logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rákbetegsége után tért vissza a magyar sportoló

Rákbetegsége után ismét bekerült az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar női kosárlabda-válogatott keretébe Gereben Lívia.

A sportági szövetség (MKOSZ) honlapjának keddi hírében emlékeztetnek, hogy az Euroliga-főtáblás Szekszárd játékosa legutóbb a 2019-es Eb előtt volt kerettag.

Bizakodással várjuk az előttünk álló selejtezőket. Látva a csoportot, nincs könnyű dolgunk, de mindent megteszünk azért, hogy továbbjutást érő helyen végezzünk. Sajnálom, hogy nem lehet velünk sérülése miatt a két győri lány, Weninger Virág, valamint Dubei Debóra” – fogalmazott Székely Norbert szövetségi kapitány.

A keret jövő hétvégén Szekszárdon találkozik és ott készül majd a november 11-i Spanyolország elleni hazai, valamint a három nappal későbbi izlandi mérkőzésre.

Csoportunkból eredményei és játékosállománya alapján kiemelkedik Spanyolország válogatottja. Mivel velük kezdjük a csoportkört, már az első mérkőzésünk alapjaiban határozhatja meg a selejtezősorozatot. Szekszárdon remek hangulat várható, a helyi szervezőktől minden segítséget megkapunk a zavartalan felkészüléshez. Bízom benne, hogy egy bravúros hazai győzelemmel tesszük meg az első lépést az Európa-bajnokság felé vezető úton” – nyilatkozta Pukler Gábor csapatvezető.

A nemzeti csapat még a románokkal van azonos négyesben a selejtező C csoportjában. A 2023-as szlovén-izraeli közös rendezésű tornára a tíz első mellett a négy legjobb csoportmásodik jut ki. Ha Szlovénia és Izrael közül az egyik a 14 kijutó között lesz, akkor az ötödik legjobb csoportmásodik is mehet a tornára. Ha mindkét házigazda a 14 kvalifikáló gárda közé kerül, akkor a hatodik legjobb csoportmásodik is kijut.

A selejtezőkre 2021. november 7. és 15., 2022. november 20. és 28., valamint 2023. február 5. és 13. között kerül sor.

A címlapfotó illusztráció. 

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még