Aktuális

Magyar katonaorvosi csoport indult Koszovóba

Sándor-palota: A román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan

A Sándor-palota szerint a román külügyminisztérium tiltakozása a köztársasági elnök erdélyi látogatása során tett megnyilvánulásai miatt túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan – írta a Mandiner.hu hétfőn.

A román külügyminisztérium felvette a kapcsolatot Magyarország bukaresti nagykövetével a magyar köztársasági elnök romániai magánlátogatása során elhangzott, szerintük „nem megfelelő nyilvános üzenetek miatt”.

Kapcsolódó tartalom

A Mandiner.hu ennek kapcsán kereste meg a Sándor-palotát, amely a Mandiner.hu-nak erre reagálva fogalmazott úgy, a román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan.

A Sándor-palota reakciója szerint a szóban forgó, a csíksomlyói búcsún énekelt székely himnuszt megjelenítő bejegyzés változatlanul elérhető a köztársasági elnök közösségi médiás felületein. Végezetül pedig az erdélyi reformátusok köszöntését idézte:

„Békesség Istentől!”

Kapcsolódó tartalom

Novák Katalin szombaton részt vett a csíksomlyói búcsún, azt követően jelent meg Facebook-oldalán egy videó, melyben a székely himnusz egy részlete hangzik el.


A Facebook-poszt címeként a

„Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk”

sort emelte ki a magyar köztársasági elnök.

Kiemelt kép: MTI/Veres Nándor

Ajánljuk még