×
Hatvanhét évvel ezelőtt, 1953. november 25-én a magyar labdarúgó-válogatott 6–3-ra nyert Anglia ellen a londoni Wembley Stadionban. Ezzel Puskásék 90 éves hazai veretlenségüktől fosztották meg az angolokat. Az „évszázad mérkőzésének” tiszteletére a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) 1993-ban november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította. Ennek apropóján felidézzük a magyar labdarúgás emlékezetes pillanatait.
A magyar labdarúgó-válogatott 1902. október 12-én nemzetközi színtéren debütált a „szomszéd” osztrák gárda ellen, amelynek szintén ez volt az első hivatalos mérkőzése. Az első magyar gólra azonban a következő összecsapásig kellett várni.
1903. április 5-én Csehország budapesti vendégeskedése 2-1-es vereséggel ért véget, Magyarország pedig Borbás Gáspár, a Ferencváros legendás balszélsője és a későbbi szövetségi kapitány, Minder Frigyes révén megszerezte története első találatait. Lassacskán pedig beindult a henger.
Magyarország sikeres szereplése a franciaországi világbajnokságon sem volt meglepő, ugyanis a hazai futball már a 30-as évek elején is a világ élvonalába tartozott, a játék népszerűsége az egekben volt, a jól felépített utánpótlás-rendszerből futószalagon érkeztek a tehetségek, a korosztálynak pedig óriási szerepe volt a későbbi magyar sikerek elérésében, jelentősége egészen a 60-as évekig is kitartott.
Az 1938-as franciaországi világbajnokságra készülő magyar válogatott, amely a tornán ezüstérmet nyert (Forrás: Wikipédia)
A hazai játékerőt a vb előtti selejtezőben elért kemény skalp is szemlélteti: Magyarország 11-1 arányban gázolt át Görögországon, a világversenyen pedig Holland Indiát és Svájcot felülmúlva rögtön a négy közé jutott, az elődöntőben pedig a Nagy József vezette svédeket még magabiztosabb játékkal, 5-1-re söpörte le a pályáról.
A világháború kitörése előtt rendezett döntőt azonban beárnyékolta a politikai nyomás, amelynek hatására a szövetségi kapitány, Dietz Károly kénytelen volt változtatni az eddig győztes alakulat szerkezetén, amelynek így esélye sem volt a trófea megszerzésére, az olaszok 4-2-re győztek, a magyarok viszont ennek ellenére büszkén álltak fel a dobogó második fokára.
A harmincas évek szupertehetséges korosztálya méltán ágyazott meg az Aranycsapat évtizedeinek, amelytől közel húsz éven át rettegett a futballvilág. Sebes Gusztáv vette át 1949-ben a nemzeti együttest, és a fiatalokra kezdte építeni a csapat gerincét. Irányításával született meg a „mágikus tizenegy”, amely az 1952-es helsinki olimpia aranyérme után a két évvel későbbi svájci világbajnokságot is meg akarta nyerni.
Az Aranycsapat az olimpiai aranyérem után sem lassított, az 1953-as Anglia elleni 6-3-as győzelem pedig kitörölhetetlen sort hagyott maga után a sporttörténelemben. A futball megalkotóit addig még egyetlen a Brit-szigeteken kívülről érkező csapat sem tudta a Wembley-ben megverni, egészen az év november 25-ig. A kimagasló szereplés pedig az egy évvel későbbi svájci világbajnokságon is folytatódott, Dél-Koreát 9-0-ra, az NSZK-t 8-3-ra győzte le Sebes gárdája.
A magyar válogatott tablója 1953-ban (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Utóbbi mérkőzésen azonban a csapatkapitány, Puskás Ferenc megsérült, csapata azonban nélküle jutott tovább az előző világbajnokság két döntőse, Brazília (4-2) és Uruguay (4-2) ellen. Az utóbbi elleni hosszabbításban megnyert elődöntő volt a magyarok addigi legnehezebb vb-mérkőzése, viszont a külföldi sajtó máig minden idők legszebb 120 perceként emlékezik meg az „előre hozott döntőként” emlegetett összecsapásról. A vereség ellenére az uruguayiak nem győzték méltatni ellenfelüket, a lefújást követően a két csapat játékosai végig összeölelkezve jöttek le a pályáról.
A hatvanas években bejáratott magyar futballgeneráció egy újabb aranykorszakkal örvendeztette meg az országot. A válogatott története során első alkalommal az 1964-es Eb-n szerepelt, és ott rögtön bronzérmes lett, még abban az évben a tokiói és a négy évvel későbbi, mexikói olimpián pedig aranyat nyert, története során pedig harmadszor állhatott a dobogó legfelső fokára. Ez máig csúcs. Az időszak megkoronázásaként az egyéni nemzetközi elismerés is bekopogtatott a hazai foci háza táján, hiszen a legendás Albert Flórián 1967-ben nyerte el a legnagyobb elismerést jelentő díjat, az Aranylabdát.
Albert Flórián és az Aranylabda (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Ebből az időszakból valóban nem könnyű mérkőzést kiemelni, választásunk a magyar labdarúgás talán utolsó igazán kultikus mérkőzésére esett.
Sorrendben a nyolcadik labdarúgó-világbajnokságot rendezték 1966-ban Angliában, amelyre a magyarok is büszkén gondolhatnak vissza. A tornát óriási érdeklődés fogadta, a hazaiaknál mindenki erre várt, amióta Anglia 16 évvel korábban első világbajnokságán vett részt 1950-ben Brazíliában. Csapatuk fantasztikus játékosokkal volt tele, de ez igaz volt a liverpooli és a manchesteri csoportban szereplő alakulatokra is: összekerült ugyanis Brazília, Portugália és Magyarország, negyedikként, a többiek árnyékában pedig Bulgária tette tiszteletét.
Az 1966-os angliai világbajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keret tagjai (Fotó: Nemzeti Fotótár)
A brazilok jól kezdtek, hiszen megverték a bolgárokat, miközben Magyarország 3-1-re kikapott Portugáliától, amely a magyar kapusnak, Szentmihályi Antalnak is köszönhette a győzelmet, a hálóőr ugyanis nem éppen élete formájában védett. Önbizalomtól duzzadva léptek hát pályára a „kanárik” Baróti Lajos csapata ellen, de aztán jött a hidegzuhany, hiszen a magyarok 3-1-gyel lépték le a sérült sztár, Pelé nélkül felálló, akkor kétszeres világbajnokot.
Bene Ferenc már a mérkőzés elején, a harmadik percben vezetést szerzett, majd Tostao egyenlített, a második félidőben viszont Farkas János szépségdíjas találatával és a vállsérülés miatt felkötött karral játszó Mészöly Kálmán tizenegyesgóljával megnyerte a meccset Magyarországnak.
A liverpooli Goodison Park stadionban rendezett összecsapást Budapest egy emberként izgulta végig. A főváros szinte üresen tátongott, a meccset a Magyar Televízió is közvetítette, de mindenki Szepesi György kommentátort és a Kossuth rádiót hallgatta: „Bene, Farkas, Farkas, Bene – nem félünk a farkastól. Hát ez szédületes gól volt, mintha zsínóron húzták volna…” – szólt a legendás kommentátori gólöröm.
Az 1966-os magyar győzelem hatása szinte leírhatatlan volt, hiszen a brazilok Pelé nélkül is bivalyerősek voltak. Baróti fiai az utolsó csoportmeccsen 3-1-re nyertek Bulgária ellen, egy öngól mellett Bene és Mészöly volt eredményes, így Portugáliával együtt továbbléptek a csoportból.
Mezey György vette át 1983-ban a válogatottat. A csapat ekkor az európai ranglista élén és a világranglista negyedik helyén állt.
1982-ben és 1986-ban jött a két utolsó világbajnokság, közötte 1984-ben pedig a Bicskei Bertalan vezette ifjúsági válogatott Európa-bajnoki címet szerzett. Kétségkívül az akkori eredmények csúcspontja az 1986-os magyar–brazil világbajnoki felkészülési mérkőzés volt a Népstadionban, amelyen 3-0-s hazai győzelem született.
A brazil Alemao és Détári Lajos harca a labdáért a Magyarország–Brazília válogatott labdarúgó-mérkőzésen a 1986 márciusában a Népstadionban (Fotó: Nemzeti Fotótár)
„Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil 3-0” – hangzott a hetvenezres diadalittas közönség éneke 1986 márciusában a végeredmény láttán. Érdekesség, hogy Magyarországon azóta sem voltak többen futballmeccsen, állítólag összesen 400 ezer jegyigénylés érkezett a meccsre, a szurkolók pedig éjszakákat álltak sorba a Népstadion előtt. Megérte, ugyanis az aznap kilátogató tömeg egy utolsó nagy magyar futballünnepet láthatott.
Az első játékrészben Détári Lajos világklasszishoz méltóan osztogatott, gólt is fejelt, a második félidőben pedig az ifjú Kovács Kálmán és Esterházy Márton találatával eldöntötte a találkozót, pár hónappal később Mexikó pedig azt, hogy a következő harminc évben csend köszönt a magyar válogatottra.
A magyar labdarúgó-válogatott 2016-ban 30 év szünet után játszhatott újra nagy tornán, 44 év után pedig újra Európa-bajnokságon. Ehhez azonban nem volt elég a selejtezőben elért erőn felüli teljesítmény, a csapat kárára még a legjobb csoportharmadikként is Törökország jutott ki, így következett a Norvégia elleni kétmeccses pótselejtező, amelyen szintén nem Magyarország számított esélyesnek.
Ennek ellenére az itthoni hangulat optimista volt, mintha már a levegőben lógott volna, mi fog következni, az északiak pedig igencsak lebecsülték ellenfelüket, ez pedig meg is bosszulta magát: az első mérkőzésen, Oslóban az új fiú, Kleinheisler László góljával Magyarország 1-0-ra nyert, a visszavágón a Groupama Arénában pedig Priskin Tamás szenzációs lövése és egy norvég öngól a kijutást jelentette, a vendégek csupán kozmetikázni tudtak a végeredményen.
Priskin Tamás és az a bizonyos bomba a Magyarország–Norvégia labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2015. november 15-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A felkészülési mérkőzéseken látott akadozó játék korántsem volt jó jel az Eb előtt, ennek ellenére 2016. június 14-ével minden magyarra egyszerre telepedett a reményteli várakozás, amely az elkövetkező két hétben nem is múlt el. Ausztriát 2-0-ra győzte le Bernd Storck legénysége, az Izland elleni 1-1-es döntetlent követően pedig következett a torna legjobb meccse Lyonban, a későbbi győztes Portugália ellen. Akkora már biztos volt a nyolcaddöntőbe való továbbjutás, de egy esetleges pontszerzés még szebben mutatott volna a táblázaton.
A Portugálok tetőtől talpig felvértezve futottak neki a meccsnek, az „életük” múlt rajta, ugyanis egy vereséggel búcsút mondhattak a bajnokságnak. Így lett az élet-halál harcból az Eb legjobb meccse: Magyarország háromszor vezetett, a portugálok háromszor egyenlítettek, Cristiano Ronaldón pedig úrrá lett az őrület.
A nyolcaddöntős, Belgium elleni vereség ellenére egy ország hajtott fejet a válogatott teljesítménye előtt, rég nem látott örömérzést szabadítva fel a magyar emberekben.
Ebből az örömből pedig öt évvel későbbre is maradt még, ugyanis a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott, részben hazai rendezésű következő kontinenstorna „halálcsoportjában” mutatta meg a csapat idén nyáron, hogy nem ijed meg a korábbi világ- és Európa-bajnokoktól. Az újfent a portugálok elleni, a végén elveszített találkozón is végig partiban volt a magyar gárda, a franciák és a németek elleni pontszerzés pedig talán a hazai futball legszebb korszakait idézte, annak ellenére, hogy a továbbjutás végül nem sikerült.
Ennél szomorúbb tény, hogy a 2022-es katari világbajnokságra nem sikerült kvalifikálnia magát a magyar válogatottnak, így az 1986-os mexikói világtorna után 35 éve szövögetett vb-álmok beteljesülésére még várni kell.
A címlapfotón Grosics Gyula, az Aranycsapat hálóőre akcióban Angliában a Wembley Stadionban 1953. november 25-én (Fotó: MTI)
