logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gyorskorcsolya vk: Liuék leiskolázták a világot Debrecenben

| Szerző: hirado.hu
Liu Shaolin Sándor az első, Liu Shaoang – egy századmásodperccel elmaradva – a második helyen végzett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán – számolt be róla az M4Sport.hu.

A fináléban a két magyar mellett két kínai és egy dél-koreai szerepelt. A 26. születésnapját ünneplő Liu Shaolin Sándor – a szám vk-másodikja – egy gyönyörű manőverrel az élre tört a világcsúcstartó Vu Ta-csinget megelőzve, akit aztán a testvére, a szintén olimpiai, világ- és Európa-bajnok Liu Shaoang is maga mögé utasított. Ezt követően a két magyar mögött nagy csata alakult ki, melynek végén mindhárom másik résztvevő kicsúszott, így a hajrában a két fivér egymással harcolt a győzelemért. Ebben jobb benyúlással, egyetlen századdal a szülinapos Liu Shaolin volt a jobb,  diadalával pedig  átvette a vezetést a táv pontversenyében.

Kettős magyar győzelem 500 méteren a debreceni világkupán

„A legrövidebb távon komoly esélyesnek számítok, ennek megfelelően igyekeztem uralni a futamokat. A negyeddöntőben kissé megijedtem, amikor egy rontott előzés után a harmadik helyre estem vissza, de sikerült korrigálni. A döntőben próbáltunk holtversenyben célba érni” – viccelődött azon Liu Shaolin, hogy a fináléban végül egyetlen századdal előzte meg öccsét.

Sport szempontból ez életem legszebb szülinapja” – tett hozzá.

A fiatalabbik Liu fivér úgy értékelt, hogy a fináléban neki már könnyű dolga volt Vu megelőzésével, mert a szám kínai specialistája megbillent, amikor bátyja elviharzott mellette. Majd mosolyogva megjegyezte, hogy mivel utána nem veszélyeztette senki őket, ezért próbálta meg elorozni az aranyat az ünnepelt bátyjától. Abban mindketten egyetértettek, hogy a célba érkezésük után óriási élmény volt számukra az ünneplő közönséget hallaniuk.

A honosított, amerikai színekben olimpiai ezüstérmes Krueger John-Henry a kisdöntőbe jutott a legrövidebb távon, ahol rosszul kapta el a rajtot, negyedik volt, és ugyan egy rövid időre javított, az utolsó kör előtt megbotlott, ütemet vesztett, és így az utolsó, negyedik, összesítésben pedig kilencedik lett.

Liu Shaolin Sándor 1500 méteren az ötödik helyen végzett, míg Krueger John-Henry a kisdöntő megnyerésével kilencedik lett. Liu az elődöntőből a zsűri döntése után jutott tovább, mert a ranglistavezető orosz Szemjon Jelisztratov szabálytalankodott vele szemben. A továbbjuttatások miatt nyolcfős fináléban az utolsó kanyarban összeakadt a belga Stijn Desmet-vel, elesett, így ülve csúszott a célba az ötödik helyen. A zsűri videózott, de ez nem módosított a helyezésén.

„Az 1500-on nem vagyok a legjobb, de ott is szerettem volna érmet szerezni” – mondta a ferencvárosi Liu Shaolin, míg öccse úgy értékelt, hogy egész nap erősnek érezte magát, de egy buta hiba a leghosszabb távon megakadályozta, hogy ott is érmes legyen.


Krueger John-Henry a kisdöntőben – amely a 9-15. helyért folyt – a kezdeti helyezkedést követően élre állt, és kitűnő taktikával verte vissza az összes előzési kísérletet, így megnyerte a futamot. Az elődöntőben szabálytalan előzés miatt kizárt Liu Shaoang a 20. helyen zárt.

A nőknél Jászapáti Petra a 13. helyen végzett 1500 méteren, miután hatodik lett a B-döntőben úgy, hogy megpróbált behozhatatlan előnyre vagy teljes körelőnyre szert tenni, ám három körrel, közel 350 méterrel a vége előtt besavasodott, így a többiek megelőzték.

„Sose csináltam még ilyet, de úgy voltam vele, miért ne próbáljam meg. Előre eldöntöttem. Hét körrel a vége előtt bíztam benne, hogy sikerülhet, de négy-öt körrel a vége előtt minden erő elszállt a lábamból, akkor már tudtam, hogy utolérnek. A 13. hely így is nagyon szereplés, ezen a távon nem vártam azt sem, hogy B döntőbe kerülhetek” – értékelt a szegedi versenyző.

Ötszáz méteren Kónya Zsófia nem jutott elődöntőbe, de 15. helyével így is fontos olimpiai kvalifikációs pontokat szerzett. A táv vk-rangsorában a 26. helyen állt két viadalt követően, és a legjobb 32 szerez pekingi ötkarikás kvótát. Csoportjában a legkedvezőtlenebb, ötödik helyről rajtolt, és egy esés miatt ugyan feljött a negyedik helyre, de nem volt esélye a továbbjutásra.

„Az ötös pályáról a legrövidebb távon nehéz csodát tenni. Összességében elégedett vagyok az időmmel és a helyezésemmel is, mert a pekingi részvétel szempontjából nagyon fontos pontokat gyűjtöttem” – mondta az MTI-nek Kónya, aki saját bevallása szerint teljesen kihajtotta magát.

Ebben a számban Jászapáti Petra a selejtezőben, Somogyi Barbara az előselejtezőben esett ki még csütörtökön.

A nőknél mindkét szombati táv aranyérmét a holland Suzanne Schulting szerezte meg.

Szombaton a váltók elődöntőit rendezték meg, a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Tiborcz Dániel összeállítású férfi staféta videobírózás után jutott a vasárnapi fináléba. A világcsúcstartó és olimpiai bajnok magyarok – akik vezetik a vk-ranglistát ebben a számban – a holland, az olasz és az orosz stafétával kerültek azonos csoportba. Eleinte békésen haladtak a csapatok, majd a hollandok ezt húsz körrel a vége előtt megunták, próbáltak élre törni, de ekkor Liu Shaoangot kisodorták. A magyarok fél kör hátrányba kerültek, és már nem sikerült feljönni.


Videobírózás után döntős a férfi váltó a debreceni világkupán

Abban lehetett bízni, hogy a zsűri szabálytalanság miatt kizárja a holland négyest, és a hazai váltót továbbjuttatják. A videobíró végül a magyaroknak adott igazat, akik így ott lesznek a vasárnapi fináléban.

„Éreztem, érezni lehetett, hogy a holland srác meglökött, és az edzőnk a pálya mellől jelezte, hogy nem kell erőltetnünk a felzárkózást, mert meglehet a továbbjuttatásunk” – mondta Liu Shaoang.

Szigorítottak a szabályon váltóban, és már a kis lökéseket, akadályozásokat is szigorúan büntetik. Ott benn, a jégen egyből érezni lehetett, hogy a hollandok szabálytalankodtak. Nem is volt bennünk kétely” – tette hozzá Liu Shaolin

Az már pénteken eldőlt, hogy a 3000 méteres magyar női váltó nem jutott elődöntőbe.

A jövő évi, pekingi ötkarikás játékokra 1500 méteren 36 férfi és női versenyző jut ki, 500-on és 1000 méteren 32-32, a váltókban pedig nyolc-nyolc. A négy vk-versenyből a három legjobb eredményt számolják. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó vegyesváltó bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen.

Peking és Nagoja után a harmadik állomásnak Debrecen ad otthont, majd jövő héten a hollandiai Dordrechtben zárul a vk-sorozat. A hajdúsági városban 39 nemzet 236 versenyzője áll rajthoz.


szombati eredmények:
férfi 500 méter:
1. Liu Shaolin Sándor 40.955 mp
2. Liu Shaoang 40.965
3. Zsen Ce-vej (kínai) 52.637
….9. Krueger John-Henry

A vk állása: 1. Liu Shaolin 22 621 pont, …5. Liu Shaoang 12 101, 6. Krueger 11 775

férfi 1500 méter:
1. Zsen Ce-vej (kínai) 2:12.910 perc
2. Pascal Dion (kanadai) 2:13:048
3. Park Dzsang Hjuk (dél-koreai) 2:13.125
…5. Liu Shaolin Sándor 2:13.523
…9. Krueger John-Henry
…20. Liu Shaoang

A vk állása: 1. Szemjon Jelisztratov (orosz) 15 300 pont, …11. Liu Shaolin 6193, …15. Krueger 3919, 16. Liu Shaoang 3426, …99. Jászapáti Péter 1

női 500 méter:
1. Suzanne Schulting (holland) 42.566 mp
2. Arianna Fontana (olasz) 42.801
3. Kim Boutin (kanadai) 42.860
…15. Kónya Zsófia
…21. Jászapáti Petra
…36. Somogyi Barbara

A vk állása: 1. Fontana 26 000 pont, …14. Jászapáti 3595, …22. Kónya 816, …41. Somogyi 25

női 1500 méter:
1. Suzanne Schulting (holland) 2:23.009 p
2. Li Ju Pin (dél-koreai) 2:23.101
3. Courtney Sarault (kanadai) 2:23.118
…13. Jászapáti Petra
…27. Sziliczei-Német Rebeka
…37. Bácskai Sára Luca

A vk állása: 1. Li 20 097 pont, …21. Jászapáti 913, …33. Sziliczei-Német 160, …56. Bácskai 8, 57. Somodi Maja 8.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még