logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Merkely Béla: A nyugodt karácsony azon múlik, hányan veszik fel a harmadik oltást

A nyugodt karácsony azon múlik, hogy hányan veszik fel a harmadik oltást – vélekedett a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. Merkely Béla kiemelte, hogy az Európai Unióban Magyarországon adták be a legtöbb harmadik oltást.

 

Összehasonlításképpen Izraelt hozta fel példaként, ahol júniusban indult el a negyedik hullám, amely szeptemberre csúcsosodott ki, majd lecsendesedett. Ennek megoldása Merkely Béla szerint a harmadik oltás volt, amelyet a lakosság 45 százaléka kapott meg. Ebből lehet arra következtetni, hogy nálunk is ezt az értéket kell elérni, hogy karácsonykor a családok összeülhessenek és békében ünnepelhessenek.

Izrael példáját azért is hozta fel a rektor, mert ott is 60 feletti százalékban oltott két dózissal a lakosság, viszont ehhez járul hozzá a 45 százalékos átoltottság a harmadik dózissal. Kitért azon európai országokra, ahol sok esetben két dózissal elérték a 80-85 százalékot is, mégis magas a napi fertőzésszám. Mindez a rektor szerint azzal magyarázható, hogy az első két dózis a betegség súlyos lefolyására, a halálozásra van hatással, míg a harmadik adag a járvány terjedése szempontjából jelentős.

„A mostani európai helyzet azt mutatja, hogy a delta variáns visszafertőzte Európát, és olyanok is megkapták, akik egyébként már kétszer oltva voltak, ennek következtében részt vettek a járványban és fenntartották azt”

– fogalmazott.

Az oltási hetet sikeresnek értékelve azt mondta: remélte, hogy népszerű lesz a regisztráció nélküli oltás, sokat dolgoztak rajta, hogy ne csak növeljék az oltópontok számát, de egyszerűbbé is tegyék a részvételt. Példaként említette, hogy az oltásra rendelkezésre álló időt is bővítették, 7 órától 19 óráig, így bárki megtalálhatta a számára megfelelő időpontot.

A Semmelweis Egyetem négy oltóponton 26 oltóhelyet működtet: a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, a I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán a Bókay János utcában, az egyetem központi külső klinikai tömbjében, valamint a Szent Rókus Kórházban.

Az oltási hét jövő hétre kiterjesztésével összefüggésben fontosnak nevezte, hogy az igényeknek megfelelően alakítják az erőforrásokat, így ha szükség van több munkatársra, azt is megszervezik.

Ismertette: az egyetem eddig 460 ezer oltást adott be, az oltási akcióhéttel és annak kitolásával az általuk beadott oltások száma a 800 ezret is meg fogja haladni.

Elmondta, hogy az oltási akcióhét arányai országosan azonosak, a legtöbben, 85 százalékban harmadik oltásért jelentkeznek, 10 százalékos az első vakcináért jelentkezők aránya és 5 százalék a másodikért.

Merkely Béla szerint a legfontosabb az, hogy senki se bízzon az immunrendszerében,

„oltatlanul a legjobb immunrendszer mellett is kialakulhat citokinvihar,fiatal, huszonéves, sportos testalkatú ember is lélegeztetőgépre kerülhet, halál közelébe”

Hozzátette: ez most egy olyan helyzet, hogy legalább három oltásra van szükség.

Az Afrika déli részén felfedezett omikron mutánssal összefüggésben azt mondta: „minden elképzelhető, ez egy ezerarcú vírus, azt azonban nem tartom valószínűnek, hogy ez egy azonnali hatalmas ötödik hullámot generáljon”. Megismételte: az alapimmunizáció a betegség súlyos lefolyásával, a harmadik oltás a járvány terjedésével függ össze, ezért ha ez a két paraméter magas az országban, akkor ez a mutáns “nem fog jelentős problémát okozni”. De azokban az országokban, ahol alacsony az átoltottság és nincs meg a harmadik oltás, ott gondot jelenthet – fűzte hozzá.

A jövőre vonatkozóan azt mondta: egy pontosan meg nem határozható idő múlva megszelídül a vírus, de ez az oltottság következménye lesz.

„Akik nem oltatják be magukat, azok megkapják a betegséget, aminek nagy ára van, mert ha valaki oltatlanul kapja meg ezt a vírusfertőzést, akkor az élete sokkal nagyobb veszélyben van, mintha két vagy három oltást követően kapná meg” – vélekedett a szakember.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még