Fontos

Megvan az árstoprazzia eredménye: a polcon nem volt, de a raktárban igen az árstopos termékekből

Kibertámadás ért számos német kormányzati intézményt

Kibertámadás ért Németországban számos tartományi és szövetségi állami intézményt – jelentette csütörtökön az ARD országos közszolgálati televízió.

A kedden indított első hullám óta országszerte egyre több helyen észlelnek állami szervek weboldalainak megbénítását célzó úgynevezett túlterheléses (DDoS) támadásokat.

Berlinben például a tartomány történetének legnagyobb szabású támadását regisztrálták a szenátus – a helyi kormány – oldalai és a berlin.de kormányzati portál ellen.

A főváros körül elterülő Brandenburg tartományban egy sor online ügyintézési szolgáltatás is leállt.

Több tartományban nyomozást indítottak a helyi hatóságok a szabotázs miatt. Alsó-Szászországban az első adatok „oroszbarát háttérre” utalnak – nyilatkozott az informatikai bűncselekmények területén illetékes verdeni ügyészség szóvivője.

Kapcsolódó tartalom

A tartományi belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy a számos rendőrségi honlap elérhetetlenné válásával kedden indult támadás elhárításán még csütörtökön is dolgoztak.

Mecklenburg-Elő-Pomerániában, Schleswig-Holstein, Szász-Anhalt, Szászország, Saar-vidék és Türingia tartományban is regisztráltak túlterheléses támadást kormányzati oldalak ellen.

Támadás érte az ország nemzetközi fejlesztési együttműködési tevékenységét összehangoló szövetségi minisztérium egyik új portálját is, amely az Oroszország ellen védekező Ukrajna újjáépítését szolgáló kezdeményezéseket fogja össze. Egyelőre vizsgálják, hogy van-e kapcsolat az ügy és a tartományi kormányok elleni támadássorozat között.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még