×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

A karszi erőd ostroma: „Itt is bosszultam a szegény hazát”

 

„A magyarok minden csatát elvesztettek, mindig a rossz oldalra álltak” – a mai napig érezteti kártékony hatását a diktatúra időszakában sunyi, suttogó propagandával terjesztett hamis történelemszemlélet, melynek célja nyilvánvaló hazugságaival a magyar nemzeti öntudat megtörése és a megszállt ország demoralizálása volt. Sorozatunk célja, hogy felvillantsuk eleink bátor, győztes hadi vállalkozásainak, nyertes csatáinak vagy háborúinak felsorolhatatlan mennyiségű tárházából azt az egy-kettőt, melyek felidézése talán hozzájárul, hogy végre helyreálljon helyes és megalapozott nemzeti önbecsülésünk. Mint azt Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér is megfogalmazta: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”. 

 

 

Sok orosz tiszt, közöttük egy tábornok és rengeteg katona ott hagyta az 1848-as forradalom leveréséért kapott érdemrendjét – a fogával együtt – kerek 166 éve, 1855 szeptember 29-én, az Oszmán Birodalom keleti csücskében, amikor Kmety György honvédtábornok verte tönkre néhány óra alatt a karszi erődöt rohamozó cári seregeket. Az erődrendszert Guyon Richárd, Branyiszkó hőse erősíttette meg egy évvel korábban. Mit kerestek az 1848-as szabadságharc jeles honvéd főtisztjei a krími háború e távoli hadszínterén? A részleteket Csorba György történész tárja föl előttünk.

– Háború van most a nagy világban,/Isten sírja reszket a szent honban” – így ír Vörösmarty A vén cigány című költeményében az akkor zajló krími háborúról, melynek egyik törökországi hadszínterén ismert magyar, 1848-as honvédtisztek is kiemelkedő szerepet játszottak. Szevasztopol ostromán kívül nem sokat hallottunk erről a meglehetősen kiterjedt katonai konfliktusról.

– A Magyarországon valóban kevéssé ismert krími háború kitüntetett szerepet élvez a hadtörténészek körében. Ez már egy globális háború volt, bár a saját korában „keleti háborúként” emlegették, valójában sokkal szélesebb földrajzi területen folyt. A Krímben volt a leghangsúlyosabb hadművelet, de komoly harcok folytak a román fejedelemségekben a Duna mellett, a Kaukázus előterében, s Anatóliában is húzódtak frontok – itt volt az a bizonyos karszi erőd is –, de a Balti-tengeren, sőt Kamcsatkán is voltak összecsapások. Oroszország ellen komoly szövetségi rendszer vonult fel: bekapcsolódik Anglia és Franciaország, sőt Piemont is, de a birodalmuk révén hindiket, vagy a francia zászló alatt észak-afrikai arab származású katonákat is bevetettek.

– Milyen eszközökkel felszereltséggel jelentek meg a hadszíntereken a szemben álló erők?

– Ezt a háborút az első modern háborúként is szokták emlegetni: először használtak tömegesen huzagolt lőfegyvereket, először csaptak össze csavargőzös páncélos hadihajók. Lövészárkokat alkalmaztak, aknamezőket telepítettek. A szövetségesek krími partraszállásához fogható hadműveletre 1944-ig kell várni. Alkalmazták már a telegráfot és – először a világtörténelemben – haditudósítók is megjelentek a harctereken, sőt a korabeli lapok az eseményekről már fotókat is közöltek. Ezek mind befolyásolták a közvéleményt, s ezen át a háborús stratégiára és politikára is hatottak.

 

A halál árnyékának völgye (The Valley of the Shadow of Death) Roger Fenton brit fotográfus egyik leghíresebb felvétele, melyet 1855-ben a krími háború idején készített (Forrás: Wikipédia)

– Ha már sajtó, közvélemény: milyen narratíva jelent meg a szemben álló felek tájékoztatásában?

– Érdekes módon a törökök és az oroszok is egyféle vallási háborúként próbálták pozícionálni a konfliktust. Amíg az oroszok a propaganda szintjén „keresztes háborút” folytattak, addig Törökország dzsihádot („szent háború” – a szerk.) hirdetett. Ez természetesen mindig a hazai társadalomnak szólt, hiszen a törökök szövetségesei keresztény államok voltak, ráadásul a hadseregben számos nyugati keresztény tiszt szolgált. Tegyük hozzá, mindkét oldalon harcoltak muszlim katonák is.

 

Az oroszok megsemmisítik a török flottát Sinopnál (Forrás: Wikipédia)

– A török hadseregben pedig, nem kis létszámban, az 1848-as magyar honvédsereg katonái és tisztjei. Hogy kerültek ők a félholdas, veres zászló alá?

Az Isztambulban élő magyarok 1850. november 10-én alapítottak egy egyletet baráti összejövetelek tartása és segélyezés céljából, amelynek első tiszteletbeli tagja Kossuth Lajos volt. Magyar, olasz és francia isztambuli lapokat járattak, sőt egy saját költői és prózai lapot is kiadtak Eszmecserék címmel, de az egylet székházában Vámbéry Árminnak is szállást adtak. Az egylet a későbbiekben többször is rövidebb-hosszabb ideig szünetelt, felbomlott és újjáalakult, de egészen 1961-ig működött. A magyarok folyamatosan figyelemmel kísérték az otthoni történéseket, s például így ők is tudomást szereztek az akadémiai székház felállítására szervezett gyűjtésről. Komoly összeggel adakoztak az MTA-székház építésére: 1860-ban 62 körmöci aranyat, egy 3 arany értékű utalványt, valamint Nogell István 20 aranyat érő pályadíjösszegét gyűjtötték össze és juttatták el az Akadémiának, azaz összesen 88 aranyat, csupán arra kérve az intézményt, hogy az adakozás tényét közlő Pesti Naplóból küldjenek pár számot.

– Jól ismert Kossuthék emigrációjának története: az 1848-49-es szabadságharc leverése után több ezren menekültek Törökországba. Voltak olyan pillanatok a kiadatás körüli huzavonában, amikor a törökök a menekülteknek fölajánlották azt, hogy – névleg – vegyék fel az iszlám vallást. A nemzetközi szerződések értelmében ugyanis, a szultánt – aki egyébként is az iszlám kalifája volt – nem kötelezhetik arra, hogy egy muszlim vallású személyt kiadjon a keresztény államoknak. Az Oszmán Birodalomban és a keleti kultúrákban eleve nagyon erős a vendégjog, s valóban igyekeztek is török részről az emigránsokat megvédeni, ám ez még egy plusz biztosítékot jelentett.

– Járt valamilyen kötelezettséggel is az iszlám hit felvétele?

– Nem, ez valóban nem jelentett többet a vallás névleges felvételénél, ami viszont biztosította, hogy nem fogják őket kiadni. Sokat tépelődtek is ezen az emigrációban élők, végül ki-ki a maga megfontolása szerint döntött: a többség elutasította ezt, Jozef Bem tábornok viszont fölvette az iszlámot, mi több, úgy tűnik, ő a későbbiekben gyakorolta is a muszlim hitet.

– Hány magyar honvéd és honvédtiszt élt ezzel a lehetőséggel?

– Összesen több mint 300 emberről tudunk, aki fölvette az iszlám vallást; ők többnyire be is léptek az oszmán hadseregbe. Sokan úgy gondolták, lépésük következményeképp a diplomáciai helyzetből adódóan kipattanhat egy háború az Oszmán Birodalom és az őt támogató Anglia és Franciaország, illetve Ausztria és Oroszország között. De vonzó tényező volt az emigrációs léthez képest biztos megélhetést és fizetést nyújtó török katonai beosztás is, hiszen mindenkit a rangjának megfelelően vettek át az oszmán hadseregbe. Végül ők a birodalom minden részében – Boszniától Szíriáig – nyertek beosztást, sokan életük végéig, sőt életüket áldozva szolgálták a törököket. A legismertebb áttértek Bemen kívül Kmety György és Guyon Richárd honvéd tábornok. Kmetyről pontosan lehet tudni, hogy – Iszmail pasa néven – valóban csak névlegesen vette fel az iszlám vallást. Megmaradt ugyanis keresztény hitén, gyakorolta továbbra is evangélikus vallását. Katonaként először, Bem apóval együtt, Aleppóba került, majd 1851-ben leszerelt a török hadseregből és Londonba távozott. A krími háború kitörésének hírére 1854-ben, londoni barátait sem értesítve, villámgyorsan Törökországba utazott és egy ideig önkéntesként harcolt a keleti fronton.

– Mitől függött az, hogy a magyar emigráns tisztek hová, melyik háborús hadszíntérre kerülnek a krími háborúban?

– A krími háború kirobbanását megelőző időszakban , Oroszország mindenképpen bízott abban, hogy Ausztria az 1849-es orosz segítségnyújtásért cserében biztosan támogatja őket. Ebben a cárnak mélységesen csalódnia kellett, Ausztriának ugyanis elemi érdeke volt, hogy az oroszok ne terjeszkedjenek tovább a Balkánon, ne foglaljanak el újabb területeket, ne növekedjék a befolyása a térségben, és hogy ne erősödjék tovább a pánszláv mozgalom. Attól is tartottak, hogy ha Oroszország mellett köteleződnek el ebben a háborúban, az európai hatalmak támogatni fogják az itáliai vagy magyar szabadságmozgalmakat a birodalom területén, melyek keményen érinthették volna területi integritását és belső rendjét. Ráadásul Ausztria sem katonailag, sem gazdaságilag nem volt felkészülve egy komoly háborúra, így végül a fegyveres semlegességet választotta. Mivel az oszmánok sem akarták provokálni az osztrákokat azzal, hogy exponálják a magyar menekült tisztjeit, ezért az emigráns tiszteket a keleti hadszíntérre vezényelték. A mai Törökország keleti határánál fekvő karszi erődhöz is így kerülnek tehát a magyarok.

– Milyen feltételek várták az itt szolgáló magyar és lengyel katonákat?

– Mivel nem ez volt a fő hadszíntér, az oszmán seregeknek sem a legjobb alakulatai vonultak itt fel. Jellemző volt a felszereléshiány, az ellátást érintő korrupció, a zsoldfizetés tetemes késése, nem volt elég jól kiképzett, tapasztalt katona. A katonák körülményeiről sokat elárul, hogy a krími háborúban – nem csak a kelet-anatóliai fronton, és nem csak az oszmán seregben – többen haltak meg járványok és nélkülözések miatt, mint a harctéren. A tiszti állomány sem az elitből érkezett, előfordult, hogy rokoni vagy kliensi kapcsolatok alapján nyerték el a kinevezést. Így viszont a képzett magyar tisztek komoly segítséget jelentettek az itt küzdő csapatoknak. Nagyon sok lengyel tiszt is érkezett erre a frontra, a magyarokhoz hasonlóan ők is javították a harcképességet. Sokszor okozott azonban problémát, hogy egyes török tisztek egy keresztény tiszttől nem fogadtak el közvetlenül parancsot, a tiszti morált pedig jól jellemzi, hogy 1854-ben volt olyan ütközet is, ahol a harci cselekmények kezdetét követően a magasabb rangú tisztek zöme otthagyta a csapatait és a málháját kezdte menekíteni. Azért jegyezzük meg, a török katonák mindezek ellenére jól és bátran harcoltak.

– Mi jellemezte az orosz erőket?

– Orosz oldalról jóval kisebb létszámú hadsereg operált ezen a területen, ám ők a Kaukázus meghódítása során már rengeteg tapasztalatot szereztek. Jól képzett, harcedzett katonák voltak, így a legfontosabb ütközetekben jellemzően a török túlerővel szemben tudtak győzelmet aratni.

Az "örmény front" (Forrás: Wikipédia)

– Mi volt a térségben az orosz erők mozgásának tervezett iránya, célja?

– Az oroszok nem támadóként léptek fel, ez inkább a törökökre volt jellemző. A török támadásokat azonban orosz erők a nagyobb ütközetek során többnyire meg tudták állítani. 1855-ben viszont az oroszok új parancsnokot kaptak Muravjov személyében, aki támadó stratégia mellett döntött: egyik csapásirány a karszi erődrendszer volt, de nehéztüzérség hiányában a védőket csak blokád alá tudta venni, abban bízva, hogy készleteiket kimerítve megadásra kényszeríti őket. A karszi erődrendszert egyébként a nyugati tisztek segítségével építették ki, illetve erősítették meg a törökök. Itt meg kell említeni Guyon Richárd nevét, aki nagyon komoly szerepet játszott ennek megindításában és kivitelezésében.

– Hogy indult meg az orosz támadás az erőd ellen?

– Muravjov nagyon sikeres blokád alá vonta az erődrendszert, és megsemmisítette a közelében levő török depókat is, így teljesen elvágta az utánpótlástól a védőket. Ekkor már, 1855 őszére, a karszi erőd egy angol parancsnok, William Williams vezérőrnagy alá tartozott, így Kmety György is az ő beosztása alá került.

Kmety György (Forrás: Wikipédia)

– Hogy kapcsolódik mindez a háború krími fő hadszínterének eseményeihez?

– Szeptember elején Szevasztopolt bevették már a szövetségesek, ám Muravjov úgy gondolta: ha sikerül gyorsan bevennie a karszi erődöt, helyre tudja billenteni az orosz hadsereg harci kedvét, presztízsét is, és a béketárgyalásokon is kedvezőbb pozíciókat lehet kisajtolni. Abban is bízott, hogy ha nagyobb területeket is el tud foglalni, akkor a Krímből elvonhat szövetséges csapatokat. Támadását szeptember 29-ére tűzte ki.

– Kmety milyen szerepet játszott az erőd védelmében?

– Pont a Kmety által parancsnokolt Tahmaszp erődrésznél tervezték az oroszok a fő támadást. A Kmety alá tartozó csapatok már szeptember 28-án észrevették az ellenséges hadmozdulatokat, ám sokan úgy gondolták, az oroszok feladják a blokádot az ősz beköszönte miatt. Kmety volt az egyetlen egy angol forrás szerint, aki váltig amellett kardoskodott, hogy az oroszok roham, ostrom nélkül nem fognak innen távozni. Kmety tehát éberen figyelt, s már hajnali háromkor készültséget rendelt el, így az érkező oroszokat az oszmánok már felkészülve várták. Ez kulcsmomentuma az ostrom történetének. A tüzet Kmety nyitotta meg és ahol ő volt, a jobb szárnyon az orosz támadás azonnal összeomlott, maga a támadást vezető orosz tábornok is elesett. A súlyosabb veszteséget az oroszok csak úgy kerülték el, hogy elfogyott a törökök lőszere.

– Hogy alakult az ostrom további szakasza?

– A balszárnyon sikeresebb volt az orosz támadás: áttörték a török vonalakat, sőt az orosz zászlót sikerült kitűzniük a török szálláshelyek, pontosan Kmety sátra előtt. Kmety a jobbszárnyon történt összecsapás visszaverését követően összeszedte csapatait és a halott orosz katonáktól zsákmányolt lőszerekkel felszerelkezve sikeres rohamot indított a balszárny megmentésére. Ebben a támadásban sérült meg Tüköry Lajos, Kmety szárnysegédje, aki Palermónál esett el 1860-ban. A harc sokáig eltartott még, de délelőtt fél tíz után egyértelmű volt, hogy az orosz támadás összeomlott. Tizenegy után az oroszok – óriási veszteségekkel – minden fronton megkezdték a visszavonulást. Több mint hatezer halottat veszítettek, sebesültekkel együtt nyolcezres veszteséget szenvedtek. Nagyon sok hadianyagot is a harcmezőn hagytak, ami jelentősen javította a törökök helyzetét. Kmety megelégedéssel írta egy levelében: sok olyan érdemrendet szedett össze, melyet az 1848-49-es szabadságharc leveréséért osztogattak az orosz katonáknak. „Kis mértékben tehát itt is bosszultam a szegény hazát” – fogalmazott. Emlékeztetőül, a pákozdi csata évfordulóján zajlott le a roham…

– Kihasználták a győzelmet a védők?

- Kmety szorgalmazta, hogy most azonnal támadjanak ki a várból. Az oroszok ugyanis nagy veszteséget szenvedtek, sok a sebesültjük, valószínűleg a harci moráljuk is alacsony, most meg lehetne roppantani az orosz blokádot. Ám Williams vezérőrnagy úgy látta, ez csak fölösleges áldozat lenne, az oroszok egyébként is hazamennek. A vitában szerepet játszhatott, hogy Kmety gyalogos tisztként és több harctéri tapasztalattal más látásmóddal rendelkezett, mint Williams, aki tüzértiszt, műszaki ember volt. Az ellentámadás elmaradt, Williams viszont elszámította magát: Muravjov foggal-körömmel kitartott, fenntartotta a blokádot.

– Hogy végződött az ostrom?

– Végül is a kolera, a betegségek és az élelmiszerkészletek kimerülése miatt Karszban november 27-én aláírták a kapitulációt. A várat másnap átadták. Kikötötték ugyan, hogy a várban levő magyar, lengyel s egyéb keresztény tisztek szabadon távozhatnak, ám Kmetyék nem bíztak az oroszok ígéretében és még november 24-én éjjel Josef Kohlman, egykori honvéd ezredessel és nyolc kurd lovassal - némi kozákokkal történt csetepaté után - keresztülvágták magukat az orosz vonalakon. Az osztrák hadbíróság ugyanis mindkettejüket halálra ítélte, és így tarthattak attól, hogy kiadják őket az oroszok. Régi vágású tisztként Muravjov biztosan nem szegte volna meg a szavát és a kapitulációs okmányt, de az osztrákokkal sem volt valami jó az oroszok viszonya, hogy ilyen gesztust tegyenek feléjük.

Karsz kapitulációja (Forrás: Wikipédia)

– A Porta mennyiben méltányolta Kmety szerepét?

– Kmetyt hőstettéért a legmagasabb oszmán-török érdemrend, a Medzsidije-rend második fokozatával tüntették ki. Kmetyt később is fölkérték, hogy vegyen részt katonai műveletekben, például Libanonban. Amikor leszerelt, Londonban oszmán állami nyugdíjat biztosítottak számára. 1865. április 25-én bekövetkezett halála után az oszmán állam állta temetésének költségeit, a karszi ostrom tízedik évfordulóján, 1865. szeptember 25-én pedig arról értesítették londoni barátait, hogy az oszmán állam egy emlékoszlopot emel sírjánál, amely a mai napig ott áll a londoni Kensal Green temetőben.

(Forrás: hirado.hu)

(Forrás: hirado.hu)

– Guyon szintén fontos szerepet játszott az ostrom történetében, mint az erőd korábbi megerősítésének felelőse. Számára végzetesnek bizonyult az oszmán szolgálat, egyesek szerint a végén megmérgezhették.

– Guyon Richárd szintén belépett az oszmán hadseregbe, Damaszkuszban szolgált, onnan rendelték át Anatóliába a krími háború alatt. Fontos sorsfordulót jelentett számára a kürekderei csata 1854-ben. Vezérkari főnökként ő dolgozta ki a haditervet, csakhogy ez volt az a csata, melynek kezdetén az oszmán tisztek elmenekültek és amelyet végül a törökök a kisebb orosz erővel szemben vesztettek el. Az oszmán fővezér, aki egyébként a csata időpontjának kiválasztásakor a csillagok állására is ügyelt, természetesen Guyont vádolta a kudarcért, és befolyásos kapcsolatainak köszönhetően vizsgálat kezdődött az esetről Isztambulban, amely miatt Guyont is visszarendelték oda. Halálának körülményei mai napig tisztázatlanok, s valószínűleg soha sem fog kiderülni az igazság: a kortársak mérgezésről suttogtak, de lehet, hogy csupán egy komolyabb ételmérgezés végzett vele. Guyont Isztambulban temették el, sírja ma is megtalálható a város ázsiai részén.

Guyon Richárd nyughelye Isztambulban a Haydarpaşa temetőben (Forrás: Wikipédia)

Történészeinknek és aktív kultúrpolitikánknak köszönhetően különösen Kmety szerepe válik egyre ismertebbé a török történészek és a szélesebb közönség számára is. Az isztambuli Hadtörténeti Múzeumban Kmety és Guyon mellszobra is látható, az előbbinek Izmirben is állítottak 2018-ban mellszobrot. A Magyar-Török Baráti Társaságnak köszönhetően egy török-magyar kétnyelvű szakmai kötet is részletesen ismerteti a két egykori honvéd tiszt életét és törökországi tevékenységét. Az idén pedig Karsz városában a Kaukázusi Frontok Múzeumában egy állandó kiállítást nyílt meg, ahol a krími háborúban szerepet vállalt magyarokat mutatják be.

(A sorozat címlapképe: Muhr Ottmár huszárezredes hősi halála a limanovai csatában. Korabeli képeslap)

A sorozat cikkeit ide kattintva nézheti meg.