Aktuális

Messi távozik a PSG-től

Zöldre változott Velence fő csatornájának a vize, a hatóságok a klímaaktivistákra gyanakodnak

Zöldes színben fluoreszkált vasárnap Velence fő csatornájának, a Canal Grandénak a vize a Rialto híd közelében, a hatóságok vizsgálatot indítottak a jelenség okának felderítésére – közölte az olasz tűzoltóság.

A regionális környezetvédelmi hivatal vízmintákat kapott, és folyik a színváltozást előidéző anyag azonosítása – áll a tűzoltóság Twitter-üzenetében.

A velencei prefektus sürgősséggel összehívta a rendőri erőket, hogy megállapítsák, mi történt, és tanulmányozzák a lehetséges ellenintézkedéseket.

Kapcsolódó tartalom

A La Nuova Venezia című helyi napilap szerint a rendőrség azután nyomoz, hogy környezetvédelmi aktivisták érintettek-e a történtekben.

Olaszországban a közelmúltban környezetvédők műemlékeket festettek be, faszénkorommal festették feketére a római Trevi-kút vizét a fosszilis tüzelőanyagok ellen tiltakozva.

A korábbi esetektől eltérően most egyetlen aktivista csoport sem állt elő követelésekkel a Velencében történtek kapcsán.

Kapcsolódó tartalom

Nem ez az első eset, hogy zöldre váltott a Canal Grande vizének színe. 1968-ban Nicolás García Uriburi argentin művész festette zöldre a csatorna vizét fluoreszkáló zöld festékkel a 34. Velencei Biennále alkalmával, így kívánva felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Kiemelt kép: EPA/ANDREA MEROLA

Ajánljuk még