logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újabb négy évre Kósa Lajost választották a korcsolyaszövetség elnökének

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) pénteki tisztújító közgyűlésén újabb négy évre Kósa Lajos fideszes politikust választották elnöknek.

A 45 szavazásra jogosult szervezetből 24 képviseltette magát, és az egyetlen elnökjelölt – egy tartózkodás mellett – 23 támogató voksot kapott a titkos szavazáson. Kósa Lajos 2011 óta irányítja a szövetséget, azaz negyedszer szavaztak bizalmat neki a küldöttek. A nyolc elnökségi tag megválasztása után a vezető testület rögtön összeült.

Minden idők legeredményesebb szereplésén vagyunk túl. Csak jót tudok mondani a 2021/22-es szezonról, soha rosszabbat” – jelentette ki a közgyűlésen Kósa Lajos, aki felidézte, hogy a rövidpályás gyorskorcsolyázók húsz olimpiai pontot gyűjtöttek Pekingben, ahol Liu Shaoang megszerezte Magyarország első egyéni téli olimpiai aranyérmét is.

Az elnök kiemelte még a fiatalabbik Liu fivér tarolását a montreali vb-n, ahol négy aranyat gyűjtött be összetett címét is megvédve, illetve a szinkronkorcsolya-világbajnokságon elért nyolcadik helyet, ami szintén a magyar csapat legjobbja.

A sportvezető megválasztása után arról is beszélt, hogy a Millenáris, a Kisstadion és a Gyakorló Jégcsarnok által határolt területen megvalósuló Nemzeti Korcsolyázó Központ építése várhatóan jövő évben elkezdődhet.

Az MTI-nek elárulta, a munkálatok várhatóan másfél-két évig tarthatnak majd.

Szeretnénk megismételni, vagy akár túlszárnyalni ezt a húsz olimpiai pontot” – fogalmazta meg célját a következő négy évre Kósa Lajos. A közgyűlés elején díjazták az elmúlt idény legjobbjait: műkorcsolyában Magyar Márkot és Chtchetinina Iouliát, rövidpályás gyorskorcsolyában pedig Jászapáti Petrát és Liu Shaoangot.

Magyarország első egyéni téli olimpiai bajnokának tiszteletére a küldöttek felállva tapsoltak. Tizenöten életműdíjban részesültek, illetve a visszavonuló Magyar Márkot, Tóth Ivettet és Lukács Ádámot is köszöntötték.

Ajánljuk még