×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Istenkáromlásért halálra ítéltek Pakisztánban egy muszlim nőt

 

Istenkáromlásért halálra ítélt a bíróság Pakisztánban egy muszlim nőt kedden, az ország sokat vitatott, blaszfémiát szankcionáló törvényei alapján.

A kelet-pakisztáni Lahor bírósága az egyelőre nem jogerős ítéletet azzal indokolta, hogy a nő, Szelma Tanvír Mohamed prófétára nézve sértő írásokat készített és jelentetett meg. Tanvír ellen még 2013-ban nyújtottak be panaszt, amelyet azzal indokoltak, hogy a nő prófétának nevezte magát.

A vádlott ügyvédje azzal érvelt, hogy védence a kijelentés idején nem volt beszámítható, a Mohamed prófétáról szóló írások kapcsán pedig leszögezte: azok nem Tanvírtól származnak.

Pakisztánban akár halálbüntetés is járhat az istenkáromlásért. A blaszfémiával vádolt emberek az iszlamista csoportok kiemelt célpontjai. Korábban előfordult, hogy lelőtték, élve elégették vagy agyonverték őket.

Az egyik legismertebb ilyen ügy a 2010-ben halálra ítélt keresztény pakisztáni nő, Aszja Bibi esete volt, akit végül a bíróság 2018-ban felmentett a vád alól, ám a döntés nyomán radikális iszlamista csoportok több, erőszakba torkolló megmozdulást is tartottak, s agyonlőtték Pandzsáb állam akkori kormányzóját, az istenkáromlással kapcsolatos törvény módosítását szorgalmazó Szalmán Taszírt.

A címlapfotó illusztráció.