logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Sohrab Ahmari: A liberalizmus visszavonta azt, amit saját maga ígért egykor

| Szerző: hirado.hu
A liberalizmus ígérete az volt, nem kell meghatározni azt, hogy mi a jó és mi a rossz, képviselhetünk eltérő véleményeket. Nos, ez szertefoszlott, a liberalizmus visszavonta azt, amit saját maga ígért egykor. A semlegesség illúziója eltűnt. A felszabadítás ígérete paradox módon az igazi szabadság elvesztéséhez vezet el – nyilatkozta Sohrab Ahmari, a New York Post szerkesztője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

 

Az amerikai gondolkodó a Mathias Corvinus Collegium előadássorozatának vendége volt. A legújabb könyve az “Eltéphetetlen fonál – a hagyomány bölcsességének felfedezése a káosz korában” a konzervatív gondolkodásból meríthető tudásra hívja fel a figyelmet, miként működhet iránytű. Náray Balázs, a Kossuth Rádió szerkesztő-riportere készített interjút.

Náray Balázs: Amikor válságról beszélünk a mai világban, mit gondol, vajon ezek tényleg súlyosabbak, és gyakoribbak, vagy inkább csak így érzékeljük, mintha a mai világ az összeomlás szélén lenne, és egy tragikus vég felé halad?

Azt hiszem, a dolgokat összefüggéseiben kell nézni: nincs olyan pont a történelemben, ami nélkülözné a tragédiát. A XX. század egy borzasztó évszázad volt, különösen a világnak ezen részén, de másutt is, szóval nem szabad elveszíteni a történelmi nézőpontot.

Amit újnak gondolok, mégpedig borzasztó formában, az a valóságról tudomást sem vevő sok liberális ideológia. Ezen elképzelések jó része az Egyesült Államokban legalábbis, de valószínűleg Európában is, megmaradnak az akadémiai, egyetemi berkeken belül. Például ilyen a gender-elmélet, illetve gender-ideológia. Viszont hirtelen azt találjuk, hogy ezek az elképzelések irányítják az életünket, rátelepednek, megpróbálják eszerint alakítani a gyerekeink nevelését.

Megpróbálják ráhúzni a felfogásukat a férfi és nő különbségéről, és arról, hogy mit is jelent az emberi szexualitás. De ez csak egy példa volt, még sok ilyen dolog van. Ennek megjelenése mindenképpen új.

Itt hallgathatja vissza a teljes beszélgetést

Náray Balázs interjúja Sohrab Ahmarival, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában


Amit a baloldali-liberális oldal elért, amiben sikeres volt az az, hogy ők képesek definiálni, hogy mit jelent a jó és a rossz, mi kerül a fősodorba. Ezzel mit lehet kezdeni. Az, hogy mi a politikailag korrekt, mit lehet és mit nem említeni? És kire sütik rá a rasszista, homofób és a többi bélyeget.

Ez része az előbb említett újfajta valóságnak, illetve része ennek az új valószerűtlenségnek. Én pedig itt egy hibát vélek látni a konzervatívok részéről, ugyanis mindig azt mondták, hogy a politikának és kultúrának nincs sok köze egymáshoz. Hogy a kultúra egy mindentől független dolog, önmagában létező, nem árnyalják politikai és jogi döntések, amelyek egy társadalmon belül születnek. Ezzel szemben kiderült, hogy a kultúrát nagyonis képes formálni a politika, és a liberálisok nagyonis szorgosan dolgoznak azon, hogy alakítsák. Viszont van ebben egy áldás is, mégpedig az, hogy a semlegesség illúziója végképp szétfoszlott.

A liberalizmus ígérete az volt, nem kell meghatározni azt, hogy mi a jó és mi a rossz, egyszerűen csak képviselhetünk eltérő véleményeket – egyik azt mondja, hogy 52 gender létezik, én pedig azt mondom, hogy csupán kettő, és mindketten képesek vagyunk egymás mellett létezni intézményesen. Nos, ez szertefoszlott, a liberalizmus visszavonta azt, amit saját maga ígért egykor.

Ma már csak egy út van; az, hogy 52 gender létezik, ha pedig maga nem ezt követi, akkor embertelen, büntetést érdemel, puha üldöztetést von maga után, egyelőre még nincs szó a kemény üldöztetésről. Mindez azt mondatja velem, hogy a semlegesség illúziója eltűnt – ez pedig jó dolog is, ugyanis soha nem jó illúziók nyomása alatt élni.

A kérdés az, hogy mik lehetnek az ellenérvek azokra a fajta nézetekre hatékonyan?

Mindannyiunknak meg kell próbálnia bátrabban viselkedni a közélet tereiben, nem megengedni magunknak a gyávaságot. Az Egyesült Államokban például már látható egy egész biztató szülői mozgalom, amelynek tagjai nem akarják, hogy a gyerekeiket a kritikai fajelméletre oktassák, aminek alapvetően a legfőbb megállapítása, hogy minden fehér ember gonosz, és minden fekete bőrű ember áldozat. A szülők fellázadnak, és egyébként fekete szülők is. Szóval bátorságot kell venni, de ennél nem lehet megállni, hiszen politikai értelemben is meg kell jelenni. Le kell számolni azzal az elképzeléssel, amely a politikát a kultúra alá sorolja. Nem, a politika alakítja a kultúrát is. Az egyedüli igaz politika, és igaz törvény az, ami hozzásegít az erényes állampolgársághoz.

Van itt egy kifejezés, ami önmagában megmutatja, hogy politika és kultúra nem kezelhető egymástól függetlenül, ez pedig a kulturális marxizmus. A marxista módszereket a kultúrán keresztül érvényesíti.

Ez így van, igen. Ugyanakkor egy dolgot mondanék még ehhez, ugyanis én hajlok azt gondolni az úgynevezett woke-ideológiákkal kapcsolatban, mint a gender ideológia is, hogy hiba állandóan azt ismételgetni, hogy marxizmus, meg, hogy a baloldal, ugyanis ez azzal a kockázattal jár, hogy elfedi ezen áramlatok anyagi valóságát. Az anyagi valóság alatt azt értem, hogy ezek az ideológiák bizony hasznosak az óriásvállalatok számára, hiszen egymástól elszigetelt lényeket hoznak létre, akikben nincs közösségi kötelességérzet, nem érzik magukat családhoz, nemzethez kötődőnek. Belőlük lesz a tökéletes munkaerő és az említett vállalatok fogyasztója. Számomra nagyon érdekes az, hogy mondjuk ez a kulturális marxizmus tökéletesen helyet talál magának az Amazon-nál, Jeff Bezos érdekeltségeinél, a Nike-nál, az Apple vállaltnál, az Egyesült Államok legfontosabb egyetemeinek kurátori köreiben.

Én ezt egy ellentmondásnak nevezném….

Ez egy érdekes ellenmondás, de azt is mondanám, hogy szükség lenne egy tárgyilagos elemzésre annak kiderítésére, hogy vajon van-e erre gazdaságpolitikai válasz. Vajon nem kellene-e megfontolni a gazdaságaink szerkezetváltását abba az irányba, hogy megfékezzük a vállalati hatalmat. És ez még azt se jelenti, hogy szocialistává kell válni hozzá, de a nagy globális vállalatok hatalmát korlátozni, például a nagy technológiai cégek hatalmát. Hiszen annak szabályozása, hogy mit gondolhatunk és mit tehetünk az emberek döntésein kell alapulniuk a  politikai-demokratikus folyamat részeként.

A technológia politikai erő, ezért a konzervatívoknak is fel kell használniuk a politikát a technológiai témákat illetően.

Ami pedig egy nagyon érdekes, és talán elég fontos gondolat az az, hogy a konzervatívok nem eshetnek bele a nosztalgia csapdájába, hogy a fényes múltban gondolkodnak, a jelen dekandenciáját emlegetve. Az érveiket a XXI. századra vonatkozóan kell megfogalmazniuk, olyan problémákra kell választ adniuk, amelyek a jelen időkben erősödnek.

Igen. Ellent kell állnunk annak, amit én „csokornyakkendős konzervativizmusnak” hívok, ami csak ül és siránkozik a dolgok felett. Van az a fajta konzervativizmus, ami egyszerűen statikus, ezt illetem én a csokornyakkendős jelzővel. Egy helyben ül és azon siránkozik, hogy „jajjj a házasodási arány lefelé tart….meg a születési ráták is csökkennek, és az emberek ma már templomba sem járnak”. Ez az eredménye bizonyos politikai intézkedések összességének, viszont talán az intézkedéseket kellene megváltoztatnunk, hogy a változásokat visszájukra fordítsuk, merthogy lehetséges.

Említette az Egyesült Államok példáját, de most Magyarországra tekinteni. Ez az ország kemény bírálatok alatt van az európai elitek, az Európai Unió, annak intézményei részéről,  merthogy azt a fajta konzervatív politikát követi, kap olyan jelzőket is, hogy jobboldali radikális, sőt szélsőséges kormány lenne. Mi lehet a válasz ezekre az Ön véleménye szerint? Bátorság?

Bátorság, az biztos, de szerintem az erre adható jó válasz lényege és kiindulópontja a jó öreg keresztény gyökerű demokrácia. Ezzel reagálhat a jelen történéseire, különösen a kultúrpolitikát illetően. És ez csak egy jó tanúságtétel amellett, hogy Brüsszel és Washington milyen messzire sodródott az alapvető elképzelésektől, amelyek akár még 20-30 évvel ezelőtt is megkérdőjelezhetetlenek voltak. Ők azok, akik szélsőségesek, azok, akik arról beszélnek, hogy a gyerekeket a szexualitásról 5 éves korukban kellene tanítani – legyen az bármilyen formája a szexualitásnak – homoszexualitás, vagy hetero-, szóval bármi. Ők a szélsőségesek, és ezt minden normális ember felismeri, erre kell alapozni. Nagyon fontos, hogy itt, Magyarországon az emberek tudatosítsák, felismerjék azt, hogy ŐK élnek a normalitás körülményei között, merthogy úgy egyébként normalitást adottnak tekinti az ember. Az Egyesült Államokban ma már a normalitás, és ennek alapvető elemei kerültek támadás alá, ami felhívja a figyelmet arra, hogy milyen törékeny és milyen nagy érték egy olyan társadalom, amely kimondja, hogy a kisgyerekeket nem fogjuk a szexről tanítani.

Alapvető dolgokat említett, de itt univerzális értékek nevében érvelnek. sokszor gondolkodom azon, hogy amit itt látunk az egyfajta kirekesztés a befogadás jegyében. Ugyanis sok-sok embert a társadalomból kirekesztenek, mert nem osztja a fősodorbeli véleményáramlatot.

Az egyik óriási ellentmondás ebben a fajta liberalizmusban az, hogy rengeteg dolgot ígér a felszabadítás nevében. Paradox módon viszont az igazi szabadság elvesztéséhez vezet el.

Egy gazdasági példa az Egyesült Államokból a vasárnap, mint pihenőnap megszüntetése. Azt ígéri, hogy van választásod, bármit csinálhatsz vasárnap, akár vásárolhatsz is. A gyakorlatban ugyanakkor még inkább rabszolgájává válik a vállalati munkaadójának. Vagy itt van a gender kérdés; annyit mondanak, hogy egyszerűen hagyjuk meg az embereknek az önkifejezést – persze, hagyjuk, engedjük meg nekik, hogy a testüket átváltoztassák más neművé – persze, legyen. Csakhogy ez nem elég, önnek, mint átlagpolgárnak azt is ki kell mondania, hogy egy férfiből nő lehet. Hazugságokat kell szájára vennie…sőt még a szóhasználatunkat is meg kell változtatnunk annak az illúziónak az érdekében, hogy egy férfiből nő lehet.  Számomra ez a tökéletes példája annak, hogy a határtalan felszabadítás ígérete, az értékek nélküli felszabadítás paradox módon csak bebörtönöz bennünket.​

 

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még