mint 100 országából érkeztek. Öt kontinensen több mint 200 külföldi oktatási intézménnyel tart fenn partneri kapcsolatot. A Budapesti Metropolitan Egyetem oktatási innovációi kivívták a világ egyik legrangosabb felsőoktatási szervezetének elismerését. A METU sikeresen teljesítette a QS Stars felsőoktatási minősítési eljárást, és az eredmények alapján a maximálisan adható 5 csillagos minősítésből 4 csillagos minősítést ért el úgy, hogy a nemzetköziesítés területén a legmagasabb, 5 csillagos értékelést kapott.
A 2005-ben nyílt Müpa Budapest Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly-, kortárs-, könnyű-, jazz- és világzenének, operának, új cirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt. Alapvető feladata – a hazai és európai művészeti hagyományok tiszteletben tartásával – az új irányok és irányzatok bemutatása és közérthetővé tétele, úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtése. A Müpa kiemelt szerepet játszik a nemzetközi kulturális kapcsolatok ápolásában, a hazai kulturális célok megvalósításában, illetve a magyar előadóművészek nemzetközi megismertetésében. Tevékenysége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a jövő nemzedékének fiataljai is egyre szélesebb körben váljanak tudatos kultúrafogyasztó felnőttekké – teszi mindezt inspiráló, párbeszédet generáló, kérdéseket felvető művészeti eseményekkel és szolgáltatásokkal, az élményre, kreativitásra és interakcióra építő, újszerű programok bemutatásával.