logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tanára már nem élhette meg a Virtuózok V4+ gitártehetségének sikerét

| Szerző: hirado.hu
Egy fiatal gitárművész, Oláh Vilmos az egyik továbbjutója a Duna Televízió népszerű klasszikus zenei tehetségkutatójának. A Virtuózok V4+ nemzetközi elődöntőjében láthatjuk majd az ifjú zenészt, aki édesapjával vendégeskedett az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában. Az adásban egy megható történetet is megosztottak a nézőkkel Oláh Vilmos egykori tanáráról.

Születése óta a zene veszi körül az ifjú gitárművészt, Oláh Vilmost, aki továbbjutott a Virtuózok V4+ nemzetközi elődöntőjébe. A fiatal tehetség már kisgyerekként is észrevette, hogy a különböző zenéket hallgatva őt leginkább a gitár hangja érinti meg, így hamar eldöntötte, megtanul játszani a hangszeren. Édesapjában pedig a mai napig élénken él, hogy fia még beszélni sem tudott, amikor a játékboltban egy kis műanyag gitárt választott magának játékként.

„Vili tehetséges és szorgalmas minden téren. Irányítottan gyakorolni, a kötelező dolgokat sokakhoz hasonlóan ő sem szereti, de egész nap a kezében van a gitár és játszik. Meg is van az eredménye, szép sikerekkel büszkélkedhet” – kezdte Oláh Vilmos édesapja az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorának vendégeként, aki nemcsak apaként, hanem zenetanárként is segíti fia fejlődését.

„A televízió teljesen más előadói közeg, mint egy koncertterem. A sok ember, kamerák, fények, amik zavarók lehetnek, de szerencsére engem egyáltalán nem befolyásolt” – mesélt a Virtuózok V4+ forgatásának tapasztalatairól Oláh Vilmos, aki korábban már számos gitárversenyen megmérette magát, és szólóban is felléphetett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagy koncerttermében. Jelenleg akadémistaként tanul a Liszt Ferenc-díjas gitárművész, Eötvös József tanítványaként.

„Nagy inspirációt jelent, hogy engem választott a zsűri. Sosem felejtem el a pillanatot, amikor Miklósa Erika a kezembe adta a hegedűt a továbbjutás szimbólumaként. Nagyszerű érzés Magyarországot képviselni a nemzetközi versenyen, és óriási motivációt ad a mindennapi gyakorláshoz” – folytatta az ifjú gitártehetség, aki szép szerepléséért korábbi tanárának, Szilvágyi Sándornak mondott köszönetet, mint mondta, ő nemcsak a zenéhez és a gitározáshoz, hanem az élethez való hozzáállását is megváltoztatta, segítette.

Az elismert gitártanár azonban már nem élhette meg tanítványa sikerét, 57 éves korában, idén szeptemberben hunyt el. A további részletek a Librettó idézett adásából ismerhetők meg. Hogy az ifjú zenész miként szerepel a nemzetközi mezőnyben, kiderül a péntek esti Virtuózok V4+-ból a Dunán!

Virtuózok V4+ első nemzetközi elődöntő – december 3-án, 20.35-től a Duna Televízió műsorán.

Ajánljuk még