logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hollandiáig menekült a börtön elől, elfogták

Hollandiában fogtak el egy börtönbüntetésre ítélt magyar betörőt – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közleménye szerint a magyar férfi több társával még 2016-ban Szlovéniában követett el betöréseket.

M. Barnával szemben Magyarországon folytatták le az akkori büntetőeljárást. A Kaposvári Törvényszék 2021-ben jelentős értékre, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt 4 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az akkor 37 éves férfi azonban ahelyett, hogy börtönbe vonult volna, elmenekült a hatóságok elől, és bujkálni kezdett.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kezdte el a férfi felkutatását. Miután megállapították, hogy valószínűleg Hollandiában tartózkodik, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adattak ki ellene.

A Somogy megyei rendőrök felvették a kapcsolatot az NNI-vel, majd az ENFAST-on (Célkörözési Egységek Európai Hálózatán) keresztül a férfi felkutatásába bekapcsolódott a holland rendőrség is.

M. Barnát végül idén június 16-án Nieuwersluisban fogták el a holland rendőrök. Kiadatásáról a holland hatóságok a későbbiekben döntenek –- olvasható a rendőrségi közleményben.

Ajánljuk még