logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szégyen a Wembley-ben! Megszületett az UEFA döntése, ekkora büntetést kaptak az angolok

| Szerző: hirado.hu
Nem lehet elfelejteni milyen szégyenteljes véget ért az Eb-döntő Wembley-ben, ahol több ezer szurkoló rohamozta meg a stadiont, és sokan megsérültek. Az európai szövetség (UEFA) három és fél hónap után meghozta döntését. Az angol labdarúgó-válogatottnak soron következő két, hazai pályán az UEFA égisze alatt játszott mérkőzését zárt kapuk mögött kell vívnia.

Az UEFA hétfői bejelentése szerint a két zárt kapus összecsapásból egyet kétéves időtartamra felfüggesztenek, emellett az angol szövetségnek (FA) 100 ezer eurós (több mint 36 millió forintos) büntetést kell fizetnie.

A július 11-i londoni angol–olasz finálé előtt a belépővel nem rendelkező szurkolók összecsaptak egymással és a rendfenntartókkal, majd áttörték a biztonsági kordonokat, és legalább százan benyomultak a Wembley lelátóira. A rendőrök közül 19-en megsérültek, és az eset kapcsán 49 embert vettek őrizetbe.

A meccset megelőzően a hazai drukkerek füttyszóval és bekiabálásokkal zavarták meg az olasz himnuszt, majd tárgyakat dobáltak a pályára, meggyújtottak egy pirotechnikai eszközt, egy személy pedig a pályára futott a találkozó alatt.

A dánok elleni elődöntő miatt az FA-t már a torna után 30 ezer euróra büntették, mivel a drukkerek ugyancsak megzavarták az ellenfél himnuszát, pirotechnikai eszközöket használtak, és többször is lézerfénnyel zavarták a dán kapus Kasper Schmeichelt.

A finálé rendes játékideje 1-1-es döntetlennel zárult, a hosszabbításban nem született gól, a tizenegyespárbajt pedig az olaszok nyerték, akik 1968 után lettek ismét Európa-bajnokok.


Mint ismert az angol szurkolók szégyenteljesen viselkedtek a nyári Európa-bajnokság alatt. A kontinenstorna mérkőzései alatt egyre fokozódó rasszista énekeket és az ellenfelek játékosainak címzett inzultusokat elfogadhatatlan tettlegesség követte.

A Dánia elleni elődöntőben például lézerrel vakították el a dán kapust a tizenegyes előtt, emellett kifütyülték az ellenfél himnuszát is, és tiltott pirotechnikai eszközöket használtak, mindezért pedig az Angol Labdarúgó-szövetséget csupán 30 ezer euróra (11 millió forint) büntette az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

A döntőben pedig végleg elszakadt a cérna: a mindent eldöntő mérkőzés napján a szigetországi drukkerek megrohamozták az olasz válogatott hotelét és hangos szidalmazások közepette megdobálták az ablakait, majd pár órával a kezdő sípszó előtt nagyjából ötezren jegy és negatív koronavírusteszt nélkül rontottak be Wembley-be, elsodorva az útjukba kerülő tömeget, köztük a mérkőzésen végig a pályán lévő honfitárs hátvéd Harry Maguire édesapját is, aki bordatörést szenvedett.

A hazai drukkerek kifütyülték az olasz himnuszt, majd a meccs után nekitámadtak az ünnepelő olasz szurkolóknak. A támadások között volt késelés, verekedés és a rendőrség elleni fellépés is.

Még hihetetlenebb, hogy az angol szurkolók még a saját játékosaikkal is kíméletlenek voltak. Mint ismert, a döntőben három fiatal színes bőrű játékos is tizenegyest hibázott. A szigetországi szurkolók ezután durvábbnál durvább rasszista rigmusokkal üzentek nekik, a közösségi médiában pedig halálosan megfenyegették a fiatal Bukayo Sakát, Jadon Sanchót és Marcus Rashfordot.

Később a hazai pályán játszó szigetországiak vereségét a szimpatizánsok nagy része nehezen emésztette meg: London-szerte lámpaoszlopokra másztak fel vagy éppen onnan ugráltak le, és sörös korsókat dobáltak szerte a városban.

Akárhogy is nézzük, az UEFA döntéseinek igazságossága teljes joggal megkérdőjelezhető. Emlékezzünk csak vissza, hogy az Európa-bajnokság budapesti és müncheni találkozóin – a magyarok a portugálokkal és a franciákkal a Puskás Arénában, a németekkel az Allianz Arénában csaptak össze – diszkriminatívan viselkedtek egyes szurkolók, emiatt a magyar válogatott soron következő két hazai, UEFA-rendezésű találkozóján nem lehetnek jelen nézők. A harmadik mérkőzésre szóló büntetést az UEFA két évre felfüggesztette.

A szervezet emellett 100 ezer euróra (közel 36 millió forint) is megbüntette a magyar szövetséget, melynek Egyenlő játék feliratú molinót kell majd kifeszítenie ezeken a találkozókon.

A címlapfotón angol szurkolók „buzdítják egymást” a londoni Trafalgar téren, az Eb-döntő előtt (Fotó: MTI/EPA Pool/Joshua Bratt)

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még