logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Búcsúzik Räikkönen, az F1 szupersztárja, akit sohasem érdekelt a hírnév

| Szerző: Simon István, hirado.hu
Célegyenesbe fordult Kimi Räikkönen karrierje, a 42. születésnapját vasárnap ünneplő egykori világbajnok a szezon végén visszavonul a Forma–1-től. Ezzel a mezőny egyik utolsó nagy egyénisége búcsúzik, akinek vonzereje éppen az egyszerűségében rejlik. Húsz éves versenyzői pályafutása alatt Kimi mindig önmagát adta, ezzel és páratlan vezetői tudásával milliók rajongását nyerte el.
Kimi Räikkönen az évi harmadik győzelme felé száguld a Ferrarival a Forma–1-es Brit Nagydíjon, Silverstone-ban, 2007. július 8-án. A finn versenyző a McLaren-Mercedes kettősét, Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont egy ponttal megelőzve világbajnok lett a szezonban (forrás: Ferrari Media)

Nagy volt a megrökönyödés a 2001 telének végén, amikor a Sauber F1-es istálló egy 21 éves, szűkszavú finn pilótát szerződtetett. Kimi Räikkönen háta mögött mindössze tizenkilenc autóverseny állt (a gokartozást nem szokták ide számítani), ezért sokan – köztük Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség akkori elnöke – kételkedtek abban, vajon képes lesz-e elvezetni egy 825 lóerős Forma–1-es versenyautót. Räikkönen azelőtt a brit Formula Renault-sorozatban versenyzett, és menedzsere azzal ajánlotta be Peter Sauber csapatfőnöknek, hogy a finn autókontrollja páratlan, és hogy kiélezett helyzetekben is higgadt marad.

Élete első F1-es versenye, a 2001-es Ausztrál Nagydíj után azzal került az újságok címlapjára, hogy másfél órával a rajt előtt még szundikált egyet a Sauber lakókonténerében, majd elrajtolt a futamon és hatodik, pontszerző lett. A negyedik futamán,

Imolában nagy sebességnél a kezében maradt a Sauber kormánya, mert kiesett a helyéről egy biztosító kapocs. Räikkönen megőrizte a hidegvérét, megfékezte a száguldó autót, majd amikor megállt a pálya szélén, visszarakta a kormányt a helyére, mintha mi sem történt volna.

Ez a jelenet megenyhítette Mosley szívét, aki azt mondta: ha egy újonc képes ilyen higgadtan elhárítani egy veszélyes helyzetet, nem kérdés, hogy helye van a mezőnyben.

Kimi 2002-ben a McLarenhez került, és 2003-ban az utolsó futamig versenyben maradt Michael Schumacherrel a világbajnoki címért – annak ellenére, hogy a finnek a McLaren előző évi, továbbfejlesztett autójával kellett csatába szállnia a vadonatúj Ferrari ellen. Két évvel később a McLaren építette a mezőny leggyorsabb autóját, de a finn hiába nyert hét versenyt, a Mercedes-motor gyakori meghibásodásai miatt lecsúszott a vb-címről.

Ekkoriban, 2003 és 2008 között láthattuk a legjobb formában vezetni Kimi Räikkönent. Pokolian gyors volt az időmérő edzéseken, és bárhonnan is indult, minden versenyen győzelmi esélyesnek számított, különösen, amikor a McLaren, majd 2007-től a Ferrari alkalmazásában állt.

A sors igazságtalansága, hogy csak egyszer tudott világbajnoki címet nyerni: 2007-ben, amikor átvette a visszavonuló Schumacher helyét az olasz gárdánál.

Räikkönen emellett kétszer volt második és háromszor harmadik az év végi összesítésben. Több mint 340 nagydíjon vett részt, melyek során 42-szer indulhatott az első rajtsorból, 21 futamot megnyert és 46-szor futotta meg a verseny leggyorsabb körét.

Räikkönen rendkívüli népszerűségét azonban nemcsak kiváló vezetői képességeinek, hanem egyéniségének is köszönheti. Sosem szállt a fejébe a hírnév és gyakran mondogatta: ő csak versenyezni szeret, a sztárság nem érdekli. A finn legenda pályafutásának legszebb pillanataiból ide kattintva nézhet meg egy összeállítást.

Száraz humora és egysoros, vitriolos beszólásai is legendássá tették Kimit, olyannyira, hogy a Ferrari még egy japán haiku-stílusú verseskönyvet is kiadott a leghíresebb aranyköpéseiből.

Az alábbiakban ezekből és a finn nyilatkozataiból válogattunk.

Az autóversenyzők számára a bukósisakjuk különleges jelentéssel bír. Számodra mit jelent a sajátod? Kimi: „Azt, hogy megvédi a fejemet.”

Fiatal kori élményeiről: „Elegem lett a jéghokiból, otthagytam a fenébe, mert nagyon korán kellett kelni a reggeli edzésekhez.”

Furcsa kieséséről a 2001-es imolai futam után: „Egyszer csak ott maradt a kormány a kezemben. Megpróbáltam visszatenni, de már késő volt. Azon morfondíroztam, vajon hol fogok kikötni.”

Mit gondol arról, hogy Michael Schumacher az utolsó F1-es rajtjára készül (Sao Paulóban, 2006-ban): „Nem tudom, erről lemaradtam. Éppen a vécén voltam…” (ennél jóval konkrétabban fogalmazott – a szerk.)

Kimi: „Michael (Schumacher) is itt van? Még nem láttam őt, melyik lelátón ül?” Riporter: Miért ülne a lelátón? Kimi: „Mert akkor integethetnék neki”.

Van valami különleges szokása a versenyek előtt, mielőtt felveszi a bukósisakját? Kimi: „Igen. Megtisztítom, hogy jobban lássak.”

Gyakori reakciója a versenymérnöke rádióüzenetére: „Ne beszélj hozzám a kanyar közepén!”

„Hagyjatok békén, tudom, mit kell tennem!”

– szállóigévé vált rádióüzenete a 2012-es Abu-dzabi Nagydíjon, amelyet megnyert.

Mit ábrázol a tetoválás a csuklódon? „Semmit.”

Mivel töltötte az időt, amíg felkészült a szezonra? „Azt általában az önök újságjából szoktam megtudni.”

„Az életem nem olyan, ahogy azt az újságok beállítják. Ettől függetlenül továbbra is azt csinálom, amihez kedvem van, és ha az újságok erről írni akarnak, hát tegyék. Nem hagyok ki egy bulit sem csak azért, mert valaki erről akar írni. De néha azt kívánom, bárcsak ne ismernének fel.”

Lewis Hamilton első győzelme után azt mondta, hogy jobb érzés volt, mint a szex. Kimi: „Talán még sohasem szexelt.”

Mit mondott János Károly spanyol király a díjátadáskor a dobogón? Kimi: „Azt mondta, hogy jól vezetek. Kedves király.”

A Ferrari szerelői megtanították önnek az olasz himnuszt? „Nem. Tudják, hogy hamisan énekelek.”

Mit szoktak csinálni a finnek a szabadidejükben? Kimi: „Hát, nyáron lehet például horgászni és szeretkezni. Télen pedig… a horgászat kiesik.”

Mi volt az első szó, amit megtanult olaszul? Kimi: „A taverna” (kocsma)

„Élvezni kell az életet, mert két másodpercen belül véget érhet. Akár holnap is meghalhatunk. Az ember sohasem tudhatja. Ezért én mindig azt csinálok, amit akarok, és elégedett vagyok az életemmel. Nincs okom panaszra.”

A korábbi, bulizós életmódjáról: „Nem vagyok alkoholista, csak elég idős ahhoz, hogy azt csináljak amit akarok.”

Kérdés a 2012-es Abu-dzabi Nagydíj utáni sajtótájékoztatón: Kimi, ez az első győzelmed a 2009-es Belga Nagydíj óta. Mesélnél az érzéseidről? Kimi: „Igazából nincs sok.”

Ha valamelyik film főszereplője lehetne, kit választana? Kimi: „Jack Sparrow kapitány lennék a Karib-tenger kalózaiból. Szerintem, ő tudja, mi az igazi élet. De rengeteg rumot meg kellene innom, hogy belerázódjak a szerepbe…”

A győztes Kimi Räikkönen, a Mercedes-McLaren finn versenyzője (középen), a második helyezett Fernando Alonso (Renault) és a harmadik Juan-Pablo Montoya (McLaren) ünnepel a dobogón a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Török Nagydíján, Isztambulban, 2005. augusztus 21-én. (Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Kimi Räikkönen az elmúlt három évet az Alfa Romeo versenyzőjeként töltötte, ahol már csak nyomokban villantotta meg egykori gyorsaságát. Roppant tapasztalata és munkabírása azonban óriási segítséget jelentett a versenyautó és a csapat fejlődéséhez. Még három nevezés szükséges ahhoz, hogy elérje a 350. GP-részvételt, amivel új rekordot állítana fel. Amikor a szezon elején megkérdezték tőle, hogy mit jelent ez számára, Kimi a rá jellemző őszinteséggel válaszolt: „Nem igazán érdekelnek a rekordok. Én csak versenyezni szeretek.”

Ez alapján biztosak lehetünk abban, hogy láthatjuk még a Jégembert versenyfelszerelésben – de már nem a száguldó cirkuszban.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még