×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Nagyszebeni csata: kudarcba fúlt Erdély román kirablása

 

„A magyarok minden csatát elvesztettek, mindig a rossz oldalra álltak” – a mai napig érezteti kártékony hatását a diktatúra időszakában sunyi, suttogó propagandával terjesztett hamis történelemszemlélet, melynek célja nyilvánvaló hazugságaival a magyar nemzeti öntudat megtörése és a megszállt ország demoralizálása volt. Sorozatunk célja, hogy felvillantsuk eleink bátor, győztes hadi vállalkozásainak, nyertes csatáinak vagy háborúinak felsorolhatatlan mennyiségű tárházából azt az egy-kettőt, melyek felidézése talán hozzájárul, hogy végre helyreálljon helyes és megalapozott nemzeti önbecsülésünk. Mint azt Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér is megfogalmazta: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”.

 

Százöt évvel ezelőtt sorsfordító ütközetre került sor Nagyszeben térségében: miután augusztusban 750 ezer román katona rohanta le Erdélyt, kivárva az akkor már két éve folyó világháborúban egy olyan pillanatot, amikor a Monarchia erőit éppen kivéreztette az orosz hadsereg, a dúló, fosztogató sereget csak saját hadvezetésének határozatlansága akadályozta meg egy ideig a gyo rsabb előre haladásban. Annál határozottabb volt a magyar és szövetséges erők ellencsapása, melynek részleteiről Ligeti Dávid történészt, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár történészével kérdeztük.

– Felgyorsultak az események Erdélyben százöt éve: akkor már közel egy hónapja pusztított az augusztusban betört román hadsereg, több mint aktuális volt tehát a Monarchia ellentámadása. Miért beszélhetünk az 1916-os román betörés váratlanságáról? Más magatartásra is lehetett következtetni?

- Azt, hogy Romániának milyen volt a viszonya hazánkhoz, több tényező határozta meg. Románia 1883 óta a hármas szövetséghez csatlakozott, ami azt jelenti, hogy katonai értelemben védelmi szövetségben állt a Német Birodalommal, az Osztrák–Magyar Monarchiával és az Olasz Királysággal. A szerződés úgy fogalmazott: ez a szövetség akkor érvényes, ha valamelyik szerződő felet támadás éri egy külső hatalom által, akkor a többi fél ezt úgy tekinti, mintha őket támadták volna meg, és beáll a hadiállapot is a támadóval szemben. Ez hasonlít a NATO alapokmányának 5. cikkelyéhez. Viszont a századfordulótól kezdve mind Olaszországnak, mind Romániának komoly „irredenta” célja, területi követelése volt a Monarchiával szemben. Tehát a saját országukhoz kívánnak csatolni az Osztrák–Magyar Monarchia területén élő nemzetiségeket. Ami a román kérdést illeti, itt a század elejétől egyre fokozódó feszültség figyelhető meg. Tisza István 1913-ban kezdődő második miniszterelnöki ciklusa idején ez már napi, akut problémává válik.

– Mit tett Tisza a veszély elhárítására?

– Tisza emiatt tárgyal az erdélyi román nemzetiségi vezetőkkel, illetve román politikusokkal is. Egy olyan kompromisszumot igyekszik elérni, hogy biztosítsa Erdély belső békéjét. Látszik ugyanis, hogy lesz a térségben valamilyen háború: a balkáni konfliktusok időszakában járunk. Amikor beáll a hadiállapot 1914 nyarán az Osztrák–Magyar Monarchia és Szerbia között, Románia azzal az érvvel nem csatlakozik a dualista államhoz, hogy szerintük – mivel a Monarchia üzent hadat Szerbiának és Oroszországnak, nem érvényesek az 1883-ban kötött, a szövetséges állam megtámadásáról szóló szerződés kritériumai. Ezzel a hivatkozással tehát a Románia semleges maradt.

– Mennyire tűnt hitelesnek ez a semlegesség?

– Tisza István azért ellenezte a háborút 1914 júliusában, mert biztosítani akarta a románokkal szemben Erdélyt, tehát csak azzal a feltétellel ment bele a szerbeknek küldött diplomáciai jegyzék, ismertebb nevén ultimátum elküldésébe, hogy ha Erdély védelmét valamilyen úton-módon lehet biztosítani. Tartott ugyanis attól, hogy Románia már 1914 folyamán megtámadja hazánkat. Bukarest viszont kivárt, egészen 1916 nyaráig. Nem egyértelmű, melyik oldalhoz kíván csatlakozni. Vannak arra utaló jelek, hogy a központi hatalmakhoz, különösen a gorlicei áttöréskor, amikor jobb volt azok helyzete. Romániának ugyanis Oroszországgal szemben is fontos követelései voltak, Besszarábiát illetően. Ám ugyanebből a korszakból több olyan diplomáciai esemény illetve levél van, mely pont az ellenkezőjét, az antanthoz való csatlakozás esélyeit nyitja meg.

– Minek alapján hoztak döntést végül e kérdésben?

– Az, hogy végül az antanthoz csatlakozott Románia, tulajdonképpen Ion I. C. Brătianu döntése volt. Ezt az elhatározást nem találta jó döntésnek a kormánytagok egy része, sőt az uralkodó, I. Károly román király sem. Brătianu végül azzal érvelt, hogy ezt a háborút az antant fogja megnyerni, ezért érdemes Romániának oda csatlakoznia. Ebben az időszakban még nem volt egyértelmű, hogy ki nyeri meg a háborút, de Brătianu helyesen ismerte föl a helyzetet, és sikerült maga mögé állítania a román társadalom jelentékeny részét is. A román irredenta mozgalomban ugyanis erősebb volt Erdély, mint Besszarábia megszerzésének vágya, pedig utóbbi területén is jelentékeny román népesség élt.

– Hogy történt a román hadüzenet?

– A támadás előestéjén, 1916. augusztus 27-én, vasárnap este Bécsben Edgar Mavrocordat, a román nagykövet bement a Ballhausplatzra, s a külügyminisztérium portáján hagyta a Román Királyság hadüzenetét. Mivel nem volt bent egyetlen hivatalnok sem, a portán hagyta a levelet, ő maga pedig fölszállt a Budapestre induló vonatra. A borítékot másnap reggel bontották ki, Románia viszont addigra már az éjjeli órákban, megindította támadást. Tehát lényegében azt lehet mondani, hogy Románia hadüzenet nélkül támadta meg a Monarchiát, hiszen ez a dokumentum nem jutott el az illetékesekhez a megfelelő időpontban.

 

Felrobbantott vasúti híd a magyar–román határ mellett, Gyimesbükknél (Forrás: Wikipédia)

– Milyen körülmények jellemezték ekkor Magyarországot és a Monarchiát katonai szempontból?

– Az 1916. júniusi Bruszilov-offenzíva elég súlyos csapást mér a Monarchiára, voltaképpen megsemmisül vagy hadifogságba kerül a 4. és a 7. hadsereg állománya. A dualista állam az összeomlás szélére kerül. Német segítség nélkül a Monarchia nem élte a volna túl a Bruszilov-offenzíva következményeit. Ebben a helyzetben szánja el magát Románia az antanthoz való csatlakozásra. Így tehát egy olyan szerződést írnak alá az antanttal 1916. augusztus 17-én Bukarestben az antant államai – tehát képviselteti magát Oroszországon kívül Anglia és Franciaország, Olaszország is –, amely Romániának jelentékeny területeket ígér. Több mint 110 ezer négyzetkilométert ajánlanak fel Bukarestnek: a Monarchia osztrák fennhatóságú területeiből Bukovinát, a Magyar Királyság területéből a teljes történelmi Erdélyt, Máramarost és a Partiumot, valamint a Bánát egy részét. Tévedés, amit ezzel kapcsolatban lehet olvasni sok helyen, hogy az antant a Tiszáig Romániának adta volna Magyarországot, ám az általuk megállapított demarkációs vonal nyugatabbra húzódik a mai trianoni határnál. Ennek megfelelően Vásárosnamény, valamint Békéscsaba, Gyula és Orosháza román városok lennének, mivel a demarkációs vonal Vásárosnaménytől Szeged-Algyőig futott az Alföldön. Lényegében az ettől a vonaltól keletre eső területek mind román kézre kerültek volna. Az ügy pikantériája, hogy Bánátot egyébként az antant Szerbiának 1915-ben már odaígérte, így ez Temesvár vidékén okoz majd a háború után komoly érdekütközéseket.

– Mekkora haderővel, milyen fegyverzettel tört be Románia Erdélybe?

– A román állam megközelítően 750 ezer embert mobilizál, ami nagyon jelentékeny szám ahhoz képest, hogy körülbelül 6,5 millió lakosa van ekkoriban Romániának. A férfi lakosság közel negyven százalékát behívják katonának. Fegyverzetében ez a haderő nem maradt el az osztrák–magyar haderőtől: rendelkeztek korszerű lövegekkel és megfelelő számú géppuskával is. Hátrányban voltak viszont az altisztek és tisztek számában, képzettségében. Itt komoly hiányosságok mutatkoztak meg a hadjárat során. Ezt később egy antantmisszió próbálja orvosolni.

– Mi volt a hadjárat célja?

– Románia célja az volt, hogy Erdélyt minél hamarabb megszerezzék. Egy elég bátor haditervet dolgoztak ki, melynek a felelőse Vasile Zottu vezérkari főnök, tábornok volt. Zottu úgy számolt, hogy a román haderő bevonul Erdélybe és hat hét múlva már Debrecenben lesznek. Ez egy nagyon „impresszív” haditerv, különösen, ha az első világháborús viszonyokra gondolunk: a nyugati fronton például néhány száz méterért harcoltak a korabeli technikai viszonyok között. Hiszen, ha még nincs is semmilyen ellenállás, akkor is kétséges, hogy két hét alatt el lehet-e jutni például Csíkszeredától Debrecenbe szekerekkel és gyalogmenetben.

– Hogy zajlott a román hadba lépés?

– A meglévő négy román hadseregből az első, a második és a negyedik megtámadta Magyarországot 1916. augusztus 27-28-a éjjelén. Lényegében a teljes erdélyi határvonal mentén, mintegy 600-650 kilométeres szakaszon, Hunyad vármegyétől egészen fel , Gyergyóig indult meg az invázió. És mivel Románia egyrészt semleges félnek számított, másrészt nem volt túl jelentékeny ország, ezért semmiféle védművek nem voltak a határon. A Monarchia ekkor már három fronton háborúzik és nem számít arra, hogy Románia ekkor még be is lép a háborúba.

 

Román katonák nyomulnak előre a Kárpátokon keresztül Erdély irányába (Forrás: Wikipédia)

– Hogy reagáltak az osztrák–magyar erők a román offenzívára?

– A már említett, jelentékeny veszteségeket okozó Bruszilov-offenzíva mellett augusztusban zajlik a hatodik isonzói csata, nagyon kevés katona áll tehát rendelkezésre a Monarchia számára. Amikor a román támadás megindul, minegy 30–35 ezer katona áll rendelkezésre, ám ezt a létszámot is úgy sikerül elérni, hogy pénzügyőröket, vámtiszteket, postatiszteket, sőt még bányászokat is behívnak katonai szolgálatra. A haderő harmadik pillére volt a népfelkelés, ami azt jelentette, hogy számos katona vagy nagyon fiatal – még 18 év alatti – volt, vagy pedig már az idősebb korosztályhoz tartozott, így 60 év fölötti katonák is voltak. Amikor a magyar ellentámadás megindul, az egyik kirakodó ponton egy 62 éves népfelkelő irányítja a műveletet – sok ilyen példa van. Az 1. osztrák–magyar hadsereget ekkor alakítják meg Erdélyben. Eredetileg ez a hadsereg Lengyelországban harcolt. A parancsnokságát Arthur Arz von Straussenburg látja el. Arz tábornok sikeres parancsnok volt az előző két év folyamán, a kassai 6. hadtestet irányította. Most kinevezték az 1. hadsereg élére, ennek főhadiszállása Kolozsvárott volt.

– Miképpen ítélte meg Arz a helyzetet?

– Arz elég pesszimistán nézett a hadműveletek elébe. Fennmaradt egy feljegyezett beszélgetése az erdélyi kormánybiztossal: azt mondja, hogy egy vereségekkel teli hadjárat elé néz, sajátmagát pedig „hadsereg nélküli tábornokként” aposztrofálta. Ekkor tehát még elég depresszív a helyzet.

– Mit tudunk a román előrenyomulásról, mennyiben sikerült kihasználni helyzeti előnyüket?

– Bár a románok ekkor még tízszeres létszámfölényben vannak, haderejük eleve igen lassan halad előre. Hátráltató ütközetek révén is jelentősen sikerül lassítani előrenyomulásukat. Itt nagy szerepet játszottak például azok az alakulatok, amelyek egyfajta gerilla hadviselésre rendezkedtek be. Kiemelkedő Maderspach Viktor főhadnagy szerepe, ő később egy híres könyvet is írt erről a hadműveletről (Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig – a szerk.). Ennek ellenére a románok Székelyföldet megszállják. Itt a főbb városok elesnek, utoljára Székelyudvarhely szeptember 16-án. A román támadás híre óriási menekülthullámot vált ki, főleg a székelyföldi magyar lakosság körében.

– Miért váltott ki pánikot a román betörés?

– Ennek okaiért egészen 1848-ig kell visszanyúlnunk. Ekkor etnikai háború zajlik Erdélyben, és tudjuk, milyen atrocitások érik a magyar lakosságot. Pogromok zajlanak, egész magyar falvak néptelenednek el a román mészárlások hatására, ekkor gyilkolják meg például az ismert drámaíró, Madách Imre testvérét, Madách Máriát is. Tehát az ismert történelmi tapasztalatok okán is egy menekülthullám indul el, ami káoszba fullad: nincs elég vonatszerelvény az evakuáláshoz. Így a lakosság vagy gyalog, vagy ökrös szekereken menekül nyugat felé.

– Hány ember menekült el ekkor?

– Nincsenek egészen pontos adatok, de legalábbkétszázezer ember: nők, férfiak, öregek és gyermekek áradata indul meg, egy óriási belső migráció tart az ország belseje felé. Komoly segélykampány indul meg, hogy ezeket az embereket ellássák élelemmel, ruhával, a legszükségesebb dolgokkal.

– Nyilván nem valamiféle alaptalan félelem űzött el több százezer embert a szülőföldjéről. Mi lett az ottmaradottakkal?

– Miközben hivatalos propagandájuk arról szólt, hogy ők fölszabadítják Erdélyt az idegen megszállás alól, a románok módszeresen kifosztották a megszállt területeket. Mindet elvittek, ami csak mozdítható volt. Na most, ha én valakit fel akarok szabadítani, azt nem fosztom ki. Ebben kísértetiesen hasonlít a történet a szovjet „felszabadításhoz”. Gyakori volt a nemi erőszak is. Igen jelentős volt a pusztítás mértéke: porig égett Kézdivásárhely belvárosa, komoly károk keletkeztek Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában is. A visszavonuló román erők egyébként összesen 16 ezer embert hurcoltak magukkal Erdélyből. Ezek férfiak, akiket internáltak. Ezen a hadszíntéren tartózkodik egyébként Habsburg Károly is, a későbbi trónörökös. Október 28-án Károly meglátogatja Csíkszeredát. Van ugyanis egy olyan hadseregcsoport, ami a „Károly trónörökös” nevet viseli, ehhez a csoporthoz látogat el. Csíkszeredában trónörököst küldöttség fogadja, Közlik vele: Csíkszeredának a román invázió előtt 5000 lakosa volt.

– S mennyien maradtak meg?

– Amikor a trónörökös oda látogatott, Csíkszeredában összesen 87 embert számoltak össze.

– Károly nem sokkal később uralkodó lesz.

– A későbbi király, amikor két hónap múlva a koronázási szertartáson fellovagol a vármegyék földjéből kialakított dombra, és kardjával a négy égtáj felé egy-egy suhintást tesz, jelképezve, hogy megvédi az ellenségtől az országot, bármely irányból is jön az, azért is érdekes mert ő a Monarchia mind a négy hadszínterét megjárta: volt az akkor északi hadszíntérnek nevezett orosz fronton, a román hadszíntéren, melyet nevezhetünk keletinek; járt a balkáni, a déli hadszíntéren, és az olasz fronton, a délnyugatin is.

– Hogy reagált a magyar politikai szféra a betörésre?

– Tisza István kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy az országot megtisztítsák az ellenségtől. A román támadás előestéjén komoly viták zajlanak a magyar képviselőházban Erdély helyzetéről. Itt hangzik el Károlyi Mihály részéről a később „tigrisbeszédként” is emlegetett felszólalás. Károlyi ekkor még úgy fogalmazott: hogy ha Románia megtámadja Magyarországot, mi, magyarok „tigrisekként fogjuk védeni a Kárpátokat, és az utolsó emberig fogunk harcolni”. Érdekes mondat ez a két évvel későbbi események fényében.

– Hogy szerveződött meg az ellencsapás?

– Szerencse volt, hogy a román offenzíva egy kicsit elkésett. Ha június vége és augusztus eleje között támadnak, az még sokkal rosszabb helyzetben találta volna a Monarchiát. Így augusztus végén már lehetőség volt arra, hogy az újabban behívott alakulatokat, menetzászlóaljakat ne az olasz frontra, hanem erre az új, erdélyi hadszíntérre vezényeljék. Heteken belül jelentősen megnőtt az osztrák–magyar haderő létszáma Erdélyben. A németek pedig felállították a 9. hadsereget. Ennek élére a Erich von Falkenhayn tábornokot nevezték ki. Ő a német haderő vezérkari főnöke volt már vagy két éve. Őt II. Vilmos egyrészt a verduni és somme-i csata kudarcának következményeként, másrészt azért menti fel, mert nem ismerte föl – legalábbis ez a hivatalos indok – Románia háborús készülődését. Kárpótlásul kinevezik ennek a hadseregnek az élére, ez a haderő fogja majd az ellentámadás legnagyobb terhét viselni.

– Német 9. hadsereg? Ez németekből álló hadosztályokból állt?

– A neve valóban megtévesztő, hiszen ide osztották be például az 51. magyar királyi honvéd gyaloghadosztályt is, amely egy színmagyar alakulat volt, és fontos szerepet játszott a kibontakozó hadműveletekben.

Az 51. honvéd hadosztály rohamszázada (Forrás: Wikipédia)

– Milyen arányban szolgáltak magyarok a Monarchia erdélyi hadjáratának egységeiben?

– Az osztrák–magyar 1. számú erdélyi hadseregben még nagyobb arányban voltak jelen a magyar alakulatok. Az osztrák–magyar alakulatokban 40 százalék lehetett volna magyar csapatok aránya, ám az oroszországi frontokhoz hasonlóan itt is magasabb volt a magyarok aránya. A hadműveletek ekkor ugyanis osztrák területeket érintettek Galíciában, illetve Volhíniában, s onnan nem akartak katonákat bevonultatni a menetzászlóaljakba. Maderspach mellett az érdemeket szerzők között ki kell emelni Tanárky Béla nevét, aki az 51-eseket irányította, vagy Arzot, aki maga is erdélyi szász származású volt.

– Mely területeken indult meg az ellentámadás?

– A román támadás szeptember közepére mintegy tízezer négyzetkilométert foglal el az erdélyi részekből, így Székelyföldet és a dél-kárpáti szorosokat. Ekkor indul meg az ellentámadás. Ez a német 9. hadsereg indítja el Erdélyben. Nem elhanyagolható a bolgár–román határvidék sem: August von Mackensen tábornagy vezetésével néhány bolgár és két török hadosztályból álló haderő gyülekezik a dél-dobrudzsai térségben. Mackensen már szeptember 6-án támadásba lendül, és sikerül is két erődöt elfoglalnia, így beveszi Tutracant és Szilisztrát. Ezáltal eléri, hogy a románok kénytelenek legyenek Erdélyből katonákat átcsoportosítani erre a hadszíntérre. De megindul Falkenhayn 9. hadserege is Erdélyben, így került sor a nagyszebeni csatára.

– Melyik román haderő állomásozott Nagyszeben közelében?

– Az 1. román hadsereg jutott el idáig, Nagyszeben térségéig. A város nincs messze a történelmi román–magyar határtól és az osztrák–magyar csapatok kiürítették, ám a román hadsereg, mely igen lassan nyomult előre, annak ellenére sem foglalta el a várost, hogy annak nem volt védelme. Az, hogy a román hadseregnek már a kezdeti támadása is igen lassan folyt le, megpecsételte az invázió sorsát, hiszen ilyenkor az ellenfélnek van ideje az ellentámadás kidolgozására. A német támadó hadsereg soraiból egyébként a 9. hadsereg hegyivadász-alakulatait lehet kiemelni, ők igen komoly menetteljesítményt nyújtottak. Volt olyan alakulatuk is, amely egy hét alatt közel 250 kilométert tett meg a rendkívül magashegységi terepen a Déli-Kárpátokban. Gyorsaságuk sikerrel jár, így át tudták karolni a román szárnyakat Nagyszebentől nyugatra.

A képet nagyobb méretben ide kattintva tekintheti meg.

– Mi lett az összecsapás eredménye?

– A csatában a központi hatalmak haderői át tudták karolni a román hadsereget. Nagyon nehéz terepről van szó: itt, ha valaki meg tudja tartani a Nagyszeben előtti Vöröstorony-szorost, a visszavonulás útját vágja el. Lényegében ez történik, a hadsereg katonáit vagy hadifogságba ejtik, vagy alakulataikat szét tudják zúzni.

– Mondhatjuk azt, hogy a nagyszebeni csata megfordította a román offenzívát?

– Igen, Nagyszeben volt az első szög – nemcsak az Erdély elleni hadjárat, de Brătianu politikájának koporsójában is. A csapatok tovább nyomulnak kelet felé, október 7–9-én Barssónál megvernek ismét egy román hadsereget. Mindeközben a Keleti-Kárpátoknál is támadni kezd az Arz vezette haderő, így október 13-ra, nagyjából hat héttel a román támadás megindulása után sikerül az utolsó román katonát is kiverni Erdély területéről. A Tölgyesi-szorosban aratott győzelemmel ér véget az Erdély elleni támadás története. Ez tehát egy fényes siker volt. A hadműveletek folyatódnak a Havasalföldön: a német 9. hadsereg délre fordul, míg Mackensen hadereje elfoglalja Konstancát október 22-én. November 1-jén egyesülnek a Havasalföld felől érkező csapatokkal, és végső csapást mérnek a román haderőre. Ezt a hadművelet zárja le december 6-án Bukarest elfoglalása. 1917 elejére megszállják Bukarestet a központi hatalmak. Moldvában egy orosz–román haderő tudja megtartani Ó-Romániának ezt a részét. Az oroszok küldenek erőket a Keleti-Kárpátokhoz is, ehhez nekik meg kellett nyitniuk galíciai és volhíniai frontjaikat, tehát igencsak kárhoztatták román szövetségeseik hadjáratának kudarcát.

Falkenhayn lovassága 1916. december 6-án bevonul Bukarestbe (Forrás: Wikipédia)

– Az erdélyi–ó-romániai hadjárat ezek szerint Oroszországot is aktív beavatkozásokra kényszerítette.

– Nemcsak Oroszországot érinti ez a konfliktus. Itt a központi hatalmak részéről felvonult a bolgár és a török hadsereg is. Az antant oldalán – az oroszok mellett – pedig már 1916. szeptemberben felbukkant egy francia katonai misszió Romániában. Egy kisebb angol alakulat pedig azért érkezik, hogy a román olajmezőkön minél jobban megsemmisítsék a technikai eszközöket, hogy a központi hatalmak ezt a nyersanyagot ne tudják felhasználni. Mai szóval ezt kommandónak mondanánk.

 

(A sorozat címlapképe: Muhr Ottmár huszárezredes hősi halála a limanovai csatában. Korabeli képeslap)

A sorozat cikkeit ide kattintva nézheti meg