logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Limanova: Puszta kézzel állítják meg huszáraink az orosz gőzhengert

| Szerző: Udvardy Zoltán
„A magyarok minden csatát elvesztettek, mindig a rossz oldalra álltak” – a mai napig érezteti kártékony hatását a diktatúra időszakában sunyi, suttogó propagandával terjesztett hamis történelemszemlélet, melynek célja nyilvánvaló hazugságaival a magyar nemzeti öntudat megtörése és a megszállt ország demoralizálása volt. Sorozatunk célja, hogy felvillantsuk eleink bátor, győztes hadi vállalkozásainak, nyertes csatáinak vagy háborúinak felsorolhatatlan mennyiségű tárházából azt az egy-kettőt, melyek felidézése talán hozzájárul, hogy végre helyreálljon helyes és megalapozott nemzeti önbecsülésünk. Mint azt Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér is megfogalmazta: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”.

 

„Maga annak a Muhrnak a fia?” – még a második világháborúban is ezt kérdezték szovjet tisztek az egyik limanovai hős utódjától. 107 éve verte ki a Szurmay-csoport a Magyarországra betört orosz csapatokat, valamint arattak győzelmet a Monarchia erői a limanowa-łapanówi csatában. Honvédeink itt torolták meg az oroszokon a szabadságharc elleni, 1849-es hadjáratot. A részleteket Ligeti Dávid, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár történésze osztotta meg velünk. – LEAD

– 1914 végén vagyunk. Oroszország hatalmas erőkkel áll hazánk északi határainál, a Monarchia serege romokban. Milyen következményei lehettek volna egy orosz áttörésnek?

– A kérdés megválaszolásához vissza kell nyúlni a háború elejéhez. A szerbekkel 1914. július 28-án kezdődik meg a háborúskodás, a keleti front az oroszokkal egy héttel később nyílik meg. A németek először nyugaton akarnak győzni, el akarják foglalni Franciaországot, tehát a Monarchiának egyedül kell ebben az időszakban háborúznia Oroszországgal. Conrad vezérkari főnök offenzíven lépett fel, 1914 augusztusának végén a Monarchia csapatai át is kelnek az akkori orosz határon – ez ma lengyel területeken húzódik – és rögtön le is zajlik két csata, a kraśniki, ahol az első és a komarówi, ahol a negyedik hadsereg harcolt. E két csatában győzött a Monarchia. Csakhogy mindeközben a legkeletibb frontszakaszon, Kelet-Galíciában és Bukovinában katasztrófa bontakozik ki.

– Mi történik ott?

– Az oroszok nagy túlerőben felmorzsolják harmadik hadseregünket és elfoglalják Galícia nagy részét. Lemberget szeptember 2-án veszik be, majd körülzárják Przemyśl erődjét.

– Mi volt ezen a fronton az ellenfél szándéka?

– Az oroszok célja az volt, hogy betörjenek az Alföldre. Oroszország egy Németország elleni és egy, a Monarchia elleni támadó tervvel is rendelkezett, s megpróbálkoztak mindkettővel. Északon a németeket is megtámadták, de ott elég nagy kudarcot szenvednek, még 1914 augusztus végén, Tannenbergnél (a mai Észak-Lengyelországban – a szerk.) A magyar csapatokat viszont sikerült visszanyomniuk a Kárpátok előterébe, sőt betörnek Magyarország területére is.

Hagyományőrzők elevenítik fel a történteket a csata centenáriumán. (Forrás: honvedelem.hu)

– Mikor történik ez meg?

– Az első orosz betörésre szeptember 28-án kerül sor az Uzsoki-szorosnál és a Keleti-Kárpátok egy másik pontján is. Rövid időn belül visszaverik őket, ettől kezdve nincsenek orosz alakulatok egészen november végéig magyar területen. De Damoklész kardjaként lebeg a magyar állam fölött, hogy az oroszok potenciálisan be tudnak hatolni az Uzsoki-szorosnál és Vereckénél is vagy keletebbre, Máramarosszigetnél Magyarországra – s ha onnan kijutnak az Alföldre, akkor baj van. Ott ugyanis jobban tudják érvényesíteni számbeli és tüzérségi fölényüket. E fölényt csak növelte, hogy az antant már ekkor elkezdett nekik fegyvert szállítani, ez 1915 elején felerősödik a nyugati szövetség részéről.

– Mi lett volna, ha az oroszok nyerik meg ebben a térségben az 1914-es harcokat?

– Akkor Galíciát teljes egészében meg tudják szállni. A terület szláv többségű lakosságát felhasználva gyengítették volna a Monarchiát és megszerzik a kőolajforrásokat Nyugat-Galíciában. Bár a kőolajnak itt még nem akkora a jelentősége, mint a II. világháborúban, az iparnak szüksége volt rá. Galíciából kiindulva ezután Sziléziát is el lehetett volna foglalni. Ha ez sikerül, a Monarchia legfontosabb szénkészlete kerül orosz kézre, ami a további hadműveletek feltételét ásta volna alá. A Szilézia elleni csapás emellett még azt a veszélyt is felvetette, hogy az oroszok megszakítják a német és az osztrák‒magyar erők közötti kapcsolatot, majd felszalámizzák a Monarchia haderejét és akkor az oroszokkal kell békét kötni.

Lengyel katona őrködik Muhr Ottmár emlékműve mellett a csata 100. évfordulóján. (Forrás: honvedelem.hu)

– Milyen lépéseket tervezett a Monarchia az adott helyzetben?

– Ismét támadással próbálták volna megtörni az orosz nyomást, ekkor kerül sor a limanovai csatára. Limanova egy dél-lengyelországi település, amely ma Lengyelország déli részén fekszik, a történelmi lengyel-magyar határ közelében. A Magyar Királyság előterének számított ez a harctér. A környező dombságok mellett itt van egy olyan terep, melyen a katonaságot fel lehet vonultatni. Azt, hogy támadó hadművelet történjen, Conrad rendelte el, de végrehajtását tábornokaira bízta, s ennek kérdésben véleménykülönbségek mutatkoztak. Josef Roth altábornagy a 4. hadsereg legerősebb részét irányítja ebben a csatában. A csata után meg is kapja a „von Limanowa-Łapanów” nevet is (Josef Roth von Limanowa-Łapanów) a katonai Mária Terézia rend kitüntetésével együtt.

– Az itt is említett Łapanów hol található?

– Limanovától 30 kilométerre északra. Mi itt a számunkra fontosabb – hiszen magyar részvétellel zajló – limanovai csatával foglalkozunk, de fontos harci cselekmények zajlottak Łapanów térségében is.

– A mi térfelünkön volt tehát a kezdeményezés. Mi a Monarchia erőinek a katonai célja ebben a csatában?

– A Krakkó felé nyomuló orosz erőket kellett megtámadni, s visszaszorításukkal elérni, hogy a várost ne foglalhassák el. Magyar szempontból lényeges, hogy ezekben a napokban, november 25-én ismét betörnek az oroszok Magyarországra. Veszélyes helyzet alakul ki: úgy tűnik, egészen Eperjesig vagy akár Kassáig is előre tudnak nyomulni. A betörő orosz csapatok már Eperjes külterületén, a várostól mindössze 20 kilométerre vannak. Sikerül ugyan megállítani őket, de már csak presztízskérdésből is elég fontos volt, hogy ne legyenek idegen katonák Magyarország területén. Ennek az igen fontos feladatnak a végrehajtásával Tisza István nyomására Szurmay Sándor tábornokot (Szurmay 1914 októberében honvédelmi államtitkár, később három kormányban is betölti a honvédelmi miniszteri posztot, Károlyiék 1918-ban letartóztatják – a szerk.) bízták meg.

Hagyományőrzők elevenítik fel a történteket a csata centenáriumán. (Forrás: honvedelem.hu)

– Mit tesz Szurmay az adott helyzetben?

– Szurmay egy olyan erővel, mely főleg a 38. magyar királyi honvéd gyaloghadosztályra támaszkodik, s amihez még hozzárendelnek csoportokat, melyeket Szurmay-erőnek neveznek el, megtámadja az oroszokat. Az általunk tárgyalt csata utáni időszakban Szurmay teljes egészében kiszorítja az orosz erőket a Kárpátokon kívüli területekre. Ez a hadművelet a limanovai csata szempontjából azért fontos, mert az oroszoknak, balszárnyuk meggyengülése okán, már azzal kell számolniuk, hogy bekerítik őket, ezért is kényszerülnek rá a visszavonulásra.

– Híressé vált festmény, e sorozat internetes kiadásának címlapja is egyben Muhr Ottmár hősi halála Limanovánál: huszárruhában, kezében egy szál karabéllyal esik el. Bauer Gyula huszárfőhadnagy egy ásóval hadakozik az oroszok ellen. Mit tudunk a magyarok felszereltségéről?

Hagyományőrzők elevenítik fel a történteket a csata centenáriumán. (Forrás: honvedelem.hu)

– Amikor megindul az ellentámadás az oroszokkal szemben, gyakorlatilag az összes „gyerekbetegsége” előkerül a Monarchia hadseregének, s ez jól össze is foglalja, milyen nehézségekkel is küzd a dualista állam ebben az időszakban. A Monarchia egy viszonylag kis állandó hadsereggel rendelkezik az első világháború előtt: mintegy 435 ezer főt tartanak fegyverben. Nincsenek tartalék hadseregek, mint a németeknél, a tartalékosok tehát jóval rövidebb ideig állnak rendelkezésre a hadkiegészítésben. Emellett az előző hónapokban súlyos veszteségek voltak, így kialakul az a helyzet, hogy már a népfelkelő alakulatokat kell bevetni az első vonalban. Ezek az alakulatok már idősebb, 45-50 éves férfiakból állnak, ők az 1880-as évek végén vagy az 1890-es években teljesítettek katonai szolgálatot. Azóta fegyvert nem nagyon láttak. Rengeteg emellett az elavult fegyver is a harctéren, például nem rendelkezik minden katona a Monarchia sztenderd fegyverével, a Mannlicher M1895 típusú puskájával, ami egy korszerű fegyvernek volt mondható. Főleg a népfelkelő alakulatoknál rengeteg M1867 Werndl-Holub típusú, egylövetű puska volt még használatban. Ráadásul, amikor ezeket elsütötték, az nagy torkolattűzzel járt, tehát amikor a katona lövést adott le, azonnal elárulta a helyét a nagy füst miatt.

– Mi az oka a gyenge felszereltségnek?

– Ezeket a népfelkelő alakulatokat eredetileg azért hozták létre, hogy a hátországban segítsenek a szervezésben, objektumokat őrizzenek, vegyenek részt, s nem arra voltak kiképezve, hogy egy nyílt csatában az ellenséggel az első vonalban találkozzanak – itt pedig ez történt. A csatáról szóló visszaemlékezésekben, melyekből kiemelném Péterfalvi Molnár Dezső munkáját, olvashatjuk, hogy ezeknek az alakulatoknak a morálja nem volt túl magas, ráadásul voltak ruszin népfelkelők is, akiknek alakulatai szimpatizáltak az ellenséggel. Például egy magát megadó ruszin alakulat elárulta az oroszoknak, mely területet kell a tüzérséggel belőni. Ebben a nehéz helyzetben kerül elő a huszárság kérdése. A tartalék alakulatokban a lovasság fontos szerepet játszott. Bár a lóállomány jelentős része elhullott, a huszár alakulatok még mindig viszonylag gyorsan tudtak mozogni. Ezek a tartalékok mint Roth, mind a később beérkező Arz tábornok rendelkezésére álltak.

– Ezek szerint a huszárok adták a magvát a támadó erőknek?

– A parancsnokukról Herberstein-csoportként is emlegetett alakulat több magyar huszárezredből állt össze. Kiemelkedik közülük képzettségben, reputációban és fegyverzetben a 9. számú soproni Nádasdy-ezred. Ennek volt a parancsnoka Muhr Ottmár ezredes, aki nagy hírnévre tett szert ebben a csatában. Ugyanis amikor a megindul az osztrák‒magyar ellentámadás, a helyi térképeken egy Gołlców nevű magaslatnál erőteljes orosz ellentámadással találkoztak. Tehát az oroszok maguk is rohammal válaszoltak a magyar offenzívára. A huszárok így gyalogsági közelharcba bocsátkoznak az ellenséggel, mégpedig úgy, hogy nem rendelkeztek az ehhez szükséges felszereléssel. Nem volt náluk gyalogsági ásó, nem tudják magukat beásni. Nem rendelkeznek szuronyokkal, amire a közelharcban nagy szükség lenne, de megfelelő számú fegyverzettel sem, mert a huszárkarabélyt arra tervezték, hogy lóról lehessen vele lövéseket leadni, nem pedig arra, hogy gyalogsági harcban, hosszú ideig használják őket.

– Hogy zajlik az összecsapás az oroszokkal?

– Ebben az ütközetben az oroszok szó szerint rátolják a gyalogságukat a Gołców-magaslatra, ahol a magyar huszárok védekeznek. Borzalmas közelharc kezdődik. Miután a lőszerük is elfogy, a huszárok minden lehetséges eszközzel: karddal, a karabély tusával, botokkal és puszta kézzel küzdenek – de megállítják az ellenséget. Mire ez bekövetkezik, valóságos hullaheggyé válik a magaslat, súlyos veszteségeket szenved mindkét fél. A 9. számú soproni Nádasdy-ezredet gyakorlatilag fölmorzsolják. Elesik Muhr Ottmár is, aki az egyik ellenlökést maga indítja el, ezen szavakkal: „Éljen a haza, éljen a király, előre!” A kevés túlélő beszámolója szerint ezek voltak az utolsó szavai, ezután nem sokkal maga is elesett. Számos más tiszt is elesett a csatában, a túlélők között Prónay Pál neve lehet ismerős. Huszárszázadából rajta és három közhuszáron kívül mindenki meghal, mintegy 96 százalékos veszteséget szenved alakulata.

– Mi kompenzálja ezeket a szörnyű veszteségeket?

– A Herberstein-csoport borzasztó veszteségeket szenved – de megállítja az oroszok előrenyomulását. A központi hatalmak győzelméhez hozzájárult még a Piłsudski által vezetett Lengyel Légió, és a németek egy tartalék hadosztálya is a közelben harcolt, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy koalíciós győzelem született. Limanovát a közvélemény mégis magyar győzelemnek tekintette, mert többségében magyar alakulatok harcoltak itt. A döntő ütközetet is a magyar huszárok vívták meg. A hadi tudósítók egyébként viszonylag hamar megjelentek a helyszínen és beszámoltak a történtekről, közöttük Molnár Ferenc is, aki az ütközet után órákkal később már a helyszínen van Gołcównál, ahonnan a sajtó munkatársai helyszíni fotókat is küldenek. Mivel győztünk, a cenzúra most nem volt olyan szigorú.

Hagyományőrzők elevenítik fel a történteket a csata centenáriumán. (Forrás: honvedelem.hu)

– Hogy hatott a vereség a cári Oroszországra?

– Pétervári körök is úgy látták, hogy Limanovánál megakadt az orosz előre nyomulás: az akkori fővárosba rendelt francia nagykövet, Maurice Paléologue arról beszélt, hogy „a Szilézia elleni támadás teljes kudarccal zárult”, míg az orosz Ruzszkij tábornok azt írta le a háború után: „Az orosz vezérkar rájött, hogy nem tudja méltó módon lezárni ezt a hadműveletet.”

– Komoly harcok folynak a térségben Limanova után is, helyezné el ezt a csatát az oroszokkal folytatott összecsapások történetében?

– Néhány hét múlva az oroszok ismét támadást indítanak, s ezúttal Máramarosszigetnél hatolnak be magyar területre. Ekkor ismét Tiszának kell közbelépnie, s kellő szervezettséggel és erővel sikerül ismét visszavetni őket. Az oroszokkal még hónapokig folynak csatározások a térségben. 1915 áprilisáig mintegy 800 ezer fős a veszteség, tehát a halottak, a sebesültek és a fogságba esettek össz létszáma a kárpáti harcokban. Nagyon magas, 350 ezer fős ebből az abszolút emberveszteség  – vagyis akik életüket vesztették –, sokan közülük nem az ellenfél által, hanem fagyhalállal vesztik életüket vagy például szakadékba zuhannak. De ha globálisan szemléljük, Limanova mintegy félúton van a harcok kezdete és a gorlicei áttörés között.

A Honvédelmi Minisztérium küldöttsége a csata emlékművénél a centenáriumi évfordulón, (Forrás: honvedelem.hu)

– Mit jelentett ez a győzelem a korabeli s a későbbi Magyarország számára, mennyiben őrizte meg a nemzeti emlékezet a történteket?

– Miközben a győzelem az egész dualista állam morálját is erősítette, a magyar emlékezetben is fontos helye volt. Honvédeink itt torolták meg az oroszokon a szabadságharc elleni, 1849-es hadjáratot. A limanovai csatára emlékeztet Budapesten az 1920-as években adott több közterületi elnevezés is, így az Uzsoki utca – a Kárpátok e harcokban érintett hágójáról elnevezve –, és az Uzsoki Utcai Kórház neve is. Nem véletlenül van ott a közelben a Limanova utca, illetve a Limanova tér is , sőt a Limanova köz, illetve, szintén nem messze, a Tisza István tér. 1945 után viszont a limanovai csata tabutémává vált, így Muhr Ottmár nevét is teljesen törölték az emlékezetből. Pedig vannak források arra is, hogy amikor az ő fia esett orosz fogságba a következő világháborúban, a szovjet tisztek megkérdezték: „Maga annak a Muhrnak a fia?” Még az ellenségbe is ennyire beleégett Limanova és hőseinek neve. Most, a centenáriumi megemlékezéseken sikerült ismét megvilágítani Muhr Ottmár nevét.

Ajánljuk még