×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Francia miniszter: Brüsszel tegye a dolgát, lépjen fel az iszlamista szervezetek ellen

 

Marlène Schiappa francia miniszter hétfőn „meglepetésének” adott hangot amiatt, hogy Helena Dalli, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosa kapcsolatokat ápol az európai muszlim fiatalok és diákok fórumával (FEMYSO). Lapértesülés szerint az európai intézmények több ezer eurónyi támogatást nyújtanak az Európai Muzulmán Ifjúsági és Diákszervezetek Fórumának, amely a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista szervezethez közel állónak minősíthető, és „amely a hidzsáb szabadságáról” szóló, az Európa Tanácsban vitát kiváltó kampány kezdeményezője is egyben.

„Nagyon aggaszt, hogy a biztos fogadta a Femyso képviselőit” – mondta Marlène Schiappa, az állampolgársági jogokért felelős kormánytag az Europe 1 rádiónak. A politikus a Marianne című francia hetilap riportjára reagált.  A hetilap szerint

az európai intézmények több ezer eurónyi támogatást nyújtanak az Európai Muzulmán Ifjúsági és Diákszervezetek Fórumának, amelyet a hetilap a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista szervezethez közel állónak minősít, és „amely a hidzsáb (a muzulmán nők arcát és testét elfedő lepel) szabadságáról” szóló, az Európa Tanácsban vitát kiváltó kampány kezdeményezője.

AZ AFP francia hírügynökség emlékeztet rá, hogy Helena Dalli november 18-án a Twitteren egy fotót tett közzé, amelyen együtt szerepel a Femyso képviselőivel azt követően, hogy tárgyalt velük az „európai fiatal muzulmánok helyzetéről, valamint a sztereotípiák, a megkülönböztetés és a gyűlölet okozta kihívásokról”.

Az interjúban Marlène Schiappa kifejtette: a Femyso közösségi oldalain tett gyors szemléből számára az derült ki, hogy „agresszívan nyilatkoznak Franciaországról, de nemcsak a kormányról, hanem a francia kultúráról is, és minden rosszért Franciaországot hibáztatják”. A francia politikus úgy fogalmazott:

vannak kétségeim, hogy azok a szervezetek, amelyeket Franciaországban szeretnénk feloszlatva látni, vagy már fel is oszlottak, mint például a Nawa kiadó, amely „műveivel a dzsihádot legitimálja”, most majd nem az európai hivatalok ajtaján kopogtatnak-e, hogy pénzt és támogatásokat kapjanak.

Marlene Schiappa és Clément Beaune, az európai ügyekért felelős francia államtitkár úgy döntött: felkéri az európai biztost, adjon tájékoztatást arról, mi vezette arra, hogy fogadja e szervezet képviselőit.

Schiappa hangsúlyozta:

Franciaországban vállaltuk a felelősséget azért, hogy a köztársaság ellenségeinek nem adunk közpénzeket. Most Európának kell elvégeznie ezt a munkát.

A hirado.hu korábban számolt be róla, hogy a francia politikai élet elemi erejű tiltakozását váltotta ki az a kampány, amelyet az Európa Tanács Befogadás és a megkülönböztetés elleni küzdelem programja indított el az iszlám fejkendő, a hidzsáb népszerűsítéséért. A kampányt az internet nyilvánosságának ereje buktatta meg.