×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Volturno: magyarok, akik nélkül 161 éve nem győzhetett volna Garibaldi

 

„A magyarok minden csatát elvesztettek, mindig a rossz oldalra álltak” – a mai napig érezteti kártékony hatását a diktatúra időszakában sunyi, suttogó propagandával terjesztett hamis történelemszemlélet, melynek célja nyilvánvaló hazugságaival a magyar nemzeti öntudat megtörése és a megszállt ország demoralizálása volt. Sorozatunk célja, hogy felvillantsuk eleink bátor, győztes hadi vállalkozásainak, nyertes csatáinak vagy háborúinak felsorolhatatlan mennyiségű tárházából azt az egy-kettőt, melyek felidézése talán hozzájárul, hogy végre helyreálljon helyes és megalapozott nemzeti önbecsülésünk. Mint azt Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér is megfogalmazta: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók.”

 

Négy magyar szabadságharcos utazott 1860 májusának egy éjjelén azon a Genovából kifutó két gőzösön, melynek fedélzetén mintegy ezer emberrel vágott bele Giuseppe Garibaldi elképesztő, senki által nem támogatott tervébe, hogy partra száll és elfoglalja a szicíliai és a nápolyi kettős királyságot. Lőszerük egyelőre nem volt. Viszont volt egy Türr Istvánjuk, aki nélközhetetlen szereplője lett egy még elképesztőbb ötlet megvalósításának. Miképpen jutott Garibaldi serege odáig, hogy éppen 161 évvel ezelőtt, 1860. október 2-án a Volturno folyónál döntő ütközetet vívjon a nápolyiak tekintélyes főseregével? Milyen szerepet játszott itt a 200 fős magyar légió? Hermann Róbert professzor, a VERITAS és Történeti Kutatóintézet és Levéltár kutatócsoport vezető történésze segít megválaszolni ezeket a kérdéseket.

 

– Meglehetősen aktív magyar részvétellel zajlottak az olasz egyesítés harcai, háborúi, melyek egyik fontos dátuma kapcsolódik a mostani évfordulóhoz, október 2-ához. A magyar emigráció így próbálta fenntartani és támogatni a nemzeti függetlenség ügyét.

– Ez a történet Olaszországban is 1848-cal indul. Ekkor nem csak Magyarországon tört ki forradalom, folyt szabadságharc ebben az időszakban: ekkor történt az első komoly próbálkozás arra, hogy megteremtsék az egységes olasz államot. Ezt részben forradalmak útján próbálják elérni az Osztrák Császárság olasz tartományaiban, így Lombardiában, illetve Venetóban. 1848. március 18-án Milánóban és Velencében is kitör egy felkelés. Ezt követően a Piemonti–Szárd Királyság hadat üzen Ausztriának és megpróbálja, úgymond, maga megteremteni az olasz egységet a két osztrák kézen levő tartomány megszerzésével. A hadjárathoz más olasz államok csatlakoznak, még a pápai állam is küld katonákat erre az akcióra. Sok magyar már 1848–49-ben Itáliában harcol, ilyen Türr István, aki 1849 januárjában áll át a piemonti csapatok oldalára. Türr még egy magyar légiót is alakít. Vagy ilyen Winkler Lajos is, aki Velencében tette ugyanezt.

 

– Az egységes Olaszország mégsem akkor, hanem évtizedekkel később jött létre.

– Az, hogy ez nehezen fog menni, először 1848 júliusában derül ki, amikor Radetzky megveri a piemonti–szárd sereget Custozzánál, majd 1849 márciusában a fegyverszünetet követő újabb támadás alkalmával száz óra alatt veri szét újra őket Novaránál. Radetzky módszeresen felszámolja a közép-itáliai forradalmakat, valamint Lombardiát és Venetót is visszaszerzi, 1849 augusztusában pedig magát Velencét és az ottani hadikikötőt is. Bebizonyosodott tehát: Itália vagy az olasz nép önmagában nem elég erős ahhoz, hogy a kívánt egységet megteremtse. Ekkor jön a másik út, a nagyhatalmak bevonása az olasz egység megteremtésébe – ezt választja a zseniális, egyébként francia származású piemonti külügyminiszter és miniszterelnök. Camillo Cavour tehát azt gondolta, az olasz ügyet valamiképpen nemzetközi konfliktusok részévé kell tenni. Ezért küldött a Piemonti–Szárd Királyság katonai kontingenst 1853–55 között a krími háborúba, hogy ott legyen a győztesek között a béketárgyaláson. Ezután a franciákkal fűzték még szorosabbra kapcsolataikat.

– Mi tette érdekeltté a franciákat abban, hogy támogassák ezt az ügyet?

– Mivel III. Napóleon maga is Franciaország felvirágoztatását tartotta szem előtt, úgy gondolta, hogy ha segít az olaszoknak megteremteni az olasz egységet, akkor saját pozícióját is javítja. Ennek meg is kéri az árát, ez a Savoyai Hercegség és a Nizzai Grófság átadása. 1859-ben tör ki az francia–piemonti–osztrák háború, amely a solferinói csatával ér véget. Itt a szövetségesek megverik a császári-királyi hadsereget és megszerzik Lombardia jelentős részét. Ezután III. Napóleon kihátrál ebből a szövetségből. Ekkor tehát még a teljes egyesítés nem sikerül, innen már az olasz politikusok ügyességén múlik az, hogy miképpen folytatják mindezt. A Habsburgok próbálkoznának az elvesztett terület visszaszerzésével, de a birodalomban politikai és pénzügyi válság tör ki, így aztán sem 1860-ban, sem 1861-ben nem sikerül új háborút indítaniuk. Ugyanakkor továbbra is számolniuk kellett az olaszoknak egy élő, osztrák fenyegetéssel.

– Olaszország ügye nemcsak fenyegetéssel, de szövetségesekkel is számolhatott a magyar emigránsok, szabadságharcosok személyében.

– A magyar emigránsok tisztában voltak azzal, hogy az olasz és a magyar kérdés összefügg: ha a birodalom meggyengül, az a magyar önállóság helyreállításának az ügyét is segítheti. Mivel a Piemonti–Szárd Királyság eleve rokonszenvet mutatott a magyar üggyel kapcsolatban, s fölismerte azt, hogy a magyar függetlenség megteremtésével az egységes Olaszország ügyét is sikerre viheti, 1859-től kezdve folyamatos, élő kapcsolat áll fenn a piemonti udvar és a különböző magyar emigráns csoportok között. Már 1859-ben, Lombardiában felállítanak egy magyar légiót részben magyar emigránsokból, részben olyan császári-királyi katonákból, akik magyar ezredekből szöktek át a túlsó oldalra. Sőt, az Ausztriával kötött békeszerződésbe még azt is belevetetik, hogy akik ezek után visszatérnek Magyarországra vagy a birodalom területére, büntetlenséget élveznek, ilyen módon is vigyáztak rájuk.

– Teleki példája is mutatja, hogy a magyarok széles tömegei 1849 után sem tették le a fegyvert.

– Teleki Sándor gróf, aki Petőfi nagy barátja volt, meg is sebesül ezekben az 1859-es harcokban. Ekkor Garibaldi saját kezű levelet ír neki, amiben az áll, hogy „Magyar vér omlott Itáliáért, az Ön vére, minden jót és felgyógyulást kívánok , az Ön Garibaldija”.

Teleki Sándor, Petőfi "vad grófja" és koltói nászútjának házigazdája, olasz tábornoki egyenruhában. Személyes barátság fűzte Victor Hugóhoz is (Forrás: Wikipédia)

– Garibaldi nevét népdalainkból is ismerjük. Mi okozta népszerűségét?

– Giuseppe Garibaldi nevét azért is érdemes megemlíteni, mert az olasz egység megteremtésének adódott egy másik lehetősége is. Ez a „forradalmi” vagy „demokratikus” út. Ezzel próbálkoztak 1848–49-ben, Garibaldi ennek az útnak a képviselője volt. Ő ott volt ebben a szabadságharcos időszakban a Római Köztársaság katonai vezetői között, majd kalandos körülmények között kivágja magát erről a területről. Garibaldiról elmondható: ahol dörögtek a fegyverek, ott ő mindig megjelent. Neki nagyon élénk kapcsolatai voltak a magyarokkal.

Giuseppe Garibaldi. Nagyon élénk kapcsolatai voltak a magyarokkal (Forrás: Wikipédia)

– Érdekes figura ez a szabadsághős: nem politikai tényező, mégis hadseregeket mozgat.

– Garibaldi megtehette azt, amit a piemonti-szárd kormány nem tehetett meg: forradalmi mozgalmakat robbantott ki, és olyan expedíciókat indított el, melyek mellé nem állhatott oda hivatalosan egyetlen legitim kormány sem. Viszont ha sikerülnek a dolgok, tegyük hozzá, az eredmények learatása az adott kormányzatra marad. Ebben az esetben ez Piemont kormánya lett. 1860 tavaszán döntő pillanat jött el: Szicíliában, ami a Nápoly–Szicíliai Kettős Királyság (emlegetik még a Két Szicília Királysága néven is – a szerk.) része, évek óta folyamatos volt az elégedetlenség a fennálló, korrupt és elnyomó Bourbon-kormányzati rendszerrel. 1860 áprilisában itt ki is tört egy felkelés. Világos volt, hogy ez a spontán forradalmi mozgalom az ott lévő katonai erővel szemben nem győzedelmeskedhet, de ha valami külső impulzust kap, már sikerre vihető. Garibaldi olyan híreket kapott Genovából, miszerint a felkelés egyre nagyobb méreteket ölt, újabb területeket foglalnak el és váltakozó sikerrel küzdenek. Ekkor dönt úgy, hogy megpróbál összeszedni akár több ezer önkéntest. Közben Lombardia visszavételét követően a közép-itáliai olasz államokban népszavazásokat rendeztek. Ezek a voksolások a Piemonti–Szárd Királysággal történő egyesülést támogatták. Így az olasz állam folyamatosan növekedett. 1860 májusában, az 5-éről 6-ára virradó éjjelen Genova mellől, egy Quarto nevű városkából az éj leple alatt Garibaldi elindult, két gőzhajón mintegy ezer önkéntessel, azzal a szándékkal, hogy partra szállnak Szicíliában.

Quarto, ma Genova külvárosa: emlékoszlop az egykori kikötőnél, ahonnan Garibaldiék elindultak. "Bohózatot épp úgy lehetne róluk csinálni, mint sikeres, kosztümös filmet" (Forrás: Wikipédia)

– Erre milyen esélyei voltak?

– Minden adott volt ahhoz, hogy ez az expedíció teljes kudarcba fulladjon. Bohózatot épp úgy lehetne róluk csinálni, mint sikeres, kosztümös filmet. Ugyanis nagyon pocsék minőségű fegyvereket kaptak, ám még ezekhez sem volt lőszerük. Azt csempészektől vették volna át a nyílt tengeren, akik viszont – megfenyegették őket vagy megijedtek talán – nem szállították le a hadianyagot. A két gőzös próbált úgy lavírozni, hogy elkerüljék a nápolyi hadihajókat. Ott voltak tehát a tenger közepén ezren, lőszer nélkül; mondhatjuk, innen szép nyerni.

– Mihez kezdenek így?

– A gőzösök fedélzetén négy magyar volt. Az egyikük a már említett Türr István, a másik Tüköry Lajos volt honvéd főhadnagy, aki ekkor már megjárta a krími háborút, ahol a török hadseregben őrnagyi rangot ért el (Tüköry részvételéről a krími háborúban lásd sorozatunk 2021. szeptember 29-i részét: A karszi erőd ostroma: „Itt is bosszultam a szegény hazát” – a szerk.) és ott volt a lombardiai harcokban is. Rajtuk kívül ott van egy magyar származású orvos, Goldberg Antal, illetve egy Lajoski Vencel nevű közkatona is, akiről a nevén kívül semmit nem tudunk. Türr ekkor már a szárd-piemonti hadsereg ezredese. Bár ez az expedíció nem hivatalos, ő felveszi az egyenruhát. Garibaldinak az az ötlete támad, hogy Talamonéhez közel van egy Orbetello nevű erőd, amelyben egy piemonti ezred állomásozik, s megbízza Türrt, próbálja meg rávenni az erődparancsnokot, adjon némi lőszert az expedícióhoz. Ehhez elvileg hadügyminiszteri vagy uralkodói engedély kellene. A csapat partra száll Orbetellónál, Türr pedig felveszi díszegyenruháját. Előadja a parancsnoknak, hogy ez egy „nagyon titkos” küldetés, még az utasítások is olyan titkosak, hogy ő sem olvashatta el. Akadt viszont egy kis probléma az utánpótlás biztosításával, így Türr, aki megkéri a tábornokot, hogy ugyan méltóztasson vagy ezer puskára való lőszerrel ellátni őket.

 

Türr István. Megkérte a parancsnokot: ugyan szolgátasson ki ezer puskára való lőszert (Forrás: Wikipédia)

– Hogy reagált e hajmeresztő kérésre a parancsnok?

– Nagy szerencse, hogy ekkor még nem voltak kiépítve a távíró vonalak, mert abban a percben lebuktak volna. Így viszont érvényesül Türr kitűnő diplomáciai érzéke, mellyel rábeszéli az erődparancsnokot a lőszer kiszolgáltatására. Ahogy a lőszert bepakolták, már indulnak is tovább, mielőtt kiderülne turpisság, melyből aztán valóban nagy botrány lesz.

– Mi a következménye a különös lőszervételezésnek?

– Az erődparancsnokot letartóztatják és fogságra ítélik. Őt majd csak a nápolyi és szicíliai királyság bukása után fogják Türr kérésére szabadon engedni. De a lényeg az, hogy most már van puska, ember, és lőszer. Május 11-én érik el Marsala városát, ahol a környéken ugyan járőröznek a nápolyiak, ám a kikötőben angol hajók is vannak. Garibaldiék egyik hajója rögtön homokpadra fut, ám gyorsan intézni kell a kiszállást. A nápolyiak nem mernek lőni a gőzösökre, mert attól tartanak, hogy az angolokat találnák el. Így sikerül a „marsalai ezernek” partra szállnia, ők azonnal meg is indulnak a sziget belseje felé.

– Ahol találkoztak a nápolyiak csapataival…

– Május 15-én vívják első ütközetüket egy Calatafimi nevű településen. Itt egy teraszos művelésű területen áll velük szemben háromszoros túlerőben a nápolyi-szicíliai sereg egyik egysége. Mégis, az időközben hozzájuk csatlakozott önkéntesekkel a tettrekészségtől duzzadó felkelők kiverik több teraszról is az ellenséget, s így szabaddá válik előttük az út Palermo, a sziget fővárosa felé. Palermót is sikeresen elfoglalják, pedig a városban is többszörös túlerővel találják magukat szemben.

– Hogy veszik fel a harcot a nagyobb létszámú hadsereggel?

– Annyira rossz a hadvezetés és olyan gyenge a katonák harci morálja, hogy – annak ellenére, hogy minden fontos stratégiai pozíció a nápolyi-szicíliai hadsereg kezében van – gyakorlatilag egyetlen rohammal sikerül Garibaldiék csapatainak behatolni a városba. Utána már ők azok, akik blokád alá veszik az ottani erődítményt, majd pedig ráveszik a nápolyi csapatokat arra, hogy távozzanak.

Utóvédharcok 1860 júniusában, Palermóban. Lepellel fedik el a kilátást a magukat elbarikádozó, a várost fosztogató királyi csapatok elől (Forrás: Wikipédia)

A fene gondolta volna, hogy ez sikerülni fog, ebből is látszik, hogy a bátorságon múlik minden. Ekkor már megvannak az első halálos áldozatok. Palermo bevételénél esik el Tüköry Lajos is.

Tüköry Lajos, az 1848–1849-es harcokban Erdélyben jeleskedő honvéd főhadnagy. A törökországi Karsznál tanúsított bátorságáért később őrnagyi rangot kapott, Palermo bevételénél hősi halált halt (Forrás: Wikipédia)

– Hogy esik el a magyar szabadsághős?

– Az első rohamban megsebesül, olyan súlyosan, hogy amputálni kellene a lábát. Ő ezt nem akarja; a seb elüszkösödik, s ő belehal a fertőzésbe. Temetésén maga Garibaldi is beszédet mond.

– Van-e újabb komoly gócpont, amit fel kell számolni Szicíliában?

– Ezután már nincs megállás. Hetek leforgása alatt egyrészt újabb csapatok érkeznek, másrészt most már a piemonti kormány sem akadályozza az önkéntesek elindulását. Szicíliában pedig egyre többen csatlakoznak hozzájuk, emellett a szigeten állomásozó nápolyi csapatok egy része is átáll. Beindul az a jelenség, amikor a hógolyó – bár ilyet Szicíliában nem találó mondani – lavinává lesz, a sziget egészét sikerül elfoglalni. Most jön a következő nehézség, hogy miképpen jutnak át az olasz csizmára, hiszen a nápolyi flotta továbbra is ott őrködik. Mégis, a nápolyiak valahogy elnézik a dolgot és Garibaldinak – megint csak két gőzössel és pár önkéntessel – sikerül átjutnia a túloldalra. Utána jönnek a többiek is, és Dél-Itáliában is kitör egy hasonló felkelés.

– Meddig sikerült feljutni a délről észak felé hatoló Garibaldinak?

– Szeptemberre már Capua környékén állnak a csapatok. Addigra elfoglalják Nápolyt, melyet jöttükre a Bourbon-csapatok teljesen kiürítenek – ami egyébként érthetetlen – , és a királyi udvar is elmenekül. De a reguláris hadsereg még komoly tényező. Így kerül sor 1860. szeptember közepétől október elejéig arra a döntő összecsapása, melyet a volturnói csata néven ismerünk és amelyben a frissen megszerveződő magyar légió is kitünteti magát.

 

– Hogy alakult ez az összecsapás?

– A Capua környékén egymással szemben felsorakozó garibaldista és nápolyi csapatok közül utóbbiak szokás szerint kétszeres túlerőben vannak: Garibaldinak mintegy 20, a nápolyiaknak körülbelül 40 ezer embere van. Garibaldiék célja Capua elfoglalása. Indítanak is oda egy kisebb expedíciót és sikerül is a Volturno folyónál hídfőt létesíteniük, ám néhány napon belül kiszorítják őket. Ahogy a nápolyi hadvezetés összeszedi magát, indít egy általános támadást október 1-jén a Volturnónál.

 

A harcok célja a folyó egyik hídjának elfoglalása. A nápolyi seregek itt most kivételesen vitézül küzdenek. Az egyik olasz dandárt, melyben ott harcol a magyar–bolgár Dunyov István, aki szintén ’48-as honvédként került ki az emigrációba, alaposan megszorongatják. Az ott küzdők jelentős része elesik, a többiek teljes felfordulás közepette menekülnek. Maga Dunyov olyan súlyos sérülést szenved, hogy a csata után amputálni kell a lábát.

A volturnói csata. Nem volt könnyű győzelem (Forrás: Wikipédia)

– Ismét azt mondhatjuk: innen szép nyerni…

– Már-már félő volt, hogy a nagy diadalmenet végén Garibaldit az összeomlás várja, nem a dicsőség. Igaz, hátrébb még álltak garibaldista csapatok, várható volt ezek beérkezése. Illetve a piemonti szárd királyság is mozgósította saját hadseregét és megindult Dél-Itália felé. Ám ettől még a reggeltől folyó harcok válságosra fordultak. A tartalékot Türr István vezette egy önálló dandár élén. Türr korábban magára vonta Garibaldi neheztelését, mert ő rendelte el a korábbi, kudarcba fúlt hídfőszerzési kísérletet. Ezért került a hátvéd élére. Amikor viszont kezdett a csata válságossá alakulni, Garibaldi üzent a tartalékért. Megörült, amikor meglátta a Türr által vezetett, éppen beérkező dandárt. Azt mondta: „Na, végre, itt vannak a mi drága magyarjaink! Űzzétek el ezeket a gazfickókat!” – és rámutatott a nápolyi csapatokra. Türr pedig dandárjával, annak soraiban akkor már egy 200 fős magyar légióval, helyreállította az arcvonalat. A magyarok mellett még volt egy „külföldi század”-nak nevezett alakulat, amely nagyobbrészt svájciakból állt. A svájci önkéntesek között harcolt az a Wilhelm Rüstow nevű történész is, aki arról volt nevezetes, hogy könyvet írt a magyar szabadságharcról. A két századnyi magyar légió és az egy századnyi svájci vadász olyan lendülettel rohanta le ezt követően a nápolyi csapatokat, hogy áttörték azok védelmét. Mintegy két és fél órás küzdelemben a nápolyiak feladták a további támadási szándékukat és visszavonultak Capuába. Sikerült megóvni tehát Garibaldiék eredeti pozícióját, s a túlerőben levő ellenségre olyan mértékű vereséget mérni, hogy újabb támadással már nem is kísérletezett. A hadjárat befejezését a piemonti-szárd királyság beérkező erői végezték el.

– Mi lett a magyar légió további sorsa?

– Amikor az olasz király megérkezett Nápolyba, Garibaldi kérte, hogy az általa szervezett olasz és külföldi csapatokat – a már említett svájciak mellett voltak angol és francia csapatok is – integrálják az olasz hadseregbe. A király, annak ellenére, hogy „egy egész királyságot” szerzett neki Garibaldi, egyik kérést sem volt hajlandó teljesíteni. Egyetlen kivételt tett – ez pedig a magyar légió volt. Őket továbbra is hadrendben tartják, az olasz királyi hadsereg részei lesznek egészen 1867-ig, az osztrák–magyar kiegyezésig, illetve Velence és Lomabardia teljes megszerzéséig. Ennek persze az is az oka, hogy a magyar légióval akarják revolverezni Ausztriát.

– Emellett mégis elmondható: szereplésüknek komoly része volt az olasz egység létrejöttében?

– Bár egy hosszú folyamat volt még, amíg a teljes egység létrejött, s amíg 1870-ben a porosz–francia háború bekövetkezik, s a francia császárság döntő vereséget szenved, s megindítják az olasz királyi csapatokat Róma elfoglalására a franciáktól, s az egységes Olaszország a Vatikánnal való egyezség után megszületik – ám a döntő lépést szerintem is a nápolyi–szicíliai királyság megszerzése jelentette. Ebben pedig Garbaldinak és a Garibaldi oldalán harcoló magyaroknak, akik vezető pozícióban és közkatonaként is küzdöttek, óriási szerepük volt.

– Róma elfoglalására már évekkel 1867, a kiegyezés után kerül sor, ám magyar névvel mintha itt is találkoznánk.

– Valóban, ebben az akcióban szintén részt vesznek magyarok. Eberhardt Károly tábornok szintén garibaldistaként kezdte. Királyi altábornagyként pedig részt vett Róma visszavételében.

Róma bevétele. Az ország egyesítéséig Itáliában sokáig folyt még a vér (Forrás: Wikipédia)

(A sorozat címlapképe: Muhr Ottmár huszárezredes hősi halála a limanovai csatában. Korabeli képeslap)

A sorozat cikkeit ide kattintva nézheti meg.