×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Gyanús „öngyilkosság”: 62 éve halt meg forradalmunk dán vértanúja

 

Drámai pillanata volt az 1956-os magyar forradalom ügyének, amikor Povl Bang-Jensen dán diplomata 1958. január 24-én, az ENSZ-palota tetején elégette azoknak a felkelőknek az adatait, akik tanúskodtak a világszervezet úgynevezett Ötös Bizottsága előtt a történtekről. A szovjet ügynököktől nyüzsgő, hazánk érdekeit nagyhatalmi nyomásra bármikor feladni kész világszervezettel szembe menetelő Bang-Jensen holttestét ma 62 esztendeje, 1959. november 25-én találták meg egy New York-i parkban, átlőtt koponyával.

 

Budapest, 1956. október 30. Fegyveres forradalmárok vörös zászlókat égetnek Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Köztársaság téri, a feloszlatott ÁVH fegyveresei által megszállt pártház előtt (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Éppen 62 évvel ezelőtt, 1959. november 25-én izgalmas ülésre készülődhettek az ENSZ közgyűlésének diplomatái: egy nappal később, november 26-án került sor az 1956-os forradalom, a „magyar ügy” újratárgyalására. Csakhogy a világszervezetben egyetlenegy olyan, vezető beosztású tisztségviselő dolgozott, aki konzekvensen és elkötelezetten kiállt a magyar forradalom ügye mellett: Povl Bang-Jensen dán diplomata, az ENSZ magyar forradalommal foglalkozó Ötös Bizottságának volt másodtitkára.

A hiba csak az volt, hogy akkor, november 25-én Bang-Jensen, aki eleve nem léphette volna át a tanácskozáson a világszervezet küszöbét, mert állásából korábban elbocsátották, akkor már két napja eltűnt. S éppen a magyar kérdés újratárgyalása előtt egy nappal, 1959. november 25-én találták meg holttestét a New York-i Alley Pond parkban.

Szemben az önkényuralmi diktatúrákkal

„Mivel nagyszerű jogász volt, gyakran lehengerelte az embereket. Igazából nem is lehetett vele vitázni. Ez bizonyos neheztelést keltett azokban az emberekben, akik beszéltek vele. Túl okos volt és egy diplomatának nem kell túl okosnak lennie. Ezzel aztán jó sok ellenséget szerzett magának” – írta róla Erling Bjøl dán történész, politológus.

Nemcsak intelligenciája, de etikus magatartás és bátorsága volt az, amely e kitűnő diplomatát kétszer is szembeállította a szélsőséges rezsimekkel. Az első „csatájából” győztesként került ki, második ütközetében máig tisztázatlan körülmények között veszítette életét.

Az 1909-es születésű dán diplomata a II. világháború éveiben Dánia washingtoni nagykövetségén dolgozott. Mikor hazáját megszállta a nemzeti szocialista Németország, Bang-Jensen szembe helyezkedett hazája kollaboráns kormányával. Az emigráns dán kormány tagjaként szerepelt vállalt egy olyan igen fontos akcióban, melynek folyamán a dán flotta nem szállt szembe az amerikai haditengerészettel, hanem átengedte annak Grönland ellenőrzését.

A kis népek melletti elköteleződése is vezérelte tehát a kitűnő tehetségű diplomatát, amikor 1957. január 10-én alelnöke lett az ENSZ Közgyűlésének határozata alapján megalakuló, a magyar ügyet vizsgáló különbizottságnak. A bizottságban Ausztrália, Ceylon, Dánia, Tunézia és Uruguay képviselői vettek részt.

Baljós árnyként vetődött már akkor a forradalom eseményeinek feltárása mellett elkötelezett és etikus szemléletű, kompromisszumokat nem ismerő diplomata missziójára, hogy a bizottság elnöke az a – szintén dán – Alsing Andersen volt, aki a háború idején kollaborált a németekkel, míg az ENSZ főtitkári székét ebben az időszakban a megalkuvásért és némi kamarillapolitikáért a szomszédba sohasem szaladgáló svéd Dag Hammaskjöld foglalta el. Bang-Jensen karakán szemléletét nem osztva Hammaskjöld minden további nélkül hajlott a szovjet ügynököktől nyüzsgő világszervezetben arra, hogy akár maga keresse a kompromisszumokat Moszkvával, mely ráadásul számos államban – az Ötös Bizottságban képviseltekben is – rendelkezett befolyással vagy nyomásgyakorló képességgel. Hammaskjöldre ráadásul az akkor még komoly zsarolási faktort jelentő homoszexualitása okán is komoly nyomást tudott gyakorolni a szovjet titkosszolgálat.

Az ígéret

Bang-Jensen a magyar felkelők meghallgatásáért, tanúvallomásaik rögzítéséért volt felelős. Genfben, Bécsben, Londonban, Rómában, New Yorkban hallgatták meg a vörös diktatúra tobzódása elől a forradalom végnapjaitól kezdve elmenekült, mintegy 200 ezres tömegből azokat a szemtanúkat, akik közül sokan már megjárták az ÁVH börtöneit is, és akik fegyverrel harcoltak a világ legerősebb szárazföldi haderejének katonái ellen,

A diplomata felelőssége volt egyrészt a tanúk átvilágítása, személyük és vallomásaik hitelességének vizsgálata, másrészt rábeszélte a nevüket titkolni szándékozó tanúkat arra, hogy azonosítható adataikkal együtt tegyék meg vallomásukat. Bang-Jensen személyesen vállalt kezességet arra, hogy a tanúskodók magyarországi rokonságát, ismeretségi körét nem érheti megtorlás. Erling Bjøl megjegyzi: a tanúvallomásokban szereplő, az ÁVH-nak a fogvatartottak szembeni, vadállati módszereit felidéző módszereket nem egyszer ódzkodtak írásban rögzíteni az ENSZ óvatos diplomatái.

Összesen 111 tanúvallomás gyűlt össze Bang-Jensen íróasztalának gondosan elzárt rekeszeiben. A diplomata arra készült, hogy az ENSZ 12., 1957 őszén esedékes közgyűlésén fegyvereként fordítják a szovjet propagandával szembe a megismert tényeket. Nem így történt: Bang-Jensen felettese, William Jordan nem vette figyelembe a jelentésben foglaltakat, s a világszervezet akkor is, s ezután is megmaradt hűvös, sokak szerint már-már cinikusan kívül álló szerepénél a magyar forradalommal kapcsolatban.

Bang-Jensen felháborodottan fordult Hammaskjöldhöz 1957. június 6-i levelében, a szovjet befolyásra figyelmeztetve, ám az ENSZ-főtitkár a legkevésbé sem osztotta álláspontját.

Égő titok

Az események – sajnos nem a magyar forradalom melletti kiállásé – felgyorsultak: 1957. június 20-án egy finoman fogalmazva is objektív hangnemben megfogalmazott jelentést hagyott jóvá Magyarországról az ENSZ közgyűlése. A dokumentum többek között nem utalt a kommunista rezsim kínzásaira, kegyetlenkedéseire. Bang-Jensen kiegészítő jelentést szeretett volna tenni, ezt elutasították. Viszont egy emigráns ügyére hivatkozva azt követelték a diplomatától, hogy adja át a magyar felkelők meghallgatásáról készült, a tanúvallomást tevők nevét és más adatait is tartalmazó dossziékat.

A diplomata erre még akkor sem volt hajlandó, amikor erre Hammaskjöld személyesen utasította, aggályosnak tartotta ugyanis hogy a fent említett okok miatt eleve zsarolható főtitkár kiadja az adatokat Moszkva ügynökeinek. Bang-Jensen nyílt ellenállását tapasztalva – bár a látszat fenntartása okán még „független” bizottság is alakult, hogy megvizsgálják állításai helyességét – beindult a gépezet, megkezdődött lejáratása, ellehetetlenítése. Ennek része volt, hogy utasították: vizsgáltassa ki magát az ENSZ alkalmazásában álló orvossal, mert nyilván pszichiátriai betegségben szenved.

Annak ellenére, hogy az orvos negatív véleményt adott ki (tehát, hogy a diplomata egészséges), továbbra is megbélyegzetten kezelték, s egy idő után elbocsátották állásából. Ekkor történt meg az a legendás és jelképes aktus, mikor Bang-Jensen az ENSZ-székház tetejére vonult ügyvédjével és még egy tanúval, s ott egy hordozható kis tűzhelyen elégette a forradalmárok neveit tartalmazó, híres sárga borítékot és még két, a tanúk adatainak azonosítására alkalmas adatokat tartalmazó boríték tartalmát is.

New York, 1960. szeptember 17. A Egyesült Nemzetek Szervezetének székháza. Az előtérben látható felhőkarcolóban vannak a titkárság hivatalai, az East River partján épült alacsony épületben a tanácskozó és tárgyalótermek s a középső épületben tartják a közgyűlést (Fotó: MTI/ENSZ)

Halála napján jobbkezes lett?

Mindent el lehet mondani Bang-Jensenről, csak azt nem, hogy életvitele, lelki alkata vagy mentalitása a legkevésbé is a szuicid, az öngyilkosságra hajlamos típusú emberek közé sorolta volna. 1959-ben a volt diplomata a CARE amerikai jótékonysági szervezetnél dolgozott, ami stabil életkörülményeket teremtett az öt gyermekes, vallásos családapa számára.

Bang-Jensen három nappal azelőtt, 1959 november 23-án tűnt el egy reggel, munkába menet, hogy az ENSZ újra napirendre tűzte a magyar kérdést.

A diplomata holttestére egy kutyasétáltató talált rá egy olyan parkban, amely egy mocsaras résszel volt határos. A balkezes Bang-Jensen az Alley Pond parkban átlőtt jobb halántékkal találták meg. Frissen volt borotválva – pedig már két napja eltűnt.

„Semmilyen körülmények között sem követnék el öngyilkosságot. Ez ellentétes lenne teljes természetemmel és vallási meggyőződésemmel. Ha Bármilyen megjegyzést az ellenkező hatást találtak a kézírásomban, hamisítvány lenne” – ezt a dokumentumot hagyta hátra még 1957. november 30-án úgy, hogy az halála esetén feleségéhez kerülhessen.

A számos gyanús jel ellenére a rendőrség öngyilkosságának minősítette az esetet. Feltűnő, hogy a rendőrségi jegyzőkönyvekben Bang-Jensen haláláról eltérő adatok szerepelnek, így hol november 25-ét, hol 26-át jelölik meg a halál beálltának. Bár felmerült a gyomorban gyanús idegen anyag jelenléte, testét már november 28-án már elhamvasztották, majd hamvait Dániában temették el.

A temető, ahol Bang-Jensent elföldelték, ma már nem létezik, idővel ugyanis parkká alakították. Bang-Jensennek egyetlen, tiszteletbeli sírja – egy fejfa – létezik, a budapesti Új köztemető 301-es parcellájában.

A végjáték

A sors fintora, hogy Hammaskjöld sem halt meg természetes halállal. Amikor óvatos magatartásával elérte célját, és 1957-ben újraválasztották, rövidesen maga is szembekerült a szovjet érdekekkel. 1960-ban a függetlenségét elnyerő Kongói Demokratikus Köztársaságba békefenntartó csapatokat küldött, ekkor a Szovjetunió Hammaskjöld lemondását követelte, sőt a főtitkári poszt eltörlését javasolták.

1961-ben az ENSZ csapatok és Moise Csombe katangai erői közötti fegyverszüneti tárgyalásra tartva Hammaskjöld repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. Így egyetlen élő szemtanúja sem maradt azoknak a máig sem teljesen ismert folyamatoknak, hogy milyen viták és alkuk kísérték a magyar forradalom résztvevőinek meghallgatását.