logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bucsába is eljutott az Ökumenikus Segélyszervezet segélyszállítmánya

Bucsába is eljutott az Ökumenikus Segélyszervezet segélyszállítmánya, az élelmiszeren, higiéniai termékeken túl generátorokat is vittek a városba – számolt be Lehel László, a segélyszervezet Zaporizzsjából bejelentkező elnök-igazgatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Lehel László elmondta: a segélyszervezet régóta dolgozik Kárpátalján, a háború kitörése után pedig kiterjesztették tevékenységüket, most már hét megyében dolgoznak. Kárpátalján 208 menekültszállót látnak el, megnyitották a lembergi képviseletüket, vittek segélyszállítmányokat a Kárpátokon túlra, és most már Kijevbe és környékére is eljutottak a segélyszállítmányokkal.

Elmondta: csütörtökön Bucsán, Irpinyben, Borogyankán jártak és mindenhol nagy szeretettel fogadták őket. „Sehol sem azt kérdezték, miért nem szállít Magyarország fegyvert, hanem azt mondták, jaj de jó, hogy itt vagytok, ti vagytok az elsők, akik külföldiként idejöttök hozzánk és segélyt hoztok” – fogalmazott.

A Ökumenikus Segélyszervezet 24 tonna segélyszállítmányt vitt Bucsába, ahol kis lépésekkel megindult az újjáépítés, bár a boltok egyelőre nincsenek nyitva, a bank nem működik, az 50 ezer lakosból pedig 4-6 ezer van jelenleg a városban.

Mint mondta, az élelmiszeren és higiéniai termékeken túl vittek generátorokat is a városba, az áram- és vízellátás biztosításához.

Lehel László elmondta: a segélyszervezet kiterjesztette tevékenységét a déli területekre is, Mariupolhoz egészen közel is elkezdték a segélyosztást.

Elmondta, hosszú évek óta dolgoznak Ukrajnában hivatalosan bejegyzett szervezetként, és már a kelet-ukrajnai háború idején is segítették a belső menekülteket. Hozzátette: ez megkönnyíti a munkájukat, ugyanis már kiépültek a segélyszállítmányok célba juttatásához szükséges logisztikai rendszerek, a kormányzóságok pedig mindenhol nagy figyelemmel kísérik munkájukat, és “tudják, Magyarország mennyit segít”. Jelezte: eddig negyven, 24 tonnás kamionnyi adományt vittek Ukrajnába.

Lehel László szerint külföldi segélyszervezetek is jelezték, hogy csatlakoznának az Ökumenikus Segélyszervezet munkájához.

Ajánljuk még